A sztori Dev Kumar Thapa és Anshu Pandey közös, igen szenzációs eredményt bemutató tanulmányával kezdődik, amely arról szól, hogy szobahőmérsékleten szupravezetővé tudtak tenni egy aranymátrixba ágyazott, ezüstrészecskékből álló, nanoszerkezetű anyagot. Ez azért jelentene komoly áttörést, mert a legjobb eddig felfedezett szupravezetőt is 90 Kelvinre (azaz –183 Celsius-fokra) kell hűteni, hogy működjön: egy szobahőmérsékleten is működő szupravezető alkalmazása pedig óriási lehetőségeket nyitna meg egy sor tudományterületen. A tanulmány emellett azért is érdekes, mert sem az arany, sem az ezüst nem rendelkezik szupravezető tulajdonságokkal, nem hogy szobahőmérsékleten, de még lefagyasztva sem. A fantasztikus eredményt közlő két tudós az Indian Institute of Science két kutatója, és létező emberek, ezt az ügy jellege miatt fontos előre közölni: van nyomuk az interneten, és minden jel arra mutat, hogy tényleg elvégezték a kísérleteiket.
Épp a fentiek miatt vizsgálta át nagy érdeklődéssel az indiai tudósok cikkét Brian Skinner, az amerikai MIT fizikusa. Az átnézés eredménnyel is járt, feltűnt neki, hogy a tanulmány szerint a különböző mérésekből származó zaj azonos – márpedig ennek valószínűsége nagyon alacsony. Adatokat ugyan nem adtak ki az indiai kutatók, így nem nézhetett pontosan bele a mérésbe, de a kiadott grafikonon ábrázolt zaj megegyezett. Mivel korábban egy nagy tudományos csalást már hasonló apró felfedezés miatt lepleztek le – ez volt a Schön-botrány –, ezért kötelességének érezte megosztani a tudós társadalommal az aggályait. Ezzel pedig elindult az ügy brownosodása, amit Skinner végig is twitterezett.
1/ Who wants to hear some scientific intrigue?
— Brian Skinner (@gravity_levity) August 10, 2018
A few weeks ago, a group of physical chemists posted a paper online announcing the observation of superconductivity at room temperature.
Today I posted a comment pointing out something funny in their data.https://t.co/Uw1wk0vYXW
A kutatókat többen felszólították, hogy adják ki az adataikat, hogy megvizsgálhassák azokat. A kutatók is nyitottnak mutatkoztak erre, de egyelőre nem tettek semmit. Pratap Raychaudhuri, neves – és szintén létező – indiai fizikus a Tata Intézetből pedig egy nagyon jóindulatú, szándékos csalást nem is feltételező Facebook-posztban írta meg, milyen kísérletek elvégzésével lehetne kiszűrni a hibák egy részét, amelyek az azonos zajhoz vezethettek.
Itt jön be a sztori utolsó létező figurája, Ramakrishnan professzor, aki szintén indiai és szintén széles körben tisztelt fizikus. Tőle kapott Raychaudhuri egy levelet, amelyben arra kéri, hogy ne nagyon kritizálja az eredeti tanulmányt. A Tata Intézet kutatója saját szavaival „elég erősnek” nevezi a választ, amit elküldött erre. A választ azonban nemcsak a forráscímre, hanem Ramakrishnan professzor magán e-mailjére is továbbította, ahonnan hamarosan csodálkozó levelet kapott a valódi Ramakrishnan professzortól, hogy egyáltalán miért írogat neki Raychaudhuri.
Kis nyomozás után kiderült, hogy a visszafogottságot kérő üzenet egy Wiles Licher nevű felhasználótól érkezett, akinek e-mail-címét, Facebook-oldalát és minden egyéb fiókját is pár nappal az eredeti tanulmány megjelenése előtt regisztrálták. Skinner nyomoz az után, hogy ki lehet Licher, de egyelőre nem jutott eredményre. Az ügy folytatásait az amerikai fizikus a Twitter-oldalán közli, érdemes rá-ránézni, hátha kiderül végül, hogy csaltak-e az indiai tudósok, valamint, hogy ki próbálta elhitetni a világgal, hogy egy tudományos bírálat előtt közzétett tanulmányt nem kell megpiszkálni.
Másvalaki problémája – kövesse a Magyar Narancs technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogját!
Másvalaki problémája – Magyar Narancs
Nem látod, pedig ott van, és téged is érint. A Magyar Narancs új, technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogja.
