Van az orvosok között egy régi mondás, miszerint fogász, jogász nem doktor. Ennek egy kicsit elfajzottabb változata a fogorvos nem orvos, a gyógyszerész nem ember.
A viccek mögött megbúvó felsőbbrendűségi komplexus, a magas lóról letekintés évszázados gyakorlata a mai napig létező jelenség, még akkor is, ha a fentebb említett mondások inkább számítanak kollégák közötti viccnek, mint komolyan vehető állításoknak. Az egészségügyi vezetés hozzáállása a fogorvosi szakmához pontosan azt a negliganciát, lekezelő hozzáállást tükrözi, amit az idézett állítások sugallnak.
A probléma szőnyeg alá söprése
Ismét részleges munkabeszüntetésre, figyelemfelhívó akcióra készülnek az alapellátásban dolgozó fogorvosok, amire jó okuk van. Bár a társadalom nagy részének a fogorvosok említése esetén csillogó, autószalonból éppen kihajtó, vadiúj Audik, balatonparti neubauhaus-stílusú nyaralók, fehérarany órák és belvárosi loftlakások jutnak eszébe, az alapellátó fogorvosok részére biztosított állami finanszírozási keretszámok láttán nem a luxus az első, ami eszünkbe jut.
Bár a közvélekedés, és néha az egészségügyi vezetés is hajlamos a közfinanszírozott fogászati ellátás problémáinak hallatán “gazdag fogorvost” kiáltani, nagyon nagy hiba az alapellátó fogászatok gondjainak szőnyeg alá söprése.
A társadalombiztosítás elvén működő magyar egészségügyi rendszernek része az alapellátás. A háziorvosok, házi gyermekorvosok, körzeti fogorvosok az ellátási lánc azon szereplői, akik a lakhelyhez közeli, speciális szakellátást nem igénylő eseteket látják el.
Papíron legalábbis. Meg persze akkor, ha erre az állam, a gondoskodó állam hajlandó áldozni. Az alapellátás fontosságát nem lehet eleget hangsúlyozni: a rosszul működő alapellátás kontroll nélkül engedi át a betegeket az egészségügy magasabb ellátási szintjeire, megnehezítve ezzel a szakellátást, specifikus szakértelmet igénylő esetek ellátását. Kásler Miklós és az EMMI folyamatosan hangoztatja, hogy az alapellátás fejlesztése a jelenlegi egészségügyi kormányzat egyik legfőbb célkitűzése, mégis úgy tűnik, hogy az alapellátó fogászatokról mintha megfeledkeztek volna.
Ahogy azt Hermann Péter, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnöke elmondta, egy átlagos alapellátó praxisnak nagyjából 900 ezer forintból kell egy hónapban gazdálkodnia. Ennyit kapnak a NEAK-tól havonta, ebből kell fedezni minimum egy fogorvos és egy asszisztens teljes havi bérét, a bér utáni járulékokat, ebből kell az anyagkészletet folyamatosan feltölteni, ebből kell a rezsit fizetni, amit a lakosságival ellentétben nem nagyon érintett meg a rezsicsökkentés szele.
| ||
Ennek az összegnek csak egy töredéke az az összeg, ami ellátástól függetlenül, úgynevezett alapdíjként kap meg egy praxis: ez mindössze 350-400 ezer, és ebben már benne van az a 130 ezer forintos úgynevezett rezsitámogatás is, ami tavaly március óta érkezik az alapellátó fogorvosok számlájára. A háziorvosi rendelők esetében ugyanez a rezsitámogatás összesen 520 ezer forint havonta, tehát pontosan a négyszerese a fogorvosi rezsitámogatásnak.
Ennek fényében kéretik értelmezni Rétvári Bencének azt a minap megjelent állítását, miszerint “a kormány döntése nyomán a fogorvosok a jövőben támogatás szempontjából együtt haladnak a háziorvosokkal, azaz amennyiben a háziorvosok további támogatást kapnak, az érvényes lesz a közfinanszírozott alapellátó fogorvosi szolgálatokra is”.
A háziorvosok és a fogorvosi alapellátók közötti finanszírozási ollót tehát egyáltalán nem akarja zárni a humántárca, orvos és fogorvos (nemorvos) közötti különbségtétel továbbra is megmarad.
Mennyi az annyi?
Ahhoz, hogy érzékeltessem az alapellátó fogorvosi hálózat tragikus helyzetét, bemutatok egy-két gyakorlati példát, hogy milyen költségekkel jár egy fogorvosi rendelő üzemeltetése és mennyit vállal fel ebből a gondoskodó állam.
Egy foghúzás után nagyjából 300 forintot fizet a NEAK a szolgáltatónak. Egy ampulla érzéstelenítő (Ultracain) ára 250-280 forint. Egy darab tű ára megközelítőleg 10 forint. Egy darab olcsóbb fecskendő ára 10 forint. Ott tartunk tehát, hogy az egy foghúzás után járó térítési díj nagyjából az érzéstelenítés anyagárát fedezi. Nagyjából.
A foghúzáshoz ezen felül szükségeltetik még néhány dolog: 2 pár vizsgálókesztyű, 1 db műanyagpohár, 2 db papírzsebkendő, 2db géztampon, 1 db nyálkendő, 2 db szájmaszk, fogó, emelő, egyéb fogászati műszer. És itt még nem beszéltünk asszisztensi bérezésről, rezsidíjról, arról, hogy a műszereket illendő alkalomadtán cserélni is, vagy akár arról, hogy a rendelői eszközök a használat során meg is hibásodhatnak, amit szervizelni kell.
Egy tömés után, mérettől függően, nagyságrendileg 1500-2000 forintot fizet a NEAK, ugyanezen ellátás magánpiaci ára 12-20 ezer forint környékén mozog. Egy doboz, mindösszesen 3 alapszínt tartalmazó, jobb minőségű tömőanyag 65 ezer forint.
Nem véletlenül nyilatkozta azt tavaly Herczeg Olga, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának alelnöke, hogy a 130 ezres rezsitámogatás nagyjából két doboz tömőanyagra, vagy egy fél fúrófejre elég. Ez egyébként nem véletlen. A fogorvosi anyagok és eszközök árszabása a kiemelkedő profittal rendelkező magánrendelőkre van belőve, ezzel pedig nem tud versenyt tartani egy alapellátó fogászat.
Ezeket a példákat csak azért hoztam, hogy láthatóvá váljék, hogy az alapdíj és a kezelések utáni járó térítési díjak ma arra sem elegendőek, hogy egy rendelő havi működését fedezzék. Az alapellátó fogorvosi rendelő veszteséges. Képtelenség minden ellátást korrekt módon elvégezni ilyen minimális összegű állami hozzájárulás mellett.
Túlléphetünk ezen csendben, mondhatjuk, hogy az egészségügy mindig is így működött kis hazánkban, csak azt felejtjük el, hogy az egészségügy embereket hivatott gyógyítani. Azokat az embereket, akik egyébként az ország működését biztosítják, akiket az egészségügynek gyógyítania kellene, nem finanszírozási nehézségek miatt betegségben aszalni.
Az igazi baj az, hogy az alulfinanszírozottság nem a fogorvosokkal tol ki a leginkább, hanem a fogászati segítségre szoruló emberekkel. Azok közül is leginkább azokkal, akik nem engedhetik meg maguknak a költséges magánfogorvosi ellátást.
| ||
Kivéreztetés
Egy korábbi cikkemben több példán keresztül mutattam be, miért gondolom azt, hogy az egészségügyi vezetés kampányüzemmódban ragadt, és ez a működés nagyon lelassítja a problémamegoldást. Az alapellátó fogorvosok “informális” sztrájkjára adott vezetői reakciók sajnos újra csak ezt a hozzáállást tükrözik: az első és legfontosabb lekommunikálni azt, hogy minden rendben, majd a lakosságot finoman a hőbörgők ellen kell hangolni.
Rétvári azzal érvel, hogy a fogorvosi praxisok is részesülnek 130 ezer forintos rezsitámogatásban és a betöltetlen praxisok betöltését elősegítő letelepedési pályázatok 1,25 milliárd forintos keretösszegére fogorvosok is pályázhatnak. Ez mind rendben van, csak nem válaszolja meg azt az igen egyszerű kérdést: hogyan lehet tiszta lelkiismerettel deficitmentesen üzemeltetni egy alapellátó fogorvosi praxist?
Csányi Endre Péter, az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár még ennél is messzebb ment. Két alapellátó fogorvos (Kárász Anikó és Karászi Zsolt) finanszírozási kérdéseket firtató levelére adott válaszában a háziorvosi rendelők és az alapellátó fogorvosok közötti rezsitámogatási különbség fenntartásának egyik indokaként azt hozta fel, hogy “az alapellátó háziorvosi és fogorvosi szolgálatok finanszírozása közti különbség fenntartását az indokolta, hogy a fogorvosi szolgálatok tevékenységük során térítésköteles ellátásokat is nyújtanak, kiegészítve közfinanszírozott bevételüket.”
Ezzel az érveléssel a helyettes államtitkár gyakorlatilag azt mondta ki, hogy a közfinanszírozott ellátást végző fogorvosoknak az állami oldalról érkező bevételeket illendő lenne a versenypiaci profitjukból finanszírozni. Magyarra lefordítva még súlyosabbnak tűnik az állítás: az állam azt kéri, hogy a fogorvosok a saját, adózott magánbevételükből tömjék be a lyukakat a közfinanszírozott ellátásban.
Valahol ebben az üzenetben elrejtve az is benne foglaltatik, hogy az állam, bár nyíltan nem ismeri el, de kéztördelgetések közepette igyekszik a lehető legjobban kiszállni a fogászati ellátás finanszírozásából, és ezen a jövőben sem szeretne érdemben változtatni. Lehet ezt így is csinálni, csak gerincesebb lenne ezt a választópolgárok irányába is világosan közölni. Mert az, hogy fenntartom az alapellátó fogászatot, csak közben kivéreztetem és ezzel a betegeket a magánellátás irányába nyomom, az minden, csak nem gondoskodás.
Egyesben ragadtunk
Az egészségpolitika az a műfaj, ahol a vezetés és a szakma közötti árokásás végzetes következményekkel járhat. A kezdeti szép remények után egyelőre nem látszik igazi változás az egészségügy irányításában, és továbbra is az az ember érzése, hogy nehezen áramlik az információ az Emmi és a szakmai szervezetek között.
Reagál a MOK is
Még talán ennél is érdekesebb a Magyar Orvosi Kamara reakciója. Éger István, a Kamara elnöke egy "Neak (Oep) Fogorvosok" (a Facebook egy zárt közössége alapellátó fogorvosoknak) csoporttagnak írt levelében, elismerve ugyan a nemes szándékot, finoman kitáncolt a Facebookon szerveződő sztrájk támogatásából, arra hivatkozván, hogy a “köztestület felületein Facebook-csoportokon terjedő szervezések híre, mint a tag személyes adatait védelmének jogát esetleg sértő aktivitás, nem támogatható.”
Vagyis az informális sztrájkot névvel, arccal vállaló fogorvosok adatait védendő, a Kamara nem szeretné a hivatalos felületeit a sztrájk reklámozására használni. Különösen érdekes ez annak ismeretében, hogy az egészségügyet és a Kamarát megreformálni kívánó Újratervezés-csoport nyilvános felhívásának hírére a Kamara hirtelen irányt váltott és mégis megemlítette egy hivatalos felületén, méghozzá a Kamarai weboldalon, a fogorvosok figyelemfelhívó akciójának tényét. Sőt, csütörtök reggelre a Magyar Orvosi Kamara elnöksége úgy döntött, hogy még a kamara heti elektronikus hírlevelében is írnak erről. Végül a péntek reggeli MOK-os hírlevélben már belekerült a sztrájk és a felhívás, hogy csatlakozzanak ehhez a fogorvos kollégák.
A fogorvosoknak ugyebár nincs saját Fogorvosi Kamarája, a szakma hivatásrendi köztestülete a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatában kapott helyet, ily módon erősen függenek a kamarai mag akaratától. Ki tudja, talán egy újratervezésnyi figyelmeztetés lépésre kényszeríti a kamarai vezetést a “nemorvos” tagjai érdekében is.
Egy szónak is száz a vége, az alapellátásban dolgozó fogorvosok sztrájkja több mint jogos. Másfél éve is az volt, most is az. A fogorvosok nem csak a saját érdekükben lépnek fel, hanem azokéban is, akiknek az állami ellátás az egyetlen lehetőség a fogászati problémáik megoldására.
Az alapellátók nem Audikat akarnak venni. Nem a Bahamákra akarnak egy negyedik nyaralást lefoglalni. Egyszerűen csak működni szeretnének és nem lehúzni a rolót.
Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica a magyarnarancs.hu-n.
