Miközben a tévék netflixesednek, a Netflix tévésedni próbál
teve_top_story_lead.jpg

Miközben a tévék netflixesednek, a Netflix tévésedni próbál

  • narancs.hu
  • 2020. november 13.

Mikrofilm

Valószínűleg mind ismerjük a helyzetet: annyi néznivaló van, hogy nem tudunk választani. Ezt oldaná fel az új funkció.

A streamingé a jövő – a mára axiómává vált állítást a Netflix képviselte először, gigasikerét látva pedig lassan egész Hollywood beállt mögé; a koronavírus azonban azok számára is bebizonyította a tétel igazságát, akik eddig nem hittek benne, hogy egy algoritmus mondja majd meg, mit nézzünk, mi pedig a legnagyobb kasszasikereket is egyből a tévénkre varázsolhatjuk.

Mára ott tartunk, hogy szinte minden jelentős tévé és stúdió saját, a Netflix mintájára készült streamingplatformmal rendelkezik, vagy épp nagy erőkkel dolgozik az elindításán. Mit csinál erre a piacvezető, aki a pandémia alatt csak még tovább erősítette pozícióját?

A hagyományos tévéadók mintájára felépülő szolgáltatást tesztel.

Országos toplista ide, premiereket a szánkba toló menürendszer oda, az elképesztő tartalombőség könnyen megbéníthatja az embert: a platformon ugyanis egyszerűen annyi néznivaló van, hogy sokszor nem könnyű eldönteni, melyiknél is kattintsunk a Play gombra. Minden bizonyára a mindent (de tényleg MINDENT) mérő szolgáltató is érzékelte, mennyi időt pazarolunk is el valódi filmnézés nélkül, a menüben kószálva, ezért egy lineáris műsorszóró szolgáltatás elindítását tervezik.

A szolgáltatás neve Direct, és nagyjából úgy épül fel, mint egy hagyományos tévéadó: előre bejelentett időpontban sugároz majd műsorokat. A projektet Franciaországban tesztelik az előfizetők között, november 5-től kisebb, majd decembertől szélesebb körben; egyelőre exkluzív címek nélkül – azaz az egyébként is elérhető sorozatokat és filmeket vetítik. A franciák többsége a Netflixet set-top boxokon keresztül fogja, a Direct ezeken még ott sem elérhető, kizárólag a böngészőn keresztül. A cég közleménye szerint azért Franciaországban próbálják ki ezt a funkciót, mert az országban még mindig erős a hagyományos tévék nézettsége. A karantén ideje azonban a világ többi részéhez hasonlóan itt is jelentősen emelkedett az előfizetőinek száma; jelenleg 9 millióan használják a Netflixet; nem csoda, hogy alaposan befektettek a helyi saját tartalom gyártásába.

Nem ez az első alkalom, hogy a platform azon dolgozik, könnyebbé tegye a felhasználók választását: korábban válogatott nemzetközi mintát tesztelték a Shuffle Play nevű opciót, amely lehetővé tette a véletlenszerűen kiválasztott tartalom lejátszását.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.