„A középkorú emberek láthatatlanabbak”

Mikrofilm

Romantikus oktató websorozatot készít a Labrisz Leszbikus Egyesület a digitális eszközök használatáról az online térben történő társkereséshez. 

A második aranykor címen romantikus oktató websorozat készül a Labrisz Leszbikus Egyesület jóvoltából. A szervezetnek alapvetően kulturális, közösségteremtő kezdeményezései vannak (nevéhez fűződik a nagy port kavart Meseország mindenkié című mesekönyv is), melyeket idén a koronavírus-járvány felülírt. Emellett azt tapasztalták, hogy az idősebb korosztály tagjai közül sokan küzdenek problémával a pandémia idején még inkább általánossá vált, elterjedt digitiális kommunikáció területén. A sorozattal éppen ezért a számítógép, a mobiltelefon és az internet biztosabb használatát, a digitális műveltség terjedését szeretnék elérni, propagálni.

Mindezt úgy, hogy az oktató elemek egy történetbe illeszkednek. A websorozat két nő, egy festő és egy tanár életét dolgozza fel. Előbbinek meghalt a barátnője, aki korábban ügyeit intézte, utóbbinak pedig véget ért a házzassága, ráadásul a státuszából nem tud kilépni, és önmaga felvállalásával is próblémái akadnak. „Próbálna ismerkedni, de nincs tisztában az internet biztonságos használatával. Ebből lesznek drámai jelenetek” – mondta Takács Mária rendező a Narancs.hu-nak. „A középkorú emberek láthatatlanabbak, pedig nekik is vannak a saját élethelyzetükből fakadóan problémáik” – tette hozzá.

A film készítői a gyártást megelőzően a saját csatornáikon megfuttattak egy kérdőívet, majd a válaszok alapján szűrték le, milyen elemeket építsenek be a történetbe. A sorozatban minden olyan folyamatot megjelenítenek, ami a számítógépen vagy a telefononon játszódik le; a néző ezeket lépésről lépésre végigkövetheti, a szerzett tudás pedig a későbbiekben segítheti a társkeresésben és a közösségtalálásban.

A leglogikusabb és -egyszerűbb megoldásnak a websorozat műfaját találták az alkotók, ráadásul egy ilyen témájú filmet nehezen fogadnának be a televíziók. Takács Mária elmondása szerint azt szeretnék, hogy A második aranykor mindenki számára elérhető legyen, de a biztonság kedvéért készítenek PDF-formátumot a történetben feldolgozott kommunikációs folyamatokról azoknak, akiknek a websorozat követése nehézséget okoz. 

A film költségeire pályázat útján szereztek forrást, azonban a digitális utómunkálatokra már nem maradt pénzük, ezért gyűjtésbe fogtak. A rendező lapunknak elmondta, azt szeretnék, ha április végén megjelenhetne a sorozat első része; összesen hat, egyenként 12-15 perces epizóddal számolnak. A második aranykor főbb szerepeiben Bacskó Tünde és Vasvári Emese tűnik fel.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.