Film

Csodálatos fiú

  • 2019. február 28.

Mikrofilm

Amikor egy mégoly szörnyű eseményt elbeszélnek, történetté fogalmaznak, vagy­is átadására kísérletet tesznek, akkor az elbeszélés mikéntje, a fogalmazás intenzitása fontosabbá válik magánál a személyes tapasztalatnál. Amikor az elbeszélt tényanyag további feldolgozást nyer – mondjuk, film lesz egy regényből, memoárból –, akkor pedig a feldolgozás mikéntje, kvalitásai vagy hibái kezdenek el dominálni mind a valóságos tényanyag, mind a megéltek átadásának terápiás értékű, mélyen személyes gesztusa felett.

Egy apa, David Sheff és egy fiú, Nic Sheff egyaránt megírta, hogyan vált drogfüggővé a kamasz, hogyan esett vissza újra és újra a különféle rehabilitációs kísérletek után, közben hogyan tette tönkre családja, mindenekelőtt a saját tehetetlenségét elviselni nem tudó apa életét, hogyan vált testi-lelki roncs, leépült tudatú zombi az egykor kivételes képességű fiatalemberből. S bár minden tisztelet megilleti az áldozatvállalásra kész apát (elismert újságíró amúgy) s a felelősségvállalásig végül eljutó s mára sikeres íróként, producerként tevékenykedő fiút, a visszaemlékezései­ket egybegyúró „drogfilm” – hiába az igyekvő Steve Carell és a divatos Timothée Chalamet játéka – művészi értelemben üres marad; tele a drogfogyasztás aktusát s euforikus hatását felelőtlenül aprólékosan bemutató jelenetekkel, de szót sem vesztegetve az egyedül fontos kérdésre: hogyan sikerült legyőzni a függőséget? Persze az ilyesmit nehéz megragadni. Fecskendőket filmezni ezredszer, az sokkal hatásosabb.

Forgalmazza a Mozinet

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.