Rejtélyes, sisakos-gázálarcos alak ereszkedik egyre lejjebb és lejjebb egy búvárharang segítségével a soha nem látott borzalmak és szenvedések világába. A névtelen főhős – a leírások assasinként, azaz bérgyilkosként hivatkoznak rá – mindössze egy térképet és egy táskát visz magával, homályos célját csak később tudjuk meg; már negyed óra elteltével világossá válik azonban, hogy a Mad God nem egy történetet akar elmesélni. Attól sokkal zsigeribb élményt kínál: elborzaszt, felháborít, letaglóz, a bőr alá mászik, földhöz vág, majd ránk is tapos – már ha a néző eljut eddig és nem száll ki a szörnyű hullámvasút egy korábbi állomásán. A film hossza nincs másfél óra, mégis a sokszorosának tűnik, ugyanis egyáltalán nem könnyed, szórakoztató élmény – nem is ez a célja.
Phil Tippett stop-motion legenda több mint harminc éven keresztül készítette magnum opusát, ez idő alatt pedig a szenvedés valamennyi státuszán ő maga is átesett. A végeredmény nem fogja mindenki tetszését elnyerni, de az kétségtelen, hogy ez az elmúlt évek egyik legegyedibb filmélménye.
Halak, űrlények és lépegetők
Tippett a fáma szerint hétéves korában látta a Szinbád hetedik utazása című klasszikus kalandfilmet, melynek trükkjei (Ray Harryhausen munkája, akit a mai napig fő inspirációjának tart) az 1933-as King Konggal együtt annyira lenyűgözték, hogy már ekkor eldöntötte: ezzel akar foglalkozni. Művészeti diplomát szerzett, majd a Cascade Picturesnél kezdett dolgozni. Innen csábította el őt és barátját, Jon Berget George Lucas legendás cégéhez, az Industrial Light & Magic-hez (ILM). Tippett eredetileg azt a feladatot kapta, hogy készítse el az űrlényeket a Star Wars mára kultikussá vált kantinjelenetéhez. Lucas azonban egyszer csak figyelmes lett a Phil asztalán heverő stop-motion bábukra; ennek hatására, Tippett közreműködésével születhetett meg az emlékezetes holosakkjelenet.
A Star Wars trükkjeit látva kérte fel őt a korszak meghatározó B-filmes producere, Roger Cormac, hogy alkossa meg a halakat Joe Dante 1978-as Piranha című filmjéhez – meg is tette, azonban hivatalos kreditet nem kapott érte. Még ebben az évben csatlakozott viszont az ILM animációs osztályához, akik természetesen részt vettek a Star Wars folytatásának elkészítésében is. Tippett munkatársaival kidolgozott egy speciális, go motionnek nevezett módszert: ennek lényege, hogy a stop-motionnel (ahogy például del Toro legújabb Pinokkiója készül a cikkünkben bemutatott formában) ellentétben nem álló, hanem mozgó állapotban fényképezik le a figurákat. Így elevenedtek meg például a Csillagok háborúja legendás lépegetői, de a technikát később számos filmben felhasználták a Howard, a kacsán át a Willow-ig vagy az Indiana Jones-trilógiáig. Így készültek el a Sárkányölő lényei is, amelyért Tippett 1982-ben először kapott Oscar-jelölést. Két évvel később már a díjat is átvehette: A jedi visszatér effektjeiért speciális Oscarban részesült. Ekkor már a Lucasfilm animációs osztályát vezette.
Az önálló út a dinókhoz vezet
1984-ben Tippett otthagyta az ILM-et és létrehozta önálló cégét, a Tippett Studiot. Az anekdota szerint saját garázsában készítette el 10 perces kísérleti filmjét, a Prehistoric Beastet, ami gyakorlatilag egész későbbi pályáját meghatározta. A rövid animáció egy növényevő és egy ragadozó dinoszaurusz összecsapárásól szól. Tippett alaposan tanulmányozta a dinók felépítését, mozgását és viselkedését, fáradozásai azonban busásan kifizetődtek: a Tippett Studio megkapta érte első jelentősebb elismerését (Emmyt nyertek a vizuális effektekért), Tippettet pedig Lucas tanácsára Steven Spielberg is felkérte készülő, Jurassic Park című filmjéhez.
A go motion techikát felhasználva el is készített néhány próbajelenetet a T-rex szereplésével, amely nagyon tetszett Spielbergnek. Közben viszont az ILM csapata is elkészült saját tesztjelenetével, amelyben számítógéppel keltették életre a ragadozót – ezért pedig a rendező egyenesen odáig volt. „Kihalttá váltam” – fogalmazott Tippett amikor megtudta, bábui helyett mesterséges technikával készítik el a dinókat. Persze végül nem ez történt. Craig Hayes kifejlesztett egy speciális, Digital Input Devices (DID) nevű technológiát, mely a korai motion capture módszert ötvözi a modern számítógépes effektusokkal: a bábukra érzékelőket és kódolókat szerelnek, így azok mozgásai 3D-ben is megjelennek. Mivel Tippettnek óriási tapasztalata volt a dinók és különböző lények animálásában, konzultánsként a produkciónál maradt, és közel ötven dinoszaurusz-jelenet elkészítését felügyelte. Végül ő is tagja volt annak a csapatnak, amely Oscart kapott a film speciális effektusaiért. Nemcsak a filmtörténet egyik leghíresebb figuráját, a T-rexet köszönhetjük neki, hanem egy mémet is: hivatalos pozíciója „dinoszaurusz supervisor” volt, ami valóban viccesnek hat egy olyan film végén, amelyben elszabadult dinók ölnek meg embereket.
1986-ban felkérték Paul Verhoeven Roborzsarujához, amelyben a Craig Hayes tervezte ED-209-es modell animációjáért felelt. Verhoevennel olyannyira egy hullámhosszra kerültek, hogy később a Csillagközi invázión is együtt dolgoztak: a sci-fi szatírában az űrlények megalkotása volt a feladata közel száz animátor, modellkészítő és speciális effektusos szakember összefogásával. Olyan mértékben kivette a részét a film elkészítésében, hogy a harci jelenetekben Verhoeven társrendezővé léptette elő . Tippett ezért a munkájáért kapta meg hatodik Oscar-jelölését. „Személy szerint a rengeteg digitális dolog miatt már nem is hiszem el, amit látok – de Phillel elhiszem” – emlékezett vissza a közös munkára a rendező. Tippettre hasonlóan jó benyomást tett a rendező: mint elmondta, ő tényleg magasról tesz a közönség igényeire, és egyedül saját magának készít filmeket. Mint a Mad God bizonyítja, később ő is magáévá tette ezt a szemléletmódot.
Az új idők új szeleit megérezve a Tippett Studio is elkezdett a stop-motion technikák mellett számítógépes effektusokkal foglalkozni. Ma már olyan produkciók trükkjeiért felelnek, mint a Black Adam, A mandalóri, vagy a Disney marveles sorozatai. Utolsó, tisztán stop-motiont alkalmazó projektjük az 1993-as Csúcsfejek volt. Ezzel párhuzamosan Tippett is elkezdett saját projektjeire fókuszálni: elkészítette például a Csillagközi invázió folytatását, amely azonban a kultikus első résszel ellentétben gyorsan feledésbe is merült. Nem úgy, mint szerelemprojektje, a Mad God.
A magnum opus
Tippett első szkeccsei és rajzai még 1987-ből származnak, de 1990-ben kezdett el konkrétan foglalkozni a filmmel. Ahogy azonban a Tippett Studio csillaga felívelt és egyre több munkát kaptak, úgy tette félre terveit. Sikerült viszont a 90-es években elkészítenie a filmből egy pár perces részletet még azzal a csapattal, akikkel a Robotzsaruban dolgozott együtt. Több mint egy évtizeddel később vette elő újra az ötletet: egy fiatal kollégája látta a kisfilmet a Tippett Studio archívumában, ami olyan hatással volt rá, hogy addig bíztatta Tippettet, míg az kötélnek nem állt. Nem volt azonban elég pénze rá, így Kickstarter-kampányt indított, hogy összegyűjtsön 40 ezer dollárt. Végül több mint 120 ezer dollárnyi felajánlás érkezett.
A pénz tehát rendelkezésre állt, de ez nem jelentette azt, hogy innentől sétagalopp volt az alkotás: Tippett maga is érezte, hogy ez több mint egy sima animációs film. „A tudatalatti és nem a szándékos motivált. Vallási élmény volt számomra abban az értelemben hogy úgy éreztem, a túlvilágról érkező üzeneteket írom át. Nem kutattam – találtam” – nyilatkozta, az őt ért hatások között emlegetve a teológiát, az archeológiát, a paleontológiát és a pszichoanalízist. „Egyszerre akartam valami rondát és gyönyörűt alkotni” – magyarázta, Hieronymus Bosch-t emlegetve múzsaként, de a Mad Godba nem nehéz belelátni Dante, Bruegel vagy épp Goya hatását. Tippett elképesztő elánnal dolgozott a befejezésen, a szorongását gyakran alkohollal csillapítva. Végül idegösszeroppanást kapott, pszichiátriára került és bipoláris zavart állapítottak meg nála.
A film nem más, mint egy másfél órásra nyújtott pokolra szállás: névtelen főhősünkhöz hasonlóan mi is szembesülünk egy szenvedéssel, perverzióval és rémálmokkal teli világgal – az pedig, hogy mindezeket amorf bábok és különlegesen visszataszító lények jelenítik meg, valahogy csak fokozza a képek hatását. A stop-motion technikával általában cuki állatok (Csibefutam) és bumfordi alakok (Wallace és Gromit) formájában szoktunk találkozni. Persze vannak kivételek is, például az Animalisa, amely lételméleti drámát kreált kongóan üresnek tetsző figuráiból, vagy épp Herny Selick alkotásai (Karácsonyi lidércnyomás, Coraline és a titkos ajtó), amelyek egyfajta gótikus, sötét mesevilágot jelenítenek meg – senki nem merészkedett azonban olyan messze, mint Tippett a Mad Goddal.
A Mad Godban rendhagyó módon néhány élőszereplős filmbetét is szerepel: ezekben Alex Cox kultrendező játszik, aki olyan független mozikkal szerezett hírnevet, mint a Segítő kezek és a Sid és Nancy. Vele Tippett a Roborzsaru forgatásán találkozott, és mint egy interjúban elmondta, évekig próbálták együtt tető alá hozni a Támad a Mars!-ot, de a stúdiók sehogy sem akartak ráharapni – míg nem jött Tim Burton „és elbaszta az egészet”.
És hogy miről szól Tippett mangum opusa? Elsősorban hatást akar gyakorolni a nézőjére, kibillenteni őt a kényelmes szórakozás pocsolyájából. Például azzal hogy bemutatja: az erre épülő világ, a fogyasztói kultúra végső soron erkölcsi és fizikai rémeket kreál belőlünk és romlásba taszít minket. Mindehhez tökéletesen illeszkedik a letűnt kor gyermekének számító stop-motion technika; mintha ezzel is azt akarná jelezni Tippett: lehet, hogy már számítógéppel animálják a látványosabbnál látványosabb szörnyeket, de egyik sem lesz olyan félelmetes, mint a fizikailag is megalkotott bábok, ezek ugyanis sokkal közelebb állnak a valóságoshoz.
A Mad God egyes darabjait Tippett apró részletekben már 2014-ben, 2015-ben és 2018-ban közzétette, a teljes mozi pedig tavaly készült el. Számtalan filmfesztiválon bemutatták, hivatalos premierje pedig a horrorra specializálódott streamingszolgáltatón, a Shrudderen volt, amely itthon sajnos még nem elérhető. A film viszont az Amazon Prime videótékáján is elérhető. Nyelvtudás nem szükséges hozzá, hiszen gyakorlatilag nincs benne értelmes szöveg.
