Így készült del Toro új Pinokkiója

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 27.

Mikrofilm

A stop-motion animációnak már a werkfilmje is lenyűgöző.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Guillermo del Toro élete egyik legnagyobb álmának tartotta Carlo Collogi 1883-as Pinokkió kalandjai című meseregényének adaptációját. Két Oscarral a hóna alatt pedig végre meg is kapta a lehetőséget.

Senki sem tudja miért, de úgy alakult, hogy 2022 Pinokkió évévé vált. Az első versenyző, Robert Zemeckis élőszereplős változata már landolt is a Disney+-on, hogy szinte azonnal beálljon a balul elsült adaptációk sorába (kritikánk itt olvasható), valahova Roberto Benigni mellé. Utóbbi először közvetlenül Az élet szép viharos Oscar-sikere után vágott bele a projektbe – rendezőként és 50 évesen a címszerepet is elvállalva –, majd a 2011-es változatban is szerepet vállalt, hogy ugyanúgy elhasaljon, mint a 2019-es Pinokkióban, ahol immár Gepettót alakította.

Ilyen előzmények után legalább annyi félelemmel, mint amilyen izgatottan várjuk del Toro próbálkozását. A rendező a megszokottól kicsit sötétebb tónusban, stop-motion technikával gondolta újra az ősrégi történetet. A rendező ugyan már címében (mely eredetileg Guillermo del Toro Pinokkiója volt) is nevére vette a filmet, pedig valójában Mark Gustafsonnal közösen alkották meg a fából lett fiú kalandját.

A Netflix TUDUM nevű eseményén nyilvánosságra hozott videóból az is kiderül, miként. Mint a videóban del Toro elmondja, a stop-motion technika mindig is lenyűgözte, hiszen annak tökéletlensége, sőt, még az alkotás közben felszálló por is azt meséli el, hogyan készül az adott film – Pinokkiójával pedig hasonló expresszivitásra törekedett. A videóban betekintést nyerhetünk egy-egy jelenet elkészítésébe és a rendező több Pinokkió-bábut is bemutat.

A Pinokkió várhatóan decemberben érkezik a Netflixre.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.