Film

A mama mozija

Edoardo Ponti: Előttem az élet

Mikrofilm

Nem először látjuk Émile Ajar (Romain Gary) 1975-ös Előttem az élet című regényének adaptációját.

 Moshé Mizrahi Madame Rosa címmel 1977-ben filmre vitte az algériai Momo és az Auschwitzot megjárt exprostituált Rosa asszony kesernyés, de szívet melengető történetét Simone Signoret-val a főszerepben. Mizrahi érzékenysége és a kor égető politikai-társadalmi feszültségeire adott válasza (a zsidó–muszlim szolidaritás meséje éppen az arab–izraeli konfliktus kellős közepébe érkezett) az amerikai filmakadémiát is meghatotta, munkája elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat.

Negyven évvel később Edoardo Ponti adaptációja egy hasonlóan puskaporos, de megváltozott társadalmi környezetbe érkezik. Ponti Párizsból Bari városába helyezi a cselekményt – Momo ezúttal szenegáli árvaként kerül a megfáradt, de büszke Rosa asszony gondjaiba. A rendező saját édesanyjára, Sophia Lorenre osztja a sokat látott gyerekfelvigyázó szerepét. Ő az egyébként klisédús és leegyszerűsített adaptáció motorja – az öregségben jelen lévő erőt, dacos ellenállást és a gyengeséget is méltósággal, eszköztelenül közvetíti. Méltó partnere a nyers és energikus Ibrahima Gueye – kettősükben egyszerre látunk egymás ellen ható természeti erőket és szavak nélküli, elszánt szolidaritást. Az ebben rejlő érzelmi potenciálra van kihegyezve a film, Pontit kevésbe izgatja a történetben megbújó változatos feszültségek és ironikus ellentétek hálózata, ami Mizrahi Madame Rosáját szikárabbá, ugyanakkor érdesebbé tette. Ebben az Előttem az életben minden egy kicsit simább és napfényesebb: nem bolygatjuk a ma is parázsló muszlim–zsidó konfliktust, az eutanázia ellentmondásos kérdését, a bevándorlás (a valahová tartozás, illetve nem tartozás) okozta kínokat. Pedig e termékeny dilemmák egy részét épp Ponti piszkálja fel Ajar (Gary) regényének újraértelmezésével, de a szálakat sosem varrja el. A Momóra ható különböző felnőtt példaképek is jobbára csak kis színesek maradnak (a muszlim írástudó Hamil úr, a transznemű exbokszoló Lola vagy a fiút a bűnre és a könnyű életre csábító helyi díler). Ponti filmje ezeket a termékeny kényelmetlenségeket kellemes multikulti összeölelkezésre cseréli, a többit pedig egy nagyszerű színésznőre bízza.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.