Film

A mama mozija

Edoardo Ponti: Előttem az élet

Mikrofilm

Nem először látjuk Émile Ajar (Romain Gary) 1975-ös Előttem az élet című regényének adaptációját.

 Moshé Mizrahi Madame Rosa címmel 1977-ben filmre vitte az algériai Momo és az Auschwitzot megjárt exprostituált Rosa asszony kesernyés, de szívet melengető történetét Simone Signoret-val a főszerepben. Mizrahi érzékenysége és a kor égető politikai-társadalmi feszültségeire adott válasza (a zsidó–muszlim szolidaritás meséje éppen az arab–izraeli konfliktus kellős közepébe érkezett) az amerikai filmakadémiát is meghatotta, munkája elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat.

Negyven évvel később Edoardo Ponti adaptációja egy hasonlóan puskaporos, de megváltozott társadalmi környezetbe érkezik. Ponti Párizsból Bari városába helyezi a cselekményt – Momo ezúttal szenegáli árvaként kerül a megfáradt, de büszke Rosa asszony gondjaiba. A rendező saját édesanyjára, Sophia Lorenre osztja a sokat látott gyerekfelvigyázó szerepét. Ő az egyébként klisédús és leegyszerűsített adaptáció motorja – az öregségben jelen lévő erőt, dacos ellenállást és a gyengeséget is méltósággal, eszköztelenül közvetíti. Méltó partnere a nyers és energikus Ibrahima Gueye – kettősükben egyszerre látunk egymás ellen ható természeti erőket és szavak nélküli, elszánt szolidaritást. Az ebben rejlő érzelmi potenciálra van kihegyezve a film, Pontit kevésbe izgatja a történetben megbújó változatos feszültségek és ironikus ellentétek hálózata, ami Mizrahi Madame Rosáját szikárabbá, ugyanakkor érdesebbé tette. Ebben az Előttem az életben minden egy kicsit simább és napfényesebb: nem bolygatjuk a ma is parázsló muszlim–zsidó konfliktust, az eutanázia ellentmondásos kérdését, a bevándorlás (a valahová tartozás, illetve nem tartozás) okozta kínokat. Pedig e termékeny dilemmák egy részét épp Ponti piszkálja fel Ajar (Gary) regényének újraértelmezésével, de a szálakat sosem varrja el. A Momóra ható különböző felnőtt példaképek is jobbára csak kis színesek maradnak (a muszlim írástudó Hamil úr, a transznemű exbokszoló Lola vagy a fiút a bűnre és a könnyű életre csábító helyi díler). Ponti filmje ezeket a termékeny kényelmetlenségeket kellemes multikulti összeölelkezésre cseréli, a többit pedig egy nagyszerű színésznőre bízza.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.