Film

A mama mozija

Edoardo Ponti: Előttem az élet

Mikrofilm

Nem először látjuk Émile Ajar (Romain Gary) 1975-ös Előttem az élet című regényének adaptációját.

 Moshé Mizrahi Madame Rosa címmel 1977-ben filmre vitte az algériai Momo és az Auschwitzot megjárt exprostituált Rosa asszony kesernyés, de szívet melengető történetét Simone Signoret-val a főszerepben. Mizrahi érzékenysége és a kor égető politikai-társadalmi feszültségeire adott válasza (a zsidó–muszlim szolidaritás meséje éppen az arab–izraeli konfliktus kellős közepébe érkezett) az amerikai filmakadémiát is meghatotta, munkája elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat.

Negyven évvel később Edoardo Ponti adaptációja egy hasonlóan puskaporos, de megváltozott társadalmi környezetbe érkezik. Ponti Párizsból Bari városába helyezi a cselekményt – Momo ezúttal szenegáli árvaként kerül a megfáradt, de büszke Rosa asszony gondjaiba. A rendező saját édesanyjára, Sophia Lorenre osztja a sokat látott gyerekfelvigyázó szerepét. Ő az egyébként klisédús és leegyszerűsített adaptáció motorja – az öregségben jelen lévő erőt, dacos ellenállást és a gyengeséget is méltósággal, eszköztelenül közvetíti. Méltó partnere a nyers és energikus Ibrahima Gueye – kettősükben egyszerre látunk egymás ellen ható természeti erőket és szavak nélküli, elszánt szolidaritást. Az ebben rejlő érzelmi potenciálra van kihegyezve a film, Pontit kevésbe izgatja a történetben megbújó változatos feszültségek és ironikus ellentétek hálózata, ami Mizrahi Madame Rosáját szikárabbá, ugyanakkor érdesebbé tette. Ebben az Előttem az életben minden egy kicsit simább és napfényesebb: nem bolygatjuk a ma is parázsló muszlim–zsidó konfliktust, az eutanázia ellentmondásos kérdését, a bevándorlás (a valahová tartozás, illetve nem tartozás) okozta kínokat. Pedig e termékeny dilemmák egy részét épp Ponti piszkálja fel Ajar (Gary) regényének újraértelmezésével, de a szálakat sosem varrja el. A Momóra ható különböző felnőtt példaképek is jobbára csak kis színesek maradnak (a muszlim írástudó Hamil úr, a transznemű exbokszoló Lola vagy a fiút a bűnre és a könnyű életre csábító helyi díler). Ponti filmje ezeket a termékeny kényelmetlenségeket kellemes multikulti összeölelkezésre cseréli, a többit pedig egy nagyszerű színésznőre bízza.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.