Film

A mama mozija

Edoardo Ponti: Előttem az élet

Mikrofilm

Nem először látjuk Émile Ajar (Romain Gary) 1975-ös Előttem az élet című regényének adaptációját.

 Moshé Mizrahi Madame Rosa címmel 1977-ben filmre vitte az algériai Momo és az Auschwitzot megjárt exprostituált Rosa asszony kesernyés, de szívet melengető történetét Simone Signoret-val a főszerepben. Mizrahi érzékenysége és a kor égető politikai-társadalmi feszültségeire adott válasza (a zsidó–muszlim szolidaritás meséje éppen az arab–izraeli konfliktus kellős közepébe érkezett) az amerikai filmakadémiát is meghatotta, munkája elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat.

Negyven évvel később Edoardo Ponti adaptációja egy hasonlóan puskaporos, de megváltozott társadalmi környezetbe érkezik. Ponti Párizsból Bari városába helyezi a cselekményt – Momo ezúttal szenegáli árvaként kerül a megfáradt, de büszke Rosa asszony gondjaiba. A rendező saját édesanyjára, Sophia Lorenre osztja a sokat látott gyerekfelvigyázó szerepét. Ő az egyébként klisédús és leegyszerűsített adaptáció motorja – az öregségben jelen lévő erőt, dacos ellenállást és a gyengeséget is méltósággal, eszköztelenül közvetíti. Méltó partnere a nyers és energikus Ibrahima Gueye – kettősükben egyszerre látunk egymás ellen ható természeti erőket és szavak nélküli, elszánt szolidaritást. Az ebben rejlő érzelmi potenciálra van kihegyezve a film, Pontit kevésbe izgatja a történetben megbújó változatos feszültségek és ironikus ellentétek hálózata, ami Mizrahi Madame Rosáját szikárabbá, ugyanakkor érdesebbé tette. Ebben az Előttem az életben minden egy kicsit simább és napfényesebb: nem bolygatjuk a ma is parázsló muszlim–zsidó konfliktust, az eutanázia ellentmondásos kérdését, a bevándorlás (a valahová tartozás, illetve nem tartozás) okozta kínokat. Pedig e termékeny dilemmák egy részét épp Ponti piszkálja fel Ajar (Gary) regényének újraértelmezésével, de a szálakat sosem varrja el. A Momóra ható különböző felnőtt példaképek is jobbára csak kis színesek maradnak (a muszlim írástudó Hamil úr, a transznemű exbokszoló Lola vagy a fiút a bűnre és a könnyű életre csábító helyi díler). Ponti filmje ezeket a termékeny kényelmetlenségeket kellemes multikulti összeölelkezésre cseréli, a többit pedig egy nagyszerű színésznőre bízza.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.