Tévésorozat

A politikus

  • Szabó Ádám
  • 2019. november 30.

Mikrofilm

Amerikában minden második gyerek úgy nő fel, hogy elnök akar lenni; Trump győzelmével pedig bebizonyosodott, hogy tényleg bármelyik hülyének valóra válhat az álma – üzeni Ryan Murphy sorozata. A tévéproducer is hasonló vágyakat dédelgetett kölyökkorában: ő akart lenni a varázsdoboz legnagyobb királya, és úgy néz ki, sikerült is elérnie célját; diadalútja olyan műsorokkal volt kikövezve, mint a Kés/Alatt, a Glee – Sztárok leszünk! vagy épp az American Horror és a Crime Story. És most megérkezett a Netflixhez és a teljes alkotói szabadsághoz, de ennek rajta kívül aligha örülhet bárki is. Egy erőskezű producer nyilván feltett volna olyan kérdéseket, hogy végül is milyen műfajban utazik a sorozat, biztos szükség van-e ennyi szereplőre, s tényleg ragaszkodunk-e azokhoz az énekbetétekhez, amelyek csak azért kerültek bele, mert a főszereplő Ben Platt egy musicalért nyert Tony-díjat.

Ő alakítja Payton Hobartot, aki amióta az eszét tudja, arról álmodik, hogy ő lesz az Egyesült Államok elnöke. Mindent jó előre eltervezett, neki kell nyernie a diákelnök-választást, hogy bekerüljön a Harvardra. Nevelőszülei töméntelen pénze is elég belépő lenne, ő viszont tisztán akar bejutni. A Gimiboszi óta azonban tudjuk, hogy egy sulis választás is tud olyan kegyetlen lenni, mint a valódi – így Paytont is magával rántja az örvény.

Hiába van tele a sorozat kifejezetten jó ötletekkel, egyszerűen hiányzik belőle a mérték: nincs egyetlen szimpatikus figura vagy komolyan vehető fordulat sem, a maximumra járatott szatíra pedig túlfolyik mindenen.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

A politikai kötődés volt a meghatározó a Városi Civil Alap pénzosztásánál

Jól látszódik, hogy a Városi Civil Alap támogatásainak megítélésénél fontos szerepe volt a politikai beágyazottságnak. A közpénzből kitartott szervezetekről készített gyűjtésünk második részében olyan alapítványokat és egyesületeket veszünk górcső alá, amelyek pontosan illeszkednek abba a politikailag elkötelezett hálózatba, amelyen keresztül az alap pénzei évek óta áramlanak.

Az örökmozgó

  • Molnár T. Eszter

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Tokióban hazatalál

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

A juhász és a techno

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Kísérleti színész

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Aparegény PTSD-vel

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Térbe írt emlékezet

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.