Nekünk a 100 Tagú Cigányzenekar az, ami a Mojszejev együttes az oroszoknak, a Yamato taiko-dobosai Japánnak vagy a Harlem Globetrotters az amerikaiaknak: olyan profi produkció, amit bárhol a világon el lehet adni, és akkor még nem beszéltünk a nemzeti büszkeségről. Azt várnánk, hogy a film a diadalmenetüket mutatja be. Bár 1985-ös megalakulásuk is érdekes sztori: az akkori prímáskirály, id. Járóka Sándor temetésén sírt először száz hegedű egyszerre, míg valakinek eszébe nem jutott, hogy nem csak szomorú alkalmakra lenne érdemes összeállni.
Halász Glória filmje is temetéssel kezdődik: a Kossuth-díjas cimbalmostól, Ökrös Oszkártól búcsúznak. Noha mondanak nagyon szépeket – „beszéljen az a hegedű, érezze a hallgató, hogy mondtál valamit” –, és a muzsika is hatásos, az Alla Zingara (zenei kifejezés, azt jelenti: cigányosan) kísérletet sem tesz a 100 Tagú Cigányzenekar történetének bemutatására. Helyette az együttes néhány tagjának sorsát követhetjük nyomon, a keretet pedig egy közelgő moszkvai fellépés adja, amelyre új repertoárral készülnek.
Az özvegy csellista, a kilencéves kisprímás, a nincstelenségből érkező ifjú tehetség és az újjászülető hegedűtanár megható és tanulságos története néha még könnyeket is csal a szemünkbe. Ugyancsak a film érdeme a leszámolás azzal a tévhittel, hogy a muzsikus cigányok vagyonokat zenélnek össze. Pont az ellenkezőjét látjuk: a világhír ellenére is szerény vagy éppen nehéz körülmények között élő embereket, akiknek mégsem jutna az eszébe, hogy panaszkönyvnek nézzék a kamerát.
Vetítik: november 13-án, 18.30-kor a Toldi kistermében
