VERZIÓ 16

Alla Zingara

  • - legát -
  • 2019. december 7.

Mikrofilm

Nekünk a 100 Tagú Cigányzenekar az, ami a Mojszejev együttes az oroszoknak, a Yamato taiko-dobosai Japánnak vagy a Harlem Globetrotters az amerikaiaknak: olyan profi produkció, amit bárhol a világon el lehet adni, és akkor még nem beszéltünk a nemzeti büszkeségről. Azt várnánk, hogy a film a diadalmenetüket mutatja be. Bár 1985-ös megalakulásuk is érdekes sztori: az akkori prímáskirály, id. Járóka Sándor temetésén sírt először száz hegedű egyszerre, míg valakinek eszébe nem jutott, hogy nem csak szomorú alkalmakra lenne érdemes összeállni.

Halász Glória filmje is temetéssel kezdődik: a Kossuth-díjas cimbalmostól, Ökrös Oszkártól búcsúznak. Noha mondanak nagyon szépeket – „beszéljen az a hegedű, érezze a hallgató, hogy mondtál valamit” –, és a muzsika is hatásos, az Alla Zingara (zenei kifejezés, azt jelenti: cigányosan) kísérletet sem tesz a 100 Tagú Cigányzenekar történetének bemutatására. Helyette az együttes néhány tagjának sorsát követhetjük nyomon, a keretet pedig egy közelgő moszkvai fellépés adja, amelyre új repertoárral készülnek.

Az özvegy csellista, a kilencéves kisprímás, a nincstelenségből érkező ifjú tehetség és az újjászülető hegedűtanár megható és tanulságos története néha még könnyeket is csal a szemünkbe. Ugyancsak a film érdeme a leszámolás azzal a tévhittel, hogy a muzsikus cigányok vagyonokat zenélnek össze. Pont az ellenkezőjét látjuk: a világhír ellenére is szerény vagy éppen nehéz körülmények között élő embereket, akiknek mégsem jutna az eszébe, hogy panaszkönyvnek nézzék a kamerát.

Vetítik: november 13-án, 18.30-kor a Toldi kistermében

 

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."