VERZIÓ 16

Alla Zingara

  • - legát -
  • 2019. december 7.

Mikrofilm

Nekünk a 100 Tagú Cigányzenekar az, ami a Mojszejev együttes az oroszoknak, a Yamato taiko-dobosai Japánnak vagy a Harlem Globetrotters az amerikaiaknak: olyan profi produkció, amit bárhol a világon el lehet adni, és akkor még nem beszéltünk a nemzeti büszkeségről. Azt várnánk, hogy a film a diadalmenetüket mutatja be. Bár 1985-ös megalakulásuk is érdekes sztori: az akkori prímáskirály, id. Járóka Sándor temetésén sírt először száz hegedű egyszerre, míg valakinek eszébe nem jutott, hogy nem csak szomorú alkalmakra lenne érdemes összeállni.

Halász Glória filmje is temetéssel kezdődik: a Kossuth-díjas cimbalmostól, Ökrös Oszkártól búcsúznak. Noha mondanak nagyon szépeket – „beszéljen az a hegedű, érezze a hallgató, hogy mondtál valamit” –, és a muzsika is hatásos, az Alla Zingara (zenei kifejezés, azt jelenti: cigányosan) kísérletet sem tesz a 100 Tagú Cigányzenekar történetének bemutatására. Helyette az együttes néhány tagjának sorsát követhetjük nyomon, a keretet pedig egy közelgő moszkvai fellépés adja, amelyre új repertoárral készülnek.

Az özvegy csellista, a kilencéves kisprímás, a nincstelenségből érkező ifjú tehetség és az újjászülető hegedűtanár megható és tanulságos története néha még könnyeket is csal a szemünkbe. Ugyancsak a film érdeme a leszámolás azzal a tévhittel, hogy a muzsikus cigányok vagyonokat zenélnek össze. Pont az ellenkezőjét látjuk: a világhír ellenére is szerény vagy éppen nehéz körülmények között élő embereket, akiknek mégsem jutna az eszébe, hogy panaszkönyvnek nézzék a kamerát.

Vetítik: november 13-án, 18.30-kor a Toldi kistermében

 

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”