Film

Az aszfalt királyai

  • - kg -
  • 2019. december 21.

Mikrofilm

Amellett, hogy sokan fiatal életünkben először élhetjük át, milyen volt a Le Mans-i 24 órás verseny ’66-ban, és milyen az, amikor korunk két nagyszerű színésze (Matt Damon, Christian Bale) egy másik kor legnagyszerűbb napszemüvegeiben méregetik egymást, majd annak rendje és módja szerint – tehát egy kiadós utcai verekedést követően – komoly férfibarátságban folytatják (hisz’ mindkettőnek autóból van a lelke), szóval a motorsport & bromance-on túl még két titkos fegyvere van James Mangold felettébb szórakoztató filmjének. Az egyik egy mostanában egyre többet színészkedő drámaíró, akinek Augusztus Oklahomában c. darabját a Víg is adta – őt Tracy Lettsnek hívják és a Ford teljhatalmú urát, II. Henry Fordot alakítja. A Ferrarinak férfiúi sértettségből beintő Ford-örökös Letts alakításában úgy fest, mint a corporate Amerika Darth Vadere, akinek jelenlétében egy meggondolatlan pisszenésért is fővesztés jár. Csodás karikatúra Letts mázsás, „mindjárt felfallak” jelenléte, nincs az a boardroom, amelyből nem szívná el a levegőt. Hozzá képest a Le Mans-i verseny kisfiúk veszélytelen autókázásának tűnik, pedig egy szó sem érheti Mangold rendezését – olyan autós szakik (lásd még kismesterek) mezőnyéhez zárkózott fel, mint a néhai Tony Scott vagy Ron Howard. A film másik ásza Christian Bale akcentusa – nem csodálkoznánk, ha a Golden Globe- és az Arany Abroncs-díj mellé a színész Birmingham városának kulturális nagyköveti címét is elnyerné a Brummie-dialektushoz Los Angeles-i szerelőként is ragaszkodó versenyzőlegenda, Ken Miles megformálásáért.

Forgalmazza a Fórum Hungary

 

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.