Bhután is harcba szállt az Oscarért

Mikrofilm

Huszonhárom év után neveztek ismét filmet – ugyanazt, amelyiket tavaly diszkvalifikálták.

Február 8-án hirdetik ki a 2022-es Oscar-díj jelöltjeit, néhány kategóriában azonban a bizottságok már előszűrték a versenyzőket. Így már csak az a kérdés, a rövidebb listára került filmek közül melyik lesz az az öt, ami a jelölést is megszerzi. Az egyik ilyen kategória a nemzetközi filmeké. Ide az egyes országok küldik saját filmjeiket, idén például 92 nevezés érkezett. December 21-én ezekből hirdették ki a 15-ös shortlistet; nem túl meglepő módon a magyar Post Mortem nem került fel rá, így hivatalosan is eldőlt, hogy nincs esélye jelölést szerezni.

A listán azonban néhány, a végső díjra is esélyes film (ilyen a dán A világ legrosszabb embere, az olasz Isten keze, vagy épp a japán Drive My Car) mellett akad pár meglepetés is: bekerült például Bhután jelöltje, a Lunana: A Yak in the Classroom, ráadásul meglehetősen kalandos módon. A mindössze 770 ezer lakosú himalájai ország története során először 1999-ben próbálkozott a nevezéssel: az Isteni játék című film két tibetiről szól, akik egy indiai kolostorban találnak menedéket. Ám azzal, hogy ragaszkodnak hozzá, hogy megnézhessék a tévében a franciaországi futball világbajnokságot, teljesen felborítják az ottaniak életét. A mozit 2000 júliusában itthon is bemutatták, nagy ritkán pedig a tévében is elcsíphető. Habár az Oscar-jelölést nem sikerült megkaparintania, az Európai Filmdíjon így is jelölést szerzett.

Ezt követően Bhután hosszú évekig még csak nem is nevezett újabb filmet. Tavaly versenybe küldték a Lunanát, amely egy fiatal tanító coming of age sztorija. A fiú kénytelen a világ egyik legtávolabbi szegletében működő iskolájában munkát vállalni, miközben minden álma, hogy énekesnek álljon Ausztráliában. A mozit napelemmel működő eszközökkel közel három hónapig forgatták amatőrökkel és elsőfilmes színészekkel. Az eszközöket 65 szamáron cipelve, 8 napi túrázás után jutott el a stáb a film helyszínéül szolgáló Lunanába.

A rendező, Pawo Choyning Dorji újságíró és fotográfus, akinek munkái olyan magazinokban jelentek meg, mint a Life, az Esquire vagy a Wall Street Journal.

A mozi ötlete a bhutáni hegyekben történt túrázások során fogant meg benne: azt szerette volna megmutatni, hogy a sötétségben és árnyékban (Lunana eredeti jelentése ugyanis „sötét völgy”) is felfedezhetjük azt, amit a modernizáció fényében annyira keresünk. Bhutánt ugyanis legtöbben a világ egyik legboldogabb helyekén ismerik, miközben évről évre fiatalok ezrei hagyják el az országot, Ausztráliába vagy Amerikába vándorolva. (Az ország gazdasági mutatóit nem GDP-ben, hanem úgynevezett bruttó nemzeti boldogságban mérik. Ez az ENSZ által elismert mutató tulajdonképpen egy komplex gazdasági, környezetvédelmi és társadalompolitikai „program”, ami magában foglalja a kulturális, a társadalmi, a politikai és mentális jólétet is) „Rendkívül szürreális utazás volt, amely számomra a művészet és filmkészítés erejét bizonyította – és azt, hogy ha beleteszed a szíved és megosztod a világgal a történetedet, az a legtávolabbi iskolától kezdve a legnagyobb presztízsű vetítőhelyeiig mindenhova eljuthat” – mondta el a rendező film készítéséről.

A forgatás már-már dokumentumfilmszerű volt: a filmben látható módon valóban jaktrágyával fűtöttek; az iskolai jelenetek során csak letették a kamerát az osztályterembe, és hagyták a gyerekeket improvizálni; de az is valódi volt, amikor a gyerekek életükben először próbálták ki a fogkefével és fogkrémmel történő fogmosást. A stáb a felvett anyagokkal, azzal, hogy hogyan sikerültek a felvételek és mi a használható ezekből, csak akkor szembesült, amikor újabb túrával visszatértek a civilizációba. Dorji mentora – és buddhista tanára – az előző bhutáni versenyfilm, az Isteni játék rendezője, Khyentse Norbu volt.

A film egyik legnagyobb vonzereje kétségkívül amatőr bája, a szereplők természetessége, és persze a csodálatos, eredeti helyszínek.

A Lunana azonban jóval több ettől: Dorji egyszerűen, ám hatásosan állítja szembe a civilizáció által megrontott főhőst környezetével. A fial fiú csak szülei nyomására végezte el a tanítóképzőt, egyetlen vágya, hogy megkapja a vízumát és leléphessen Ausztráliába zenélni. Épp ezért nem fogadja túl jól, amikor a világ talán legeldugottabb helyére, egy Lunana nevű faluba küldik tanítani. Még a több mint egy hetes utazás nagy részében is telefonját bújja, vagy épp fülhallgatóval igyekszik kizárni a túlvilágot – egészen addig, míg minden kütyüje le nem merül. Szép lassan megbarátkozik a helyiekkel, majd saját helyzetével is. Nemcsak szerelmes lesz, de megtanulja az önfeláldozás erényét is. Csak később, a civilizációba visszatérve döbben rá, hogy ugyan látszólag ő volt a tanító, aki írást, számtant és idegen nyelvet oktatott a helyi gyerekeknek, valójában azonban a helyiek és az iskolások azok, akik emberségre, hazaszeretetre és a gyökerek tiszteletére tanították őt. A film a környezetéhez illően meditatív hangulatú és lassú folyású, ám egy percig sem unalmas.

A Lunana a BFI London Film Festicalon mutatkozott be 2019-ben, ahol el is nyerte a közönségdíjat. Ezt követően szintén sikerrel vetítették a tavalyi Palm Springs Film Festivalon. Az amerikai jogokat a Samuel Goldwyn Films vásárolta meg. Mivel viszonylag ritka, hogy egy bhutáni film ilyen nemzetközi sikert arat, az ország persze már tavaly nevezni szerette volna azt az Oscar-díjra. Mindezt azonban a bürokrácia megakadályozta: az Információs és Kommunikációs Minisztérium hiába választotta ki Dorji alkotását, a filmet végül diszkvalifikálták, mivel nem egy hivatalos, az Akadémia által jóváhagyott bizottság jelölte. Amint a rendező elmondta, amikor kitöltötte a hivatalos jelöléshez szükséges papírokat, azokon sem Bhután, sem annak hivatalos nyelve nem szerepelt a választható lehetőségek között.

A mostani nevezés előtt az ország már korrigálta a korábbi hibáját: létrehoztak egy nevező bizottságot, melybe természetesen az Isteni játék rendezője, Norbu is bekerült. Ez a testület választotta ki a Lunanát jelöltnek, amely nagy meglepetésre a rövidlistára is bejutott. Habár a végső ötbe kevés esélye van bekerülni, a film már így is egy csomó kisebb csodát hajtott végre. A következő az lehet, ha mégis beválasztják az öt jelölés közé.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.