Bhután is harcba szállt az Oscarért

Mikrofilm

Huszonhárom év után neveztek ismét filmet – ugyanazt, amelyiket tavaly diszkvalifikálták.

Február 8-án hirdetik ki a 2022-es Oscar-díj jelöltjeit, néhány kategóriában azonban a bizottságok már előszűrték a versenyzőket. Így már csak az a kérdés, a rövidebb listára került filmek közül melyik lesz az az öt, ami a jelölést is megszerzi. Az egyik ilyen kategória a nemzetközi filmeké. Ide az egyes országok küldik saját filmjeiket, idén például 92 nevezés érkezett. December 21-én ezekből hirdették ki a 15-ös shortlistet; nem túl meglepő módon a magyar Post Mortem nem került fel rá, így hivatalosan is eldőlt, hogy nincs esélye jelölést szerezni.

A listán azonban néhány, a végső díjra is esélyes film (ilyen a dán A világ legrosszabb embere, az olasz Isten keze, vagy épp a japán Drive My Car) mellett akad pár meglepetés is: bekerült például Bhután jelöltje, a Lunana: A Yak in the Classroom, ráadásul meglehetősen kalandos módon. A mindössze 770 ezer lakosú himalájai ország története során először 1999-ben próbálkozott a nevezéssel: az Isteni játék című film két tibetiről szól, akik egy indiai kolostorban találnak menedéket. Ám azzal, hogy ragaszkodnak hozzá, hogy megnézhessék a tévében a franciaországi futball világbajnokságot, teljesen felborítják az ottaniak életét. A mozit 2000 júliusában itthon is bemutatták, nagy ritkán pedig a tévében is elcsíphető. Habár az Oscar-jelölést nem sikerült megkaparintania, az Európai Filmdíjon így is jelölést szerzett.

Ezt követően Bhután hosszú évekig még csak nem is nevezett újabb filmet. Tavaly versenybe küldték a Lunanát, amely egy fiatal tanító coming of age sztorija. A fiú kénytelen a világ egyik legtávolabbi szegletében működő iskolájában munkát vállalni, miközben minden álma, hogy énekesnek álljon Ausztráliában. A mozit napelemmel működő eszközökkel közel három hónapig forgatták amatőrökkel és elsőfilmes színészekkel. Az eszközöket 65 szamáron cipelve, 8 napi túrázás után jutott el a stáb a film helyszínéül szolgáló Lunanába.

A rendező, Pawo Choyning Dorji újságíró és fotográfus, akinek munkái olyan magazinokban jelentek meg, mint a Life, az Esquire vagy a Wall Street Journal.

A mozi ötlete a bhutáni hegyekben történt túrázások során fogant meg benne: azt szerette volna megmutatni, hogy a sötétségben és árnyékban (Lunana eredeti jelentése ugyanis „sötét völgy”) is felfedezhetjük azt, amit a modernizáció fényében annyira keresünk. Bhutánt ugyanis legtöbben a világ egyik legboldogabb helyekén ismerik, miközben évről évre fiatalok ezrei hagyják el az országot, Ausztráliába vagy Amerikába vándorolva. (Az ország gazdasági mutatóit nem GDP-ben, hanem úgynevezett bruttó nemzeti boldogságban mérik. Ez az ENSZ által elismert mutató tulajdonképpen egy komplex gazdasági, környezetvédelmi és társadalompolitikai „program”, ami magában foglalja a kulturális, a társadalmi, a politikai és mentális jólétet is) „Rendkívül szürreális utazás volt, amely számomra a művészet és filmkészítés erejét bizonyította – és azt, hogy ha beleteszed a szíved és megosztod a világgal a történetedet, az a legtávolabbi iskolától kezdve a legnagyobb presztízsű vetítőhelyeiig mindenhova eljuthat” – mondta el a rendező film készítéséről.

A forgatás már-már dokumentumfilmszerű volt: a filmben látható módon valóban jaktrágyával fűtöttek; az iskolai jelenetek során csak letették a kamerát az osztályterembe, és hagyták a gyerekeket improvizálni; de az is valódi volt, amikor a gyerekek életükben először próbálták ki a fogkefével és fogkrémmel történő fogmosást. A stáb a felvett anyagokkal, azzal, hogy hogyan sikerültek a felvételek és mi a használható ezekből, csak akkor szembesült, amikor újabb túrával visszatértek a civilizációba. Dorji mentora – és buddhista tanára – az előző bhutáni versenyfilm, az Isteni játék rendezője, Khyentse Norbu volt.

A film egyik legnagyobb vonzereje kétségkívül amatőr bája, a szereplők természetessége, és persze a csodálatos, eredeti helyszínek.

A Lunana azonban jóval több ettől: Dorji egyszerűen, ám hatásosan állítja szembe a civilizáció által megrontott főhőst környezetével. A fial fiú csak szülei nyomására végezte el a tanítóképzőt, egyetlen vágya, hogy megkapja a vízumát és leléphessen Ausztráliába zenélni. Épp ezért nem fogadja túl jól, amikor a világ talán legeldugottabb helyére, egy Lunana nevű faluba küldik tanítani. Még a több mint egy hetes utazás nagy részében is telefonját bújja, vagy épp fülhallgatóval igyekszik kizárni a túlvilágot – egészen addig, míg minden kütyüje le nem merül. Szép lassan megbarátkozik a helyiekkel, majd saját helyzetével is. Nemcsak szerelmes lesz, de megtanulja az önfeláldozás erényét is. Csak később, a civilizációba visszatérve döbben rá, hogy ugyan látszólag ő volt a tanító, aki írást, számtant és idegen nyelvet oktatott a helyi gyerekeknek, valójában azonban a helyiek és az iskolások azok, akik emberségre, hazaszeretetre és a gyökerek tiszteletére tanították őt. A film a környezetéhez illően meditatív hangulatú és lassú folyású, ám egy percig sem unalmas.

A Lunana a BFI London Film Festicalon mutatkozott be 2019-ben, ahol el is nyerte a közönségdíjat. Ezt követően szintén sikerrel vetítették a tavalyi Palm Springs Film Festivalon. Az amerikai jogokat a Samuel Goldwyn Films vásárolta meg. Mivel viszonylag ritka, hogy egy bhutáni film ilyen nemzetközi sikert arat, az ország persze már tavaly nevezni szerette volna azt az Oscar-díjra. Mindezt azonban a bürokrácia megakadályozta: az Információs és Kommunikációs Minisztérium hiába választotta ki Dorji alkotását, a filmet végül diszkvalifikálták, mivel nem egy hivatalos, az Akadémia által jóváhagyott bizottság jelölte. Amint a rendező elmondta, amikor kitöltötte a hivatalos jelöléshez szükséges papírokat, azokon sem Bhután, sem annak hivatalos nyelve nem szerepelt a választható lehetőségek között.

A mostani nevezés előtt az ország már korrigálta a korábbi hibáját: létrehoztak egy nevező bizottságot, melybe természetesen az Isteni játék rendezője, Norbu is bekerült. Ez a testület választotta ki a Lunanát jelöltnek, amely nagy meglepetésre a rövidlistára is bejutott. Habár a végső ötbe kevés esélye van bekerülni, a film már így is egy csomó kisebb csodát hajtott végre. A következő az lehet, ha mégis beválasztják az öt jelölés közé.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”