Magyar Narancs: Valahol azt mondta, hogy a színészmesterséget a San Quentin Színművészeti Szakiskolában tanulta ki.
Danny Trejo: Fájdalom, öröm, boldogság, szomorúság, halál – ebből állt a tananyag a börtönben. Csak kétfajta ember létezik odabent: ragadozó és préda. És ha ragadozó vagy, kell lenni zsákmánynak is.
MN: Hogyan vált ragadozóvá?
DT: A ragadozó elvesz másoktól. Mi bent a védelmi bizniszben utaztunk. A préda odajön, hogy figyelj, bajban vagyok, védelemre van szükségem. És fizet, hogy megvédd. Van, aki ezt kényszerítésnek hívná, de a börtönben ez a túlélést jelenti.
MN: Megjárta a San Quentin, a Folsom és a Soledad börtönöket. A túlélés melyikben volt a legnehezebb?
DT: San Quentin és Folsom régi börtön, kőbe vésett szabályokkal. A Soledad ellenben gladiátoriskola volt. Itt megcsinálhatja magát, nevet szerezhet egy fiatal. Ez a legbalhésabb hely. San Quentinben él még egy kis tisztelet az emberekben egymás iránt. Ha te is gyilkos vagy, én is gyilkos vagyok, tiszteljük egymást. Mindaddig, amíg a szükség mást nem diktál. De Soledadban a fiatalok senkit és semmit nem tisztelnek. Helyre kell tenni őket.
MN: Gondolom, a pozícióit erősítette, hogy sikeres börtönbokszolóvá vált.
DT: Tudja, Gilbert nagybácsikám már nyolcéves koromban elkezdett tanítani. És én megállás nélkül bokszoltam is. Amikor börtönbe kerültem, a hírem megelőzött. San Quentinben először a könnyűsúlyú címért bokszoltam, aztán elnyertem a váltósúlyú címet is. A szabályok elég lazák voltak, a könyök és a térd is játszott, mintha nem is boksz lenne, inkább valami kezdetleges MMA. A földharcot azért nem engedték.
MN: A börtönévek után segítőként, drogtanácsadóként is dolgozott. Még mindig tart előadásokat raboknak?
DT: Börtönökbe, javítóintézetekbe, iskolákba járok, a helyi közösségért dolgozom. A mai napig drogtanácsadó vagyok.
MN: Így keveredett a Szökevényvonat forgatására is.
DT: Egy srácnak segítettem, hogy tiszta maradjon, felhívott, hogy segítségre van szüksége. A Szökevényvonat forgatásán találtam magam, be is vettek statisztának, 50 dollár per nap. Egyszer csak szembe jön Eddie Bunker, a film forgatókönyvírója, aki korábban sok mindenért ült, bankrablásért is, aztán író lett belőle. Felismert, tudta, hogy bokszoltam a börtönben. A stábnak épp szüksége volt valakire, aki megtanítja a film sztárját, Eric Robertset bokszolni. Napi 320 dollárt fizetnek, mondta Bunker, majd hozzátette, hogy vigyázzak, mert ideges természetű színésszel lesz dolgom, még esetleg meg talál ütni. Mondtam, ne hülyéskedj, napi 320 dollárért, akár bottal is üthet. Tudod, hányszor verettem már meg magam ingyen? Szóval, elkezdtük az edzést. Amikor a rendező, Andrej Koncsalovszkij meglátott, úgy döntött, én fogok Erickel bokszolni a filmben is.
| ||
MN: Kezdetben a stáblistákon úgy szerepelt, mint a „rab”, a „kemény rab”, de volt „dühös kliens” és „bandatag” is.
DT: Meg a „mexikói fickó”, a „rosszfiú” és az „egyes számú fegyenc”. A Penitentiary III. című börtönfilmben én voltam See Veer, a bokszoló. Kis előrelépés, de szövegem semmi. Az első igazi szerepemet Charles Bronson filmjében, a Bosszúvágy 4.: Véres leszámolásban kaptam. Art Sanella – ez volt a nevem. Bronson a hősöm volt. Semmi sztárallűr, mindig mindenkinek köszönt. Egyszer helyre kellett tennem egy nagy arcú fiatal gyereket a forgatáson. A jelenetnek Bronson is a tanúja volt. Csak annyit mondott: drogtanácsadó vagy, ugye? Bírom, ahogy tanácsot adsz. És utána hívott, hogy szerepeljek a Tiltott dolog: Kinjite c. filmjében is.
MN: A rendezők közül talán Robert Rodrigueznek köszönheti a legtöbbet. A Desperado késdobáló bérgyilkosának szerepét hogyan kapta meg?
DT: Felkerestem az irodájában. Benyitottam, és ő azt mondta: úgy nézel ki, mint a sulim főgonosza. Mire azt feleltem: én vagyok a sulid főgonosza. Erre átnyújtott egy kést, hogy azzal gyakoroljak, és azzal átnyújtotta a szerepet is. Mexikóban forgattunk, amikor a családom meglátogatott Texasból. A nagybátyám egyszer csak felkiáltott: de hát ez Robert, az unokatestvérünk! Kiderült, Robert Rodriguez a másod-unokatestvérem! Tizenegy filmet csináltam a másod-unokatestvéremmel. Köztük a Machetét is. Emlékszem, állandóan hívogattam Robertet, már az agyára mentem a sok hívással, rám is förmedt, hogy inkább sms-t küldjek. Erre kicsúszott a számon, hogy Machete nem küld sms-t. Több se kellett neki, betette a filmbe. „Machete don’t text” – szállóige lett.
MN: Elkészül valaha is az űrben játszódó folytatás, a Machete Kills in Space?
DT: Kérem, tegye bele a cikkbe, hogy Robert, csináljuk meg! Én készen állok.
MN: Robert De Niróval és Al Pacinóval is játszott egy filmben – ez volt a Szemtől szemben, ahol Edward Bunkerrel együtt tanácsadóként is részt vett. Milyen tanácsokat adtak?
DT: Rablástanácsokat. De mégis, milyen tanácsokat lehet adni egy olyan zseniális rendezőnek, mint Michael Mann? Nem lepne meg, ha csak azért részt vett volna néhány rablásban, hogy rendezőként képben legyen. Mondtunk neki egy-két dolgot, de igazából már mindent tudott. De tudja, mi megy most a tévében? Egy reklám velem!
MN: De Niróval van egy nagy drámai jelenete a filmben.
DT: Azért könyörgök neki, hogy öljön meg. És ha az embert Robert De Niro öli meg, az fantasztikus! Kérdeztem De Nirót, hogyan csináljuk a jelenetet. Azt mondta, Danny, már majdnem halott vagy, alig lélegzel, már csak annyi erőd van, hogy kérlelj, végezzek veled. Én biztosan drámai haldoklást csináltam volna, mint John Wayne. Hörgés, „szeretlek, Bob”, hörgés. De hallgattam De Niróra. Csodás jelenet lett. Az anyám sosem bírta végignézni, a lányom sosem bírta végignézni, senki a családomban nem bírja végignézni. Amilyen életet éltem bűnözőként, mindenki azt hitte, így fogok meghalni.
MN: Elképesztő tempóban ontja a filmeket, talán még Samuel L. Jacksonnál is többet dolgozik. Emellett pedig van egy étteremlánca, a Trejo’s Tacos.
DT: Hét éttermünk van már, plusz egy fánkboltunk, és megjelent egy szakácskönyvem is. Volt olyan évem, hogy 11 filmben szerepeltem, de a koronavírus miatt most minden forgatás leállt. Ételt viszünk a rászorulóknak, a kisgyerekes anyáknak pedig pelenkát. A kórházaknak is szállítunk ételt, találkoztunk nővérekkel, akik kocsiban aludtak, csak mert nem akartak hazamenni, féltek, hogy megfertőzik a családjukat. Motelszobákat vettünk ki nekik. Ez most a közösségi munka ideje. És az anyagi tönkremenésé.
MN: Az önről szóló, nemrég bemutatott dokumentumfilmben egy 1956-os évjáratú Chevrolet Bel Airrel furikázik. Szép darab.
DT: Imádom az ’56-os Chevyt, de talán még jobban szeretem a ’65-ös Buick Rivierámat. Tudja, miért? Mert a szövetségiek egy ’65-ös Buick Rivierában szállítottak a börtönbe.
