Csoda az Oscar-gálán: történelmet írt egy dél-koreai film

  • Szabó Ádám
  • 2020. február 10.

Mikrofilm

Scorsese és Az ír viszont hoppon maradtak.

Az Élősködők diadalmenetével mi is többször foglalkoztunk (sőt, ez volt nálunk az év filmje tavaly), az előzetesek alapján azonban inkább csak reménykedni lehetett a győzelmében. Úgy tűnt ugyanis, hogy a jelöltek közül utolsóként bemutatott 1917 a Golden Globe, a Producerek Céhének díja és a BAFTA után az Oscaron is mindent visz majd.

Nem így lett: tarolt a dél-koreai mozi, de a legtöbb jelölést kapó filmeknek azért jutott egy-egy vigaszdíj. Kivéve Az ír-t, amely 10 nominációval maradt hoppon.

Az Oscaron érhet csúcsra a dél-koreai sikerfilm

Idegennyelvű mozi még soha nem nyerte meg a Legjobb film Oscarját - talán most? „ Amint legyőzi valaki a felirat jelentette kétcentis akadályt, rengeteg csodálatos filmmel találkozhat " - nyilatkozta filmje Golden Globe-győzelme után Bong Joon-ho, stílusosan koreaiul.

Ahogy tavaly, úgy idén is ceremóniamester nélkül zajlott le az Oscar-díjátadó, szám szerint a 92. Így sem maradtunk nyitó monológ nélkül: az este elején Steve Martin és Chris Rock korábbi házigazdák vicceskedtek az idei jelöltekkel. Ők azonban közel sem olyan szabadszájúak, mint Ricky Gervais, és az Oscar sem egy Golden Globe, ahol megengedett a féktelen poénkodás.

Host nélkül azonban sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak például a díjat átadók.

Van, aki élt a lehetőséggel és a maga két percében is képes volt szórakoztató műsort kerekíteni. Maya Rudolph és Kristen Wiig a Legjobb díszlet díjának kiosztása előtt a hisztérikus nők sztereotípiáját figurázták ki, majd bevallották: csak azért játsszák az agyukat, mert így akarják felkelteni a terembe ülő rendezők figyelmét. A kamera pedig közben Scorsese-t (akinek filmjében az egyetlen női szereplő 3 mondatot kapott) és Tarantinót (akinek mozijában szintén nem bánnak kesztyűs kézzel a nőkkel) mutatta.

Az ilyen közjátékok mellett főleg zenei betétek gondoskodtak a showról: a jelölt betétdalok mellett fellépett Eminem is, aki 17 éve nyert Oscart. A Lose Yourself (8 mérföld) ott van minden idők legemlékezetesebb nyertesei között, de mivel tele van káromkodással, csak cenzúrázva hangozhatott el.

A reakciók szerint a jelenlévő sztárok sem nagyon tudták hova tenni az előadást, az alvó Scorseset vagy az elképedt arcú Idina Menzelt máris felkapta a Twitter népe.

Ami a színészdíjakat illeti, nem sok meglepetésben volt részünk.

Brad Pitt a várakozásoknak megfelelően megkapta első színészi Oscarját (producerként a 12 év rabszolgaságért már kapott egyet). Egyébként ő volt a díjszezon egyik legszórakoztatóbb figurája, aki köszönőbeszédeiben rendszeresen szingliségével poénkodott, egy díszebéden pedig úgy hordta névtábláját, mintha nem ő lenne a világ egyik legismertebb embere. Ezúttal nem túlozta el beszédét, de odaszúrt egyet a Donald Trumpot nemrég felmentő amerikai szenátusnak: azt mondta, csak 45 másodperce van, ami pont 45 másodperccel több, mint amit a republikánus szenátorok adtak John Boltonnak, az elnök volt nemzetbiztonsági tanácsadójának, akit meg sem hallgattak, pedig lényeges információk birtokában volt Trump törvénysértésével kapcsolatban.

A Legjobb női mellékszereplőnek járó szobrot Laura Dern vihette haza a Házassági történetért, ezzel pedig a Netflix megszerezte első színészi Oscar-díját. A Legjobb női főszereplő Renée Zellweger (Judy), a Legjobb férfi főszereplő pedig Joaquin Phoenix (Joker) lett.

Az előzetesek alapján a Legjobb dokumentumfilm és a Legjobb animációs film díjáért folyó verseny is

hihetetlenül szorosnak ígérkezett.

Előbbiben ott volt a Nemzetközi filmek között is jelölt észak-macedón Méz-királynő; a szétbombázott Aleppóban gyereket nevelni próbáló anyáról szóló Kislányomnak, Samának; valamint a globalizmus hatásait és az amerikai-kínai kultúra közötti különbségeket bemutató Az amerikai gyáregység.

Végül az utóbbi nyert; amelynek egyik rendezője a magyar származású Steve Bognar. Társ-rendezője köszönőbeszédében egyenesen a Kommunista Kiáltványból idézett - ilyen sem hangzott még el az Oscaron. Az animációs filmek kategóriája szintén háromesélyes volt, végül itt is a legnagyobb játékos, a negyedik Toy Story győzött.

A vágás díját Az aszfalt királyai elvitte az Élősködők elől, miközben az 1917 (melyben látszólag nincs vágás, így ebben a kategóriában nem is jelölték) sorban gyűjtögette a technikai elismeréseket: övé lett a Legjobb operatőr, a Legjobb vizuális effektusok és a Legjobb hangkeverés Oscarja is. A Jojo nyuszi a Legjobb adaptált forgatókönyv Oscarjával vigasztalódhatott, 6 jelöléséből ezt az egyet váltotta díjra. Az Élősködők pedig Sam Mendes és Tarantino mozija elől húzta be a Legjobb eredeti forgatókönyv kategóriát; az, hogy megnyerte a Legjobb nemzetközi filmet is, senkit sem lepett meg. Pedig már utóbbival is történelmet írt, hiszen dél-koreai mozi még soha nem kapott Oscart.

A legjobb film díját elnyerő Élősködők című dél-koreai alkotás rendezője, Bong Dzsun Ho Kang Ho Szong színésszel

A legjobb film díját elnyerő Élősködők című dél-koreai alkotás rendezője, Bong Dzsun Ho Kang Ho Szong színésszel

Fotó: MTI/AP/Invision/Chris Pizzello

Kiéleződött versenyhelyzetben fordultunk tehát rá a fődíjakra. Azt már egy ideje tudjuk, hogy a Legjobb rendezés és a Legjobb film díja nem tartozik szorosan össze, az elmúlt 10 évben öt alkalommal is tapasztalhattuk, ha egy film nyeri az elsőt, nem biztos, hogy automatikusan megkapja a másodikat is. Most is ez történt, hiszen a legjobb rendező nem Bong Joon-ho (Élősködők) lett, hanem Sam Mendes (1917).

És a fő attrakció ekkor még hátravolt.

A Legjobb film díját Jane Fonda adta át, a győztes pedig az egész este álló ovációval  ünnepelt Élősködők lett. Idegennyelvű film ezelőtt még soha nem nyerte el a legjobb filmért járó Oscart, ahogy arra sem volt példa, hogy egy mozi két legjobb film kategóriában (a fődíj, illetve a nemzetközi film) is győzzön. Érdekesség, hogy az 1955-ös Marty óta ez az első Aranypálma-díjas film, amely az Oscaron is a csúcsra ért.

Az este egyértelmű győztese tehát a négy díjat besöprő Élősködők volt; az 1917 három szobrot kapott; a Joker, a Volt egyszer egy... Hollywood és Az aszfalt királyai pedig két-két elismeréssel távozhattak.

A további díjazottak listája itt böngészhető.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.