Csak Tom Cruise-on múlik, folytatódik-e a Top Gun

  • narancs.hu
  • 2022. július 12.

Mikrofilm

A Roostert alakító Miles Teller már el is csevegett vele a harmadik epizódról.

Közel két évet pihent dobozban, ugyanis Tom Cruise ragaszkodott hozzá, hogy a nagyvásznon mutassák be. Az élet őt igazolta: előbb Cannes-ban mutatkozott be nagy sikerrel, majd a mozikat is meghódította a Top Gun: Maverick (kritikánk), mely világszinten már az 1 milliárd dolláros bevételt is meghaladta, ezzel a színész legsikeresebb filmjévé vált.

Ilyen eredmények után nem csoda, ha a stúdió pedzegette egy esetleges harmadik rész ötletét. „Az remek lenne, de mindez Tom Cruise-on múlik. Már beszélgettem vele a dologról, meglátjuk, hogy alakul” – nyilatkozta rejtélyesen Miles Teller, aki a filmben Bradley Bradshaw-t, azaz Roostert alakítja, az első rész legendás karakterének, Goose-nak a fiát. Cruise mellett egyértelműen ő a film főszereplője, nem csoda, ha sokak szerint a következő részben neki kellene átvennie a stafétabotot a veterán színésztől.

Teller elmondta: az, hogy Cruise-nak meg kellett osztania a Top Gunt vele és jó pár másik fiatal színésszel, igazi őrült utazás volt. A Hangmant alakító Glen Powell szintén nyitott lenne a folytatásra, de ő is megerősítette: minden Cruise-on múlik. „Azt hiszem Tom mottója az volt, hogy ha nem tudod felülmúlni a korábbi filmet, akkor nincs is értelme újat csinálni. Ha nem járul hozzá vagy veri meg az első részt, akkor nincs értelme még egy filmet hozzáadni a filmográfiájához” – magyarázta.

Míg egyesek a siker miatt meg vannak győződve, hogy a folytatás elkerülhetetlen, másokat óva int Tom Cruise legendás perfekcionizmusa. „36 évbe került, mire beleegyezett ebbe a részbe!” – magyarázta Joseph Kosinski, a Maverick rendezője. „Rajta múlik, őt kell meggyőzni. Így kezdődött ez a projekt is, Jerry Bruckheimer producer és én Párizsba utaztunk hogy beszéljünk vele. Minden a sztorin múlik, és az érzelmeken. Ha sikerült megtalálni a módját, hogy Maverick visszatérjen ezekhez a fiatal pilótákhoz és ki tudunk találni még valamit, talán összejöhet a folytatás. De egyelőre élvezzük a második részt!” – tette hozzá.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.