Film

Csaló csajok

  • - kg -
  • 2019. június 9.

Mikrofilm

Mélységes mély a múltnak kútja és az MGM stúdió archívuma is. Néha leküldenek valakit a pókhálós raktárba, abba a szárnyba, ahol a ’80-as évekbeli dolgokat őrzik, és az innen felhozott leletekből lesznek az olyan remek remake-ek, mint például a Robotzsaru feltámasztása. Nemrég A Riviéra vadorzóit hozatták fel a mélyből, amit Michael Caine és Steve Martin ihletett ökörködése emelt anno a „szélhámos szélhámos ellen” vígjátékok átlaga fölé. A két gazembert ezúttal két rátermett komika adja; Anne Hathaway-nek ez zsinórban a második nőiesített remake-je – az első a vérszegény Ocean’s 8 volt. Hathaway Caine szerepét kapta, ő a kifinomult átverőművész, míg Rebel Wilson a Steve Martin-i kisstílű vonalat viszi tovább. Mindkét színésznő az alkatához illő szerepben bolondozhat, és sokkal több nem is kell egy működőképes vígjátékhoz: Wilson (mint az el is hangzik) a közmondásos elefánt a porcelánboltban, míg Hathaway a porcelán az elefántboltban. A szerepek ily szerencsés kiosztása után már csak nyomatékosítani kell a műfajt az írókban: az efféle filmeket a szakzsargon vígjátéknak hívja, ami arról ismerszik meg, hogy a nézőt a derültség bizonyos fokaira juttatja el. Ehhez nagy újításokat nem is nagyon kellett volna eszközölni a ’88-as eredetihez képest (mely persze maga is feldolgozás), de az kétségkívül nóvum, hogy a Csaló csajok csak nyomokban hasonlít egy vígjátékra, és e nyomok is inkább csak a magyar fordítás nyelvi leleményeinek köszönhetők. Minden más a slamposság magasiskolája, a 2050-es remake-ben azért erre majd illene odafigyelni.

Forgalmazza a Fórum Hungary

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.