Film

Két lépés távolság

  • Szabó Ádám
  • 2019. június 9.

Mikrofilm

Azt ismerik, amikor a sors összehozza a lázadó rosszfiút, az irányításmániás jó kislányt és annak meleg barátját? Ha nem, akkor minden bizonyára az elmúlt húsz év minden tinirománca kimaradt – ebben az esetben a Két lépés távolság akár még meglepetéseket is tartogathat. Mindenki más nyugodtan lapozhat, nincs itt semmi látnivaló. Justin Baldoni filmje ugyanis gátlástalanul nyúlja le a közelmúlt legelcsépeltebb fordulatait és figuráit.

A sztori két cisztás fibrózisban szenvedő fiatalról szól, akiknek betegségük miatt mindig tartaniuk kell egymástól a két lépés távolságot, mert ha nem, baktériumaik megölhetik a másikat. Stella emellett kényszeres rendmániás, Will pedig állandó rosszfiúmosolykórban szenved, és persze köp a szabályokra is, ezzel pedig az őrületbe kergeti a lányt. Végül mégis egymásba szeretnek, és keresztül-kasul romantikázzák a börtönükké vált kórházat, mely hazai szemmel igazi mesebeli hely: a nővérek olyanok, mint a pótanyukák, mindenkinek külön lakosztály jut, és ha a film végi nagy gesztus úgy kívánja, akár az egész udvar feldíszíthető lampionokkal. Hiába azonban a körítés, a szereplők valahogy csak nem kelnek életre: a párbeszédek olyanok, mintha Messenger-üzenetben rögtönözték volna őket, a fordulatok pedig nemcsak tökéletesen kiszámíthatóak, de messziről bűzlenek a hatásvadászattól. Egy percig sem kétséges, főhőseink közül ki a tehetségesebb színész, de a Stella karakterével és a szkripttel is magányos harcot vívó Haley Lu Richardson is csak ideig-óráig képes színt vinni a vászonra.

Forgalmazza a UIP–Duna Film

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.