Azt ismerik, amikor a sors összehozza a lázadó rosszfiút, az irányításmániás jó kislányt és annak meleg barátját? Ha nem, akkor minden bizonyára az elmúlt húsz év minden tinirománca kimaradt – ebben az esetben a Két lépés távolság akár még meglepetéseket is tartogathat. Mindenki más nyugodtan lapozhat, nincs itt semmi látnivaló. Justin Baldoni filmje ugyanis gátlástalanul nyúlja le a közelmúlt legelcsépeltebb fordulatait és figuráit.
A sztori két cisztás fibrózisban szenvedő fiatalról szól, akiknek betegségük miatt mindig tartaniuk kell egymástól a két lépés távolságot, mert ha nem, baktériumaik megölhetik a másikat. Stella emellett kényszeres rendmániás, Will pedig állandó rosszfiúmosolykórban szenved, és persze köp a szabályokra is, ezzel pedig az őrületbe kergeti a lányt. Végül mégis egymásba szeretnek, és keresztül-kasul romantikázzák a börtönükké vált kórházat, mely hazai szemmel igazi mesebeli hely: a nővérek olyanok, mint a pótanyukák, mindenkinek külön lakosztály jut, és ha a film végi nagy gesztus úgy kívánja, akár az egész udvar feldíszíthető lampionokkal. Hiába azonban a körítés, a szereplők valahogy csak nem kelnek életre: a párbeszédek olyanok, mintha Messenger-üzenetben rögtönözték volna őket, a fordulatok pedig nemcsak tökéletesen kiszámíthatóak, de messziről bűzlenek a hatásvadászattól. Egy percig sem kétséges, főhőseink közül ki a tehetségesebb színész, de a Stella karakterével és a szkripttel is magányos harcot vívó Haley Lu Richardson is csak ideig-óráig képes színt vinni a vászonra.
Forgalmazza a UIP–Duna Film
