Film

Két lépés távolság

  • Szabó Ádám
  • 2019. június 9.

Mikrofilm

Azt ismerik, amikor a sors összehozza a lázadó rosszfiút, az irányításmániás jó kislányt és annak meleg barátját? Ha nem, akkor minden bizonyára az elmúlt húsz év minden tinirománca kimaradt – ebben az esetben a Két lépés távolság akár még meglepetéseket is tartogathat. Mindenki más nyugodtan lapozhat, nincs itt semmi látnivaló. Justin Baldoni filmje ugyanis gátlástalanul nyúlja le a közelmúlt legelcsépeltebb fordulatait és figuráit.

A sztori két cisztás fibrózisban szenvedő fiatalról szól, akiknek betegségük miatt mindig tartaniuk kell egymástól a két lépés távolságot, mert ha nem, baktériumaik megölhetik a másikat. Stella emellett kényszeres rendmániás, Will pedig állandó rosszfiúmosolykórban szenved, és persze köp a szabályokra is, ezzel pedig az őrületbe kergeti a lányt. Végül mégis egymásba szeretnek, és keresztül-kasul romantikázzák a börtönükké vált kórházat, mely hazai szemmel igazi mesebeli hely: a nővérek olyanok, mint a pótanyukák, mindenkinek külön lakosztály jut, és ha a film végi nagy gesztus úgy kívánja, akár az egész udvar feldíszíthető lampionokkal. Hiába azonban a körítés, a szereplők valahogy csak nem kelnek életre: a párbeszédek olyanok, mintha Messenger-üzenetben rögtönözték volna őket, a fordulatok pedig nemcsak tökéletesen kiszámíthatóak, de messziről bűzlenek a hatásvadászattól. Egy percig sem kétséges, főhőseink közül ki a tehetségesebb színész, de a Stella karakterével és a szkripttel is magányos harcot vívó Haley Lu Richardson is csak ideig-óráig képes színt vinni a vászonra.

Forgalmazza a UIP–Duna Film

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.