Ha Ron Stallworth sosem kerül kapcsolatba a Ku Klux Klannal, az is kitett volna egy filmet, hiszen Colorado Springsben őelőtte még sosem láttak fekete zsarut, és lehet, hogy nem is akartak volna látni, de nem tartottak közvélemény-kutatást az ügyben: ’74-ben a 21 éves Stallworth munkába állt a helyi rendőrőrsön, és bizonyára sok cifra dolgot látott volna anélkül is, hogy valaha is kapcsolatba kerül a KKK helyi tagszervezetével. De Stallworth fogta magát és az asztalán kicsengő telefonkészüléket, és akkora szégyenfoltot ejtett a keresztégetésre gerjedő, nagy múltú rasszista söpredék modernkori történetén, hogy azt minden jó érzésű, nem-keresztégető embernek öröm látni: a fiatal fekete zsaru beépült a csuklyások közé, és egészen a fővarázslóig, David Duke-ig jutott. Persze csak telefonon, a személyes találkozók alkalmával – érthető okokból – egy fehér kollégája lépett fel a nevében. Ez pedig már akkora sztori, hogy azt Hollywood sem tudta elrontani, de azért megpróbálták egy kicsit: Stallworth kapott egy harcos fekete barátnőt és egy zsidó partnert, mert az úgy még pikánsabb, ha a Klánnal lekezelő zsaru zsidó. Stallworth valódi partnerének kiléte nem ismert, jó okkal nem az, de ha filmbeli mását Grünnek hívnák, az még bátrabb beismerése lenne a vígjátéki szándékoknak. Spike Lee filmje egy véresen komoly kabarétréfa, és e könnyed-komoly hozzáállás meglepően jó hatással van Lee manírjaira és híresen harcos természetére. A rendező mintha saját fontosságát tenné zárójelbe, ám, hogy ez szándékos-e, arra azért nem vennénk mérget.
Forgalmazza a UIP–Duna Film
