Dokumentumfilm

Az amerikai gyáregység

  • Szabó Ádám
  • 2020. március 6.

Mikrofilm

Amerikáról beszélve hajlamosak vagyunk azokra a metropoliszokra asszociálni, amelyeket az inváziós filmekben először döntenek romba a polipfejű idegenek: New York, Los Angeles, San Francisco, esetleg Chicago. De milliós metropoliszból alig egy tucat létezik az USA-ban, a filmben bemutatott, Moraine-hez hasonló városkákból pedig több ezer akad – ezek a közösségek döntik el a választásokat, és általában ők a gazdasági dekonjunktúra első áldozatai.

Az amerikai gyáregység arcot és sorsot ad ezeknek az embereknek, miközben pontos képet fest egy ijesztő globális folyamatról is. Frissen érkezett kínai vendégmunkások viccelődnek azzal, hogy a nekik kiutalt lepusztult lakóházak nem lehetnek 200 évesek, hiszen az egész ország nincs még ennyi idős. Az első látogatására érkező kínai igazgató nem engedi, hogy kínai szimbólumok is felkerüljenek az amerikai zászló mellé, mert nem akarja piszkálni a helyiek önbecsülését – de amikor nem tetszik neki, merre néz az egyik raktár bejárata, ellentmondást nem tűrve építteti újjá az egészet. Így találkoznak a kultúrák, amikor egy kínai cég­óriás felvásárolja a bezárt amerikai gyáregységet. A munkások és a fejesek először csak óvatosan közelednek egymáshoz, majd az eltérő szemlélet, munkamorál és minőségügyi elvárások egyre nagyobb feszültségeket keltenek. Amikor pedig az amerikaiak szakszervezetet hoznának létre, elszabadulnak az indulatok. A doku ítélkezés nélkül mutatja be mindezt, miközben egy percre sem feledkezik meg azokról emberekről, akik ott hánykolódnak ennek az egésznek a közepén.

Elérhető a Netflixen

 

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)