Amerikáról beszélve hajlamosak vagyunk azokra a metropoliszokra asszociálni, amelyeket az inváziós filmekben először döntenek romba a polipfejű idegenek: New York, Los Angeles, San Francisco, esetleg Chicago. De milliós metropoliszból alig egy tucat létezik az USA-ban, a filmben bemutatott, Moraine-hez hasonló városkákból pedig több ezer akad – ezek a közösségek döntik el a választásokat, és általában ők a gazdasági dekonjunktúra első áldozatai.
Az amerikai gyáregység arcot és sorsot ad ezeknek az embereknek, miközben pontos képet fest egy ijesztő globális folyamatról is. Frissen érkezett kínai vendégmunkások viccelődnek azzal, hogy a nekik kiutalt lepusztult lakóházak nem lehetnek 200 évesek, hiszen az egész ország nincs még ennyi idős. Az első látogatására érkező kínai igazgató nem engedi, hogy kínai szimbólumok is felkerüljenek az amerikai zászló mellé, mert nem akarja piszkálni a helyiek önbecsülését – de amikor nem tetszik neki, merre néz az egyik raktár bejárata, ellentmondást nem tűrve építteti újjá az egészet. Így találkoznak a kultúrák, amikor egy kínai cégóriás felvásárolja a bezárt amerikai gyáregységet. A munkások és a fejesek először csak óvatosan közelednek egymáshoz, majd az eltérő szemlélet, munkamorál és minőségügyi elvárások egyre nagyobb feszültségeket keltenek. Amikor pedig az amerikaiak szakszervezetet hoznának létre, elszabadulnak az indulatok. A doku ítélkezés nélkül mutatja be mindezt, miközben egy percre sem feledkezik meg azokról emberekről, akik ott hánykolódnak ennek az egésznek a közepén.
Elérhető a Netflixen
