Dolgozd ki a beled, kussolj és tűrd a sorsod

  • -ts-
  • 2020. november 14.

Mikrofilm

Rabszolgasors a mai verziós ajánlatunk.

Nagyon fenn kezd a francia Sung-A Yoon belga filmje, a Tengerentúl. Egy WC-tisztítás kellős közepébe csöppenünk, nem kell semmi különösebb szörnyűségre, mocsokra gondolni, a mérsékelten igényes objektum (szimpla fehér műanyagülőkével) már érkezésünkkor ragyog a tisztaságtól, mint ahogy a közvetlen környezete is. Az ajtón lesünk be, s látjuk, ahogy egy fiatal nő egyre csak súrolja, tisztogatja, el nem tudjuk képzelni, hogy mit, mikor már olyan az egész, mint a patyolat. Akkor is idegőrlő három-négy perc lenne, ha a fiatal nő nem sírna közben. De sír, először csak halkabban, aztán kicsit erősebben, de mégis óvatosan, tartózkodóan, nehogy meghallja, észrevegye valaki… holott a kamerán kívül nincs ott senki más.

A Fülöp-szigeteken járunk, hm, hogy is mondható, egy „iskolában”, mely gyakorlatilag rabszolgának képzi ki növendékeit, olyan fiatal nőket, akik ezen tanulmányaik befejeztével útnak indulnak valahová Ázsiába, hogy házvezetőnőként, gyerekfelvigyázóként vagy éppenséggel szakácsnőként (csupa eufemizmus, tulajdonképpen a cseléd szó is udvarias túlzás) keressék meg otthon maradott családjuk, gyerekeik kenyerét. Az iskola szerfelett alapos, tényleg az életre nevel, nem csak a helyes ágyazás, a pontos terítés és az egyéb házimunkák elsajátítására fektet nagy súlyt, de igyekszik felkészíteni növendékeit a várható traumákra: az érzéketlen, fillérjeikért emberfeletti munkát követelő munkáltatók könnyen megjósolható mocsokságairól. Látunk például egy helyzetgyakorlatot, melyben a ház angolul kommunikáló úrnője arra utasítja az alkalmazottat, hogy húzza el a szőnyeget, amikor a lány már harmadszor is megigazítja a szőnyeget, már ordítva mutat rá az ablakra, hogy húzza már el a szőnyeget. De asszonyom, az a függöny. Azt hiszed, én hülye vagyok, és nem tudok angolul…

false

Volt pár éve (pontosan 2012-ben) egy nagysikerű svéd televíziós sorozat, a Real Humans, talán emlékeznek rá, tán három évadot is megért, de készült belőle brit remake is. Ez az elég keserű utópia a közeli jövőben játszódott, amikor az ember olcsó pénzért emberkülsejű robotokkal könnyíti meg önmaga számára a házimunkát. Kutyasorsuk van ezeknek a robotoknak, tényleg embertelen, amit el kell viselniük. Sung-A Yoon egészen kiváló dokumentumfilmjében szórul szóra ugyanezt látjuk – két perdöntő különbséggel, amelyikből nem is az a szörnyűbbik, hogy itt élő, érző emberek vannak ugyanolyan kiszolgáltatott helyzetben, mint a fikciós műben a gépek. Hanem inkább az, hogy ott a robotok fellázadtak, az emberek fejében viszont még csak valami hasonló sem fordul meg. Hát, hogy is… Ők csak sírnak, és pucolják a klotyót.

Az idén online megrendezett 17. Verzió Emberi jogi Dokumentumfilm Fesztivál programja ide kattintva érhető el, a film pedig itt.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.