Döntő változás előtt a világ legrangosabb tévés díja

  • Szabó Ádám
  • 2019. január 20.

Mikrofilm

A régi szokások lassan halnak, de a tervek szerint 2020-ban az Emmy is átlép végre a 21. századba.

Átlagember utoljára talán a 2000-es években nézett DVD-ről sorozatokat. Azóta, a streaming szolgáltatók korában már csak ott van szükség lemezekre, ahol az internet még mindig túl drága vagy lassú a platformhoz – például Alaszkában. Ennek ellenére az Emmy szabályainak értelmében a stúdióknak még mindig úgynevezett screenereket, vagyis megtekintő DVD-ket kell küldeni sorozataiból a szavazóknak.

Néhány éve talán még ez sem jelentett problémát,

a peak TV korszakában viszont, amikor már a kenyérpirító márkák is sorozatokkal állnak elő, egyszerűen nincs értelme több száz lemezt kiküldeni.

A Variety cikke szerint a változást ezúttal is a Netflix hozta el: három éve közel 10 kilós csomagokat postáztak a Tévéakadémia tagjainak, benne saját sorozataikkal. Mindez nekik közel 4 millió dollárba, a 25 ezres szavazótábornak pedig logisztikai problémákba került, hiszen nemhogy megnézni, de tárolni sem tudták a stúdióktól érkező hatalmas pakkokat. A Tévéakadémia pár éve hasonló okokból már változtatott szabályain: standardizálta a kiküldhető screenerek méretét, kinézetét és mennyiségét – a dinamikusan fejlődő tévéipar miatt viszont most ismét szabálymódosításra van szükség.

Az Emmy a legkézenfekvőbb megoldást választotta:

mivel a legtöbben már most is online néznek filmeket, ezután minden nevezett sorozatot az Akadémia erre a célra létrehozott oldalán, vagy a saját streamingplatformján lehet majd megnézni. Ez nemcsak kényelmesebb megoldás, de arra is lehetőséget ad, hogy követni tudják, valójában kik és hányan néznek meg egy-egy sorozatot. A módosítás azért csak egy év múlva lép életbe, hogy a cégeknek legyen idejük áttérni az új rendszerre, az idősebb Emmy-szavazók pedig hozzászokhassanak a streamingelt tartalomhoz. Biztos, ami biztos, az Akadémia a főhadiszállásán biztosít számítógépeket és internetet a megtekintéshez, és a letöltést is elérhetővé teszi; így aki ragaszkodik hozzá, még mindig kiírhatja DVD-re a Rólunk szól vagy a Stranger Things epizódjait.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."