Film

Egy herceg és egy fél

  • 2019. szeptember 29.

Mikrofilm

Attól még nem lesz jó egy vers, hogy valaki esetleg meghalt érte – mondja a film egy fontos pontján az egyik szereplő (az egzotikus Laci, aki vadember és költő, sőt még magyar is). És azon túl, hogy végre valami értékelhető gondolat is elhangzik a filmben, mintegy véletlenül, egyet is érthetünk a megállapítással. Ott van rá példának mindjárt jelen dolgozat, a román poszt-újhullámos Ana Lungu munkája.

A szerelmét fiatalon elvesztő főhősnő gyászmunkája köré épülő, laza szerkezetű darabon – történetnek csak fenntartásokkal lehet nevezni – látható a személyes érintettség. Szereplői saját nevükkel vesznek részt a már a forgatókönyv létrehozásától közös munkában. Ekképp, ha maga az alaphelyzet fikció is, a film nyíltan használja a játszók tudatosan privátra hangolt, élethelyzetükre is reflektáló jelenlétét. A román újhullám másról sem szól, mint hogy mennyire izzó dráma tud kibontakozni hétköznapi történésekből, mennyire katartikus az, amikor már nem észlelhető határ szerep és játékos között. Még közelebbi példa Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál c. munkája. Csak az a banalitásban mutatja meg a mélységet, míg Ana Lungu mélynek próbálja láttatni a banalitást. Párbeszédei annyira sekélyesek, az egyes, a szereplők hátterét, világlátását, sérüléseit, gondolkodásmódját megvilágítani hivatott, olykor redundáns közlések annyira szétcsúsznak, dramaturgiai értelemben annyira elvész a relevanciája voltaképpen mindennek, hogy a hősök életének a fináléban visszazáruló köre semmilyen felismerést nem tartogat.

Forgalmazza a Vertigo Média

Neked ajánljuk