Tévésorozat

Egyszerűen furcsa

Ramy

  • Szabó Ádám
  • 2020. március 13.

Mikrofilm

„Nagy eséllyel én vagyok a generációm hangja. Vagy legalábbis egy generációnak egy hangja” – fakadt ki a Csajok főhőse a sorozat első részében.

Lena Dunham műsorának átütő sikere nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt években a konzervnevetéssel színezett szitkomok helyett már olyan, személyes hangulatú sorozatok uralják a vígjáték műfaját, mint a Master of None vagy épp a Fleabag. Dunhamet néhány évad múlva viszont már azért akarták keresztre feszíteni, mert műsora hiába játszódott New Yorkban, a világon semmi multikulturális nem volt benne: fehér férfiak és nők üldözték egymást kapcsolatból kapcsolatba. A Csajok sikere mellett az ilyen kritikák is kellettek ahhoz, hogy zöld utat kaphassanak az olyan, kisebbségeket és nemzetiségeket képviselő alkotók, mint Ramy Youssef.

Kvázi önéletrajzi ihletettségű dramedyje is az Amerikában élő muszlimok életét mutatja be eddig nem látott szemszögből. A sorozat a banális, hétköznapi helyzeteket keveri az abszurddal és a fekete humorral – vagyis pont azt csinálja, mint a fentebb emlegetett, hasonszőrű műsorok.

A Ramy azonban ügyesen játszik rá az arabokkal és muszlimokkal kapcsolatos univerzális előítéletekre, miközben nem fél néha saját magán is nevetni. Főhősünk egyszerre próbál megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyek egy mai amerikai férfira nehezednek; miközben igyekszik hű muszlim maradni, és nem elfelejteni, honnan származik. Épp ezért ő is bulizik, csak éppen imitálja az ivást; imádkozik, de csak tessék-lássék módon, a zokniját le sem véve mosakodik be előtte; randizik, az utolsó pillanatban viszont jelzi, hogy hite szerint csak házasság után fekhetnek le egymással.

De mint hősünk húgának sztorija bizonyítja, nőként sem könnyebb a helyzet az első generációs arab-amerikaiaknak: vagy senki nem akar tőle semmit a származása miatt, vagy épp egzotikuma miatt tartják vonzónak – de senki sem kezeli úgy, mintha egy átlagos lány volna. A Ramy nem újítja meg a műfajt, mint az Atlanta, példázatai gyakran egyszerűek és szájbarágósak – de végig szórakoztató és tanulságos marad.

A Hulu sorozata

 

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.