Elhunyt a forgatókönyvíró, aki nélkül Hollywood ma nem lenne az, ami

Mikrofilm

Robert Towne az új-hollywoodi reneszánsz egyik legfontosabb alkotója volt, olyan filmek forgatókönyvét jegyezte, mint a Kínai negyed, a Sampon vagy Az utolsó szolgálat.

Aligha létezik olyan, forgatókönyvírással foglalkozó könyv, amelyben ne szerepelne a Kínai negyed: Syd Fieldtől Robert McKee-ig a legismertebb guruk mind Robert Polanski 1974-es klasszikusát használják példaként arra, milyen egy tökéletes filmforgatókönyv, hogyan lehet felépíteni, majd meg is tartani a feszültséget, bemutatni és fejleszteni a karaktereket, hatásos fordulatokat kreálni, valamint egyszerre írni remek párbeszédeket és beszélni a képek nyelvén.

Az, hogy mit tartanak minden idők legjobb filmjeinek, a demográfia, a társadalmi mozgalmak miatt ma különösen dinamikusan változik, az viszont immár évtizedek óta állandó, hogy a Kínai negyed forgatókönyve a széles közmegegyezés szerint minden idők egyik legjobbja. Egyszerre viszi tovább a 40-es, 50-es évek film noirjainak hagyományait, miközben csavar is egyet az olyan sablonokon, mint a femme fatale vagy a cinikus zsaru figurája; tökéletesen követi a lényegében a drámaírás kezdetei óta létező dramaturgiai formulát, mégsem unalmas egy percre sem; minden jelenete, párbeszéde és mondata valamilyen célt szolgál.

A film forgatókönyvének írója, a július 1-én 89 évesen elhunyt Robert Towne a főiskola elvégzése után írással és színészkedéssel is akart foglalkozni, ezért beiratkozott egy színészmesterség-kurzusra az épp feketelistán lévő színészhez, Jeff Corey-hoz. Az osztálytársai közé olyan, később ismertté váló nevek tartoztak, mint a B-filmek pápája, Roger Corman vagy Jack Nicholson. Utóbbival lakótársak is voltak egy időben, előbbi pedig mindkettejük karrierjében fontos szerepet játszott.

 
Robert Towne
Forrás: Wikipedia/Sarah Morris
 

Corman adta ugyanis Nicholsonnak első jelentősebb szerepét az 1958-as The Cry Baby Killerrel, és ő rendezett filmet Towne első forgatókönyvéből is, a The Last Woman on Earth című horrorból, amelyben még az egyik főszerepet is Towne játszotta. A film egy házaspárról és barátjukról szól, akik búvárkodni mennek Puerto Ricóba, amikor azonban a víz alól visszaérkeznek a felszínre, felfedezik, hogy a szigeten mindenki más meghalt. Towne egy évvel később is feltűnt színészként Corman egy produkciójában, a Creature from the Haunted Sea-ben, a színészet helyett azonban egyre inkább az írásra kezdett koncentrálni – amivel egyre nagyobb sikereket ért el, miközben Nicholson csillaga is meredeken emelkedett.

„Mozisztár leszel. És én fogok írni neked”

mondta Towne már ekkor Nicholsonnak.

Towne először a tévének kezdett dolgozni, olyan sorozatok forgatókönyvén dolgozott, mint a The Lloyd Bridges Show vagy a The Man from U.N.C.L.E. Később maga Warren Beatty kérte fel, hogy dolgozzon kicsit a Bonnie és Clyde-on, Towne változtatásait pedig a rendező Arthur Penn is dicsérte: ő hangsúlyozta ki például a főszereplők elátkozott sorsát, de több emlékezetes jelenet is az ő nevéhez köthető.

Towne a következő években egy sor, azóta klasszikussá vált film forgatókönyvét javítgatta (például A Parallax gyilkosságok, Maraton életre-halálra), emellett a Bonnie és Clyde után Warren Beatty is számtalanszor hívta segítségül, hogy csiszoljon a forgatókönyveken, Beatty ugyanis bár tisztában volt azzal, szexszimbólumként milyen hatással van a közönségre, szerette volna, hogy figuráinak mélysége is legyen. Towne így dolgozott az Ép testben épp, hogy élek-en, a Vörösökön vagy A sors útjain is. Sok esetben az ilyenkor bevett gyakorlat szerint még a stáblistára sem került fel, de Francis Ford Coppola például az Oscar-beszédében köszönte meg hozzájárulását A keresztapához: a kertbeli Pacino-Brando jelenet ugyanis nem szerepelt Mario Puzónak a film alapjául szolgáló könyvében.

Nicholson karrierjében a változást az 1969-es Szelíd motorosok hozta meg: Oscarra jelölték és egy csapással sztárrá vált. Impulzivitása, kifejező arca, az, ahogy képes volt a dühöt és az indulatot megjeleníteni a vásznon, tökéletesen rezonált kora társadalmával – a 60-as évek végével mintha az amerikai álomnak is befelegzett volna, Vietnám pedig széles rétegekben ölte ki a maradék reményt is. Nicholson a felsőbb hatalmak, az elnyomás ellen lázadó kisembert személyesítette meg. Ma már Új-Hollywoodnak nevezik az amerikai filmnek ezt a korszakát: rendezők új generációi tűntek fel, akik a francia újhullámos társaik mintáját követve személyes hangvételű mozikat akartak készíteni a lélektelen stúdiófilmek helyett. Ehhez persze hitelesnek tűnő, új arcokra is szükség volt, ennek a szemléletváltásnak köszönhetően vált világsztárrá Dustin Hoffman és Al Pacino, de Jack Nicholson közülük is kiemelkedve Amerika elsőszámú színészévé avanzsált.

Nicholson és Towne továbbra is jóbarátok maradtak, az írót pedig valósággal lenyűgözte a színész játékstílusa. Tőle tanulta meg, hogy közel sem az a legfontosabb, mit mond egy színész – inkább az, mit akar ezzel közölni, mi áll a szavak mögött, egy jó színész a jelenlétével, előadásmódjával fokozza a feszültséget, nem a puszta mondataival. Épp ezért Towne rájött, hogy nem kell neki íróként mélységet és érzelmeket erőltetnie a szövegbe, az ugyanis a színész feladata. „Minden drámai írásnál, kiváltképp a forgatókönyvírásnál fontos, hogy mivel a filmek többsége elképesztő sok információt akar közölni, szinte lehetetlenség dialógusokkal még többet hozzáadni ezekhez” – fogalmazott. Hozzátette: „Többet tanultam az írásról Jacket nézve, mint bármi mástól”. Nicholson ugyanis szeretett improvizálni, váratlan dolgokat művelni a kamera előtt, végig kiszámíthatatlan maradt – épp ez tette figuráit nagyon is valóssá.

Towne és Nicholson először Az utolsó szolgálat című 1973-os Hal Ashby-filmen dolgoztak együtt. Ebben két tengerésznek kell börtönbe kísérni egy fiatalt, akit egy piti lopásért ítéltek el – ám megsajnálják, így megpróbálnak neki utoljára néhány jó élményt szerezni. A tökös Buddusky figuráját Towne kifejezetten Nicholsonnak írta. A producereket a Bonnie és Clyde-on végzett munkájával sikerült megnyernie, ám a Columbia túl trágárnak találta a forgatókönyvet: az első hét percben 342 „baszd meg” szerepelt.

Mikor megkérték Towne-t, kicsit szeldítse meg a nyelvezetet, azt felelte:

„Így beszélnek azok az emberek, akiknek nincs erejük, hogy kiálljanak magukért: ők rinyálnak”.

Végül az mentette meg a filmet, hogy az ekkor már sztárnak számító Nicholson is csatlakozott hozzá. Az utolsó szolgálat bár nem volt hatalmas siker, bátran nevezhetjük klasszikusnak, elsősorban Nicholson és Randy Quaid játéka miatt. Egyszerű, keresetlen történetmesélése, remek párbeszédei, karcossága és az, hogyan tud az életszagú helyzetekből egy, a lázadásról szóló allegóriát kreálni, mind a 70-es évek amerikai mozijának egy tipikus darabjává teszik. Az utolsó szolgálat annak ellenére Towne egyik legjobbja, hogy ma már a legtöbben inkább úgy tekintenek rá, mint a Towne-Nicholson együttműködés első lépcsőfokára.

Towne-t ebben az időben kérte fel a Paramount, hogy adaptálja filmre F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsbyjét. Mindezért 175 ezer dollárt ajánlottak fel neki, ő azonban bevallotta, hogy nem bír megbirkózni a feladattal, ezért inkább saját ötletéből megírta a Kínai negyedet, amiért a stúdió 25 ezer dollárt fizetett.

A 30-as években játszódó 1974-es Kínai negyed egy Jake Gittes nevű magánnyomozóról (Jack Nicholson) szól, aki elsősorban házasságtörésekkel foglalkozik – egy ilyen ügyben kérik fel a filmben is, ám a nyomozása egy, az állam vízellátása körül bonyolódó, szövevényes korrupciót tár fel. A film úgy néz ki és úgy is viselkedik, mint egy noir, ám Towne egy rakás izgalmas újítást vitt bele: a femme fatale-ról például kiderül, hogy nem gonosz csábító, magányos bűnösök helyett pedig az egész rendszer romlott – az a rendszer, amelyre az egész modern kaliforniai állam felépült. Mindezt ráadásul Gittes szemszögéből látjuk, így hozzá hasonlóan mi is ugyanúgy meglepődünk a fordulatokon és átveréseken.

Mindezek ellenére Towne forgatókönyve eredetileg happy enddel zárult – Roman Polanski rendező azonban egy éjsötét befejezést akart. Ez persze érthető: nem elég, hogy a Holokauszt elől menekülve telepedett le Amerikában, de pár évvel korábban vesztette el feleségét, Sharon Tate-et, akit Charles Manson és bandája gyilkolt meg. Az író és a rendező már a forgatás előtt egymásnak estek. „Bob úgy harcolt minden szóért, minden vonalnyi dialógusért, mintha márványba lettek volna vésve” – emlékezett vissza Polanski. Végül az ő akarata érvényesült. „Nem bántásból mondom, de szerintem lehetetlen volt Roman számára, hogy visszatérjen Los Angelesbe és ne úgy fejezze be a filmjét, hogy egy gyönyörű szőke nőt meggyilkolnak” – fogalmazott Towne egy interjúban.

A Kínai negyedet Towne eredetileg trilógiának álmodta meg. A folytatás forgatókönyvét 1984-ben írta meg, és azt tervezte, hogy ő is rendezi, miután két évvel korábban az Egyéni rekord című filmmel ebben a szerepben is bemutatkozhatott. A folytatás jogait birtokló producer, Robert Evans azonban maga is szeretett volna szerepelni a filmben, ami Towne-nak nem tetszett – Evans-szel már a Kínai negyed készítésekor többször összekapott, amiért a Polanskival közösen átírták a sorait.

Nicholson, Evans és Towne mégis saját produkciós céget alapított, hogy teljes kreatív kontrolljuk alatt készíthessék el Cinikus hekus címen a folytatást. Leszerződtek a Paramounttal, a három alkotó között azonban állandóak voltak a viták, a stáb egy része be is perelte őket, végül a Paramount kihátrált az egész mögül, hármójuk között pedig úgy megromlott a kapcsolat, hogy évtizedekig nem is beszéltek. A film végül Nicholson rendezésében 1990-ben került a mozikba, Towne otthagyta az egész projektet, Evans pedig mentális egészsége és függőségei miatt kénytelen volt kórházba vonulni. A film végül minden téren hatalmas bukásnak bizonyult. 

Az 1980-as évek eleje amúgy is elég zűrös volt Towne-nak: az általa rendezett, már emlegetett Egyéni rekord című sportdrámát például a színészek sztrájkja és a folyamatosan emelkedő költségek is hátráltatták, de közben leszerződött egy Tarzan-adaptációra is (Tarzan, a majmok ura), amelyet szintén ő maga rendezett volna. Az Egyéni rekord miatt azonban odáig fajult a konfliktusa David Geffen producerrel, hogy el kellett adnia a Tarzan-filmben hozzá került jogokat, és három hetet kapott befejezni a sportfilmet, miközben a Tarzanért kapott egymillió dollárt letétbe helyezték arra az esetre, ha ismét túllépné a költségvetést.

Towne elégedetlen volt azzal, amit a stúdió művel a Tarzan-film forgatókönyvével, ráadásul ekkoriban megromlott a házassága is feleségével, a színésznő Julie Payne-nel, akivel erőszakosan viselkedett, illetve a drogra is rászokott. Mindez odáig vezetett, hogy levetette nevét a Tarzan-film táblistájáról, ahol íróként így P.H. Vazakot tüntették fel – ami pedig nem más, mint Towne kutyájának neve.

Mivel a film forgatókönyvét Oscarra jelölték, Vazak vált a filmtörténelem első Oscar-jelölt kutya-forgatókönyvírójává.

Karrierje során Towne a legnagyobb sztárokkal dolgozott együtt, Jack Nicholson és Warren Beatty mellett többek között Harrison Forddal (Őrület) és Tom Cruise-zal is. Utóbbi Beatty-hoz hasonlóan úgy megbízott benne, hogy később is hozzá fordult, ha csiszolni akart filmjei szkriptjén. A színészt az 1990-es Mint a villámmal nyerte meg magának, majd olyan sikerfilmjei forgatókönyvén dolgozott, mint A cég vagy a Mission: Impossible első két része.

Towne-t négyszer jelölték Oscar-díjra: Az utolsó szolgálat, a Kínai negyed (amiért nyert is) és a Tarzan, a majmok ura mellett az 1976-os Samponért, ami ma már szintén klasszikusnak számít. Amikor az amerikai Írók céhe 2006-ban megválasztotta minden idők 101 legjobb forgatókönyvét, a lista első helyére a Casablanca került, a második A keresztapa lett, amelyhez Towne is hozzátette a magáét, a harmadik pedig a Kínai negyed.

De nem csak ezért kitörölhetetlen az amerikai filmtörténelemből: ahogy a Variety írta megemlékezésében,

Towne volt az, aki a 70-es években valóságot vitt abba az amerikai filmiparba, amely maga is egy fantáziára épült.

Legismertebb filmjei mind a kisember folyamatos küzdelméről szólnak, ahogy a rendszer, a korrupció, vagy maga a hatalom igyekszik maga alá temetni őt. Towne számára – ahogy az írók többségének – nehézséget okozott jól befejezni egy filmet. Minden idők legjobb befejezése, a Kínai negyed utolsó sora is Polanski ötlete volt: „Ne felejtsd el Jake, ez a kínai negyed”. Towne szinte pontosan 50 évvel a film bemutatója után hunyt el, épp akkor, amikor a jubileum kapcsán ismét sorra születtek a cikkek arról, mekkora klasszikusról is van szó. Lehet, hogy a stúdiók néha átvágták, egy-egy erős akaratú rendező pedig időnként megmásította a sorait, de végül akárhogy nézzük, övé lett az utolsó szó.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk