98 éves korában elhunyt Roger Corman rendező-producer, a B-kategóriás filmek királya, az amerikai filmipar „csótánya”, akinek karrierjéről ezzel a korábbi cikkünkkel emlékeztünk meg. Habár legismertebb filmjeire leginkább drágább-díszesebb, és nem ritkán jobban sikerült remake-ek miatt emlékezünk (az 1960-as Rémségek kicsiny boltjából 1986-ban készült horror-musical Steve Martin és Rick Moranis főszereplésével; az 1966-os A vad angyalokra leginkább mint a Szelíd motorosok előfutárjára hivatkoznak; de Edgar Alle Poe-adaptációiból is számtalan újrázás készült), Corman számtalan olyan ifjú tehetségnek adott lehetőséget, akikből később hatalmas sztárok váltak. Igaz, akad, aki ezzel sem ért egyet: Paul Schrader, a Taxisofőr forgatókönyvírója, A hitehagyott, a Svindler és A főkertész rendezője Facebook-bejegyzésében azt írta: „Roger inkább önmaga reklámozásában, mint valódi jó filmek készítésében, és a jó filmkészítők támogatásában jeleskedett.” Nem kérdés tehát, hogy Corman megosztó figura volt – íme pár név azok közül, akiknek pályája felett kezdetben így vagy úgy bábáskodott.
Martin Scorsese
„Nincs olyan, hogy idő! Azt ugyanis máris elvesztetted. Csak azzal hogy lélegzel, folyamatosan időt vesztesz!” – Scorsese szerint ez volt az egyik leghasznosabb tanács, amit Cormantől kapott. Mielőtt az Aljas utcákkal, a Taxisofőrrel vagy a Nagymenőkkel világhírűvé vált, csak egy tehetségnek számított néhány rövidfilmmel és egy játékfilmmel (Ki kopog az ajtómon?) a háta mögött. A fáma szerint az 1970-es Átkozott mama sikere után Corman egy újabb női gengszterfilmet szeretett volna készíteni. Felesége, Julie Corman talált rá Boxcar Bertha történetére, aki a gazdasági világválság idején egy szakszervezeti vezetővel karöltve kezdett bankokat és vonatokat kifosztani. A filmet (magyarul A lázadók ökle) végül a fiatal Scorsesére bízta: megkapta a főszereplőket (Barbara Hershey, David Carradine, Barry Primus), és 24 napnyi forgatási időt Arkansasban. A rendező a mai napig úgy emlékszik a producerre, mint akitől elsajátította, hogyan kell gyorsan, eredményesen és költséghatékonyan dolgozni. „Az egyik dolog, amit megtanultam Rogertől, az a teljes felkészülés. Még a forgatás előtt lejött és megmondta, hogy először is, az első négy napban leforgatod a vonatos jeleneteket! Olyan volt, mintha egyből a mély vízbe dobott volna” – emlékezett vissza a rendező.
Ron Howard
Ma már legtöbben az Egy csodálatos elme, az Apollo-13 és A Da Vinci-kód rendezőjeként ismerik, ám Howard először gyerekszínészként vált ismertté. 1974-84 között minden idők egyik legsikeresebb amerikai szitkomjában, a Happy Daysben szerepelt. Cormannel kötött alkuja úgy szólt, hogy ha szerepel a producer 1976-es Eat My Dust című alacsony költségvetésű autóversenyzős filmjében, akkor legközelebb leülhet a rendezői székbe. Ez lett A nagy autólopás, aminek forgatókönyvét Howard az apjával, Rance Howarddal írta – és mai napig ez az egyetlen filmje, amelyet ő rendezett és szerepelt is benne. 602 ezer dolláros költségvetéssel dolgozott, ami persze feszes munkatempót követelt. Amikor Howard egy fél napnyi utóforgatást szeretett volna, Corman így felelt neki: „Ron, visszajöhetsz ha szeretnél, de senki más nem lesz ott.” Howard Corman halálhíre kapcsán úgy nyilatkozott, a producer-rendező korát megelőzve adott lehetőséget a nőknek is a filmkészítés különböző területein. „Nekünk, kezdő alkotóknak pedig megtanította, hogyan találjuk meg kreatív hangunkat és fejezzük ki magunkat a népszerű műfajok keretein belül. Mindig a közönség volt a király, a szoros büdzsé ellenére pedig Roger ragaszkodott hozzá, hogy ki is szolgáljuk őket. Ez A nagy autólopás esetén több autót, több őrült karaktert és több karambolt jelentett. De ne gondolják, hogy ezekből nem tanultam annyit a forgatásról és a poszt-produkcióról, amelyre egész karrieremben támaszkodni tudtam” – fogalmazott.
Francis Ford Coppola
A keresztapa és az Apokalipszis most rendezőjének Corman adta az egyik első állását. Az asszisztenseként olyan feladatokat kapott, mint a Nebo zovyot című szovjet sci-fi újravágása (ebből született a Fantasztikus utazás), a Tower of London című film dialógusainak rendezése, de dolgozott hangmérnökként a The Young Racersen is, mielőtt megkapta egyik első komolyabb feladatát: beszált az 1963-as A terror című horror rendezésébe. A szamárlétrát megmászva végül saját filmmel is bizonyíthatott: a Dementia 13 egy özvegyről szól, aki egykori férje vagyonát szeretné megszerezni, közben azonban egy gyilkos célkeresztjébe kerül. Ez a film is a Corman-féle újrafelhasználás jegyében készült: megmaradt némi pénz a The Young Racersből, a 40 ezres költségvetéshez pedig Coppola írt egy Psycho-ihlette sztorit, amit aztán kilenc nap alatt le is forgatott. „Ő volt az első főnököm, a feladatadóm, a tanárom, a mentorom és példaképem. Nincs olyan praktikus része a filmkészítésnek, amit nem az ő asszisztenseként tanultam meg” – írta Coppola Instagram-posztban Cormanra emlékezve. Máskor így beszélt róla: „Roger Corman minden neki dolgozó fiatalt kihasznált, de valódi felelősséget és lehetőséget is adott. Szóval fair üzlet volt.”
Joe Dante
A B-kategóriás filmek mellett Corman az európai művészfilmek rajongójának is számított. A filmművészet számos kiemelkedő darabját ő mutatta be az amerikai közönségnek: a Suttogások és sikolyok, a Fitzcarraldo és az Amarcord neki köszönhetően jutott el a tengerentúlra. Utóbbi előzetesét Joe Dante vágta újra, aki 1974-ben kezdett gyakornokként Cormannél dolgozni. Dante szintén megmászta a szamárlétrát, amikor egy másik Corman-alumnival, Allan Arkush-sal 1975-ben végre elkészíthette első ún. exploitation filmjét (általában a gyors profitszerzésre épülő, művészileg kevésbé értékes filmeket nevezik így – a szerk.), a Hollywood Boulevardot. A film úgy született meg, hogy Corman állítólag fogadást kötött, miszerint 10 nap alatt 54 ezer dolláros költségvetésből képes lerakni egy mozit az asztalra. Végül Dantéék nemhogy nem lépték túl az összeget, de sikerült 50 ezer dollár alatt tartaniuk a büdzsét. Mindezt úgy érték el, hogy egy más Corman-filmekből felhasználtak felvételeket. Dante ezt követően még két filmet készített a producer felügyelete alatt: A cápa sikeréből profitálni igyekvő Piranhát és a Rock’n’Roll High Schoolt, amely a Ramones nevű punkzenekar mozifilmes bemutatkozásának számított. Ezt követően Dante olyan filmekkel vált világhírűvé, mint Az üvöltés, a Szörnyecskék, vagy Ami sok, az sokk.
Peter Bogdanovich
Az utolsó mozielőadás rendezője a francia újhullám legnagyobb alakjaihoz hasonlóan újságíróként és kritikusként kezdte a pályáját, majd épp Truffaut-ék példáját követeve fordult a rendezés felé. Egy vetítésen találkozott Cormannel. A producernek tetszett Boganovich egyik, az Esquire-ben megjelent cikke, ezért lehetőséget ajánlott neki rendezőként. Előtte azonban asszisztensként szállt be a filmgyártó vállalatába. Végül az 1968-as Célpontokkal debütált: ez egy kiöregető horrorfilmsztárról szól, a főszerepben pedig Brosi Karloff látható. Bár a Célpontok megbukott a kasszáknál, Corman élete végéig azt hirdette magáról, hogy soha egyetlen filmjével sem vesztett egy centet sem. Bogdanovich is újabb lehetőséget kapott tőle: ez volt a Voyage to the Planet of Prehistoric Women, melyet Derek Thomas álnév alatt rendezett. „Három hét alatt jutottam el a mosodai teendőitől a filmrendezésig. Mindent összevetve 22 hetet dolgoztam – az előkészítéstől kezdve a forgatáson át a second unitig, a vágásig és hangmunkáig –, de azóta se tanultam ennyit senkitől” – nyilatkozta Bogdanovich.
James Cameron
Az Avatar-sorozatnak és a Titanicnak köszönhetően minden idők legsikeresebb rendezőjévé avanzsáló Cameron számára szintén Corman nyitotta ki az ajtót. Egy rövidfilmje (Xenogenesis) után kapott lehetőséget a producertől, először mint sofőr, majd a már emlegetett Rock’n’Roll Hogh School egyik produkciós asszisztense. Ezt követően mini maketteket készített a Roger Corman Studiosnak, mielőtt ő lett a Csata a csillagokon túl című sci-fi látványtervezője. Eredetileg ő felelt volna a Piranha 2. – Repülő gyilkosok speciális effektjeiért, ám a film rendezője, Miller Drake nézeteltérések miatt távozott, így a lehetőség Cameron ölébe hullott. Maga Corman azonban nem mutatott érdeklődést a folytatás iránt, ezért inkább eladta annak jogait, hogy saját tengeri horrorjára koncentrálhasson.
Jack Nicholson
A hollywoodi színészlegenda áttörésének hagyományosan az 1970-es, első Oscar-jelölését meghozó Szelíd motorosokat szokták tartani, előtte azonban jó pár sorozatban, és B-filmben is bizonyítania kellett. Első, valódi színészi kreditje például rögtön Cormanhez köthető: az 1958-as The Cry Baby Killer egy tinédzser ámokfutásáról szól, aki pánikba esik és túszokat ejt, mert azt hiszi, gyilkosságot követett el. Nicholson magát Jimmy Wallace-t, a főszereplőt alakította, a későbbiekben pedig többször együttműködött még Cormannel: ő volt a Rémségek kicsiny boltja mazochisztikus betege, a Coppola-féle A terrorban egy francia tiszt, akit egy gonosz szellem csábít el, A hollóban Peter Lorre karakterének fia, de feltűnt A Valentin-napi mészárlásban is. Nicholson a színészet mellett sokéig kacérkodott az írással is, Corman pedig ebben is támogatta: 1967-ben Az utazás címmel rendezett filmet az egyik forgatókönyvéből, amely egy reklámrendező LSD-tripjéről szól. Ebben a filmben dolgozott először együtt Dennis Hopper és Peter Fonda – és az így kialakult barátságukból született meg pár évvel később a Szelíd motorosok. „Nincs olyan, akit ne támogatott volna. Véremként állt mellettem, bármin is mentem kereszül. Remélem, tudja, hogy nem túlzok. És most sírni fogok” – nyilatkozta Nicholson Cormanről.
Charles Bronson
Mielőtt a Bosszúvágy-szériával ikonná vált, kezdő színészként Bronson is tévésorozatok és B-filmek mellékszerepeiben gyűjtögette a tapasztalatokat. Egyik első főszerepét azonban Cormantól kapta: az 1958-as Machine-Gun Kelly az egykori nagystílű bűnözőről, George Kelly Barnesról szól. A szerepet a producer eredetileg Dick Millernek szánta, végül 10 nap alatt, 60 ezer dolláros büdzsével készült el. Bronson még ezután is jó pár mellékszerepben tűnt fel, mire pár év múlva elérte az áttörést olyan filmekkel, mint A hét mesterlövész vagy A nagy szökés. Corman azonban úgy nyilatkozott: számára a Machine-Gun Kelly valódi fordulópontot jelentett, hiszen végre a kritikusok is elismerték. Bronsonnal aztán soha többet nem dolgoztak együtt.
Robert De Niro
Corman és De Niro először az 1970-es Átkozott mama című filmben dolgozott együtt, melyben egy erőskezű matriacha igyekszik összefogni bankrabló családtagjait. A film Ma Barker életének laza adaptációja, aki négy amerikai bűnöző édesanyja is volt. De Niro ezek egyikét, Lloyd Barkert alakította, és már ekkor dicsérték játékát. Ugyanebben az évben érkezett a moziba a Szia, anyu!, majd három év múlva az Aljas utcák, melyek végleg sztárrá tették a színészt. „Az Átkozott mama forgatásakor az ebédidőt a temetőben töltöttem. Amikor ugyanis fiatalabb vagy, úgy érzed mindent meg kell tenned, hogy karakterben maradj. Ahogy idősebb leszel, úgy válsz magabiztosabbá és kevéssé intenzívvé, így képes leszel ugyanezt a hatást elérni” – emlékezett vissza.
Sylvester Stallone
Mint ismert, Stallone azért írta a Rockyt, mert sehogy sem kapott olyan főszerepeket, amelyekre vágyott. Első főszerepe, A lordok bandája is csak évekkel később került a mozikba pénzügyi gondok miatt; még az áttörés előtt azonban több apró mellékszereppel tudta csak fenntartani magát. Ezek közül kettőt is Cormannek köszönhetett: az 1975-ös Caponén kifejezetten élvezett dolgozni, az ugyanebben az évben bemutatott Halálos futam 2000-ben pedig a már nevében is remek Machine Gun Joe Viterbo figurát alakította. „Amikor két és fél hét alatt megcsináltuk a filmet, bebizonyítottuk, hogy meg lehet csinálni. Ez volt az egyetlen nem hivatalos művészeti főiskola, ahol ingyen tanulhattál a filmkészítésről egy mestertől. Ha nem szerepeltem volna ezekben a filmekben, ma nem lennék it. Teret biztosított számunkra, hogy növekedhessünk. Mi voltunk a magok, és övé volt a föld” – idézte fel élményeit.
+1 Jim Wynorski
Corman munkássága természetesen nem csak világsztárokat nevelt ki. Egyik leglelkesebb tanítványa végül maga is az alsó kategóriás filmek koronázatlan királyává vált: Jim Wynorski fénykorában évi 4-5 borzalmas horrort, otromba vígjátékot vagy bugyuta családi filmet is leforgatott, egy alkalommal pedig magával Cormannel kötött fogadást, hogy képes remake-elni egyik filmjét abból a büdzséből, amiből ő dolgozott. A Chopping Mall, a Breastwick-i toszorkányok és A mocsárlény visszatér rendezőjével nemrég mi is interjúztunk; ebben többek között beszámolt arról, hogyan mentorálta őt Corman és mi a titka a gyors és főleg olcsó filmkészítésnek. Az interjú ide kattintva olvasható.
