Film

Fejben járás

Gianni Di Gregorio: Világpolgárok

  • 2020. április 5.

Mikrofilm

Más addigra befejezi pályafutását, mire a filmes világba korábban csak néhány, főleg vígjátéki forgatókönyvvel (plusz az Európa-díjas Gomorra) belekóstoló színházi ember, Gianni Di Gregorio első filmjét, ötvenhét évesen, elkészítette.

Nem csak a karriercsinálást nem siette el, filmjei is ráérős tempójúak, apróságokról szólnak, esendő emberek egyszerű történeteivel ismertetnek meg. A hang személyes, már-már bizalmas (mint a nagy komikusok, Chaplin, Buster Keaton vagy Tati, az író-rendező mindig maga játssza a főhőst is), a leheletfinom humor az emberélet banális fordulataiban egyszerre láttatja meg a nagy dolgok nevetséges pitiánerségét és a mikrotörténések, észre sem vett gesztusok sorsformáló erejét. Hőse, Gianni a legkevésbé sem hősies. Nem keresi a konfliktust, inkább kerüli, nincsenek nagyratörő céljai, csak szeretné – ha lehet, és ha a körülmények és ambiciózusabb embertársai megengedik – egy picikét jól érezni magát; netán, ha valahogy esetleg úgy alakul, még boldognak is lenni. Szinte bocsánatot kér, hogy létezik, de azért el sem hagyja magát, végül mindig úgy alakítja, hogy a dolgok jóra forduljanak, s ne csak saját maga számára. Öntörvényűen alkalmazkodik.

A Vénasszonyok nyarában (2008) ötvenes kamasz fiúként dédiszitterkedik, társaságra vágyó mamáját s annak barátnőit gardírozva. Ugyanő magányos agglegényként randizni próbál hozzá illő s nem illő, ugyancsak magányos asszonyokkal a Gianni és a nők c. komédiában (2011). A Magyarországon sajnos nem bemutatott, 2014-es Buoni a nulla (kb. használhatatlan, de itt inkább: töketlen) nyugdíjba menni nem hagyott, ráadásul az extra szolgálati időt a konglomerációba helyezett, lánya által otthonából is kitúrt hivatalnoka orvosi tanácsra, az elszenvedett méltánytalanságokat levezetendő amorális lesz, mégis: az ő kisszerű gonoszkodásai váltják meg örökös háttérbe szorítottságából élhetetlen barátját-kollégáját, aki végül, akárcsak Gianni, még az elérhetetlennek gondolt nő szerelmét is elnyeri.

A „világpolgárok” már hárman vannak. Az ún. életből kiszorult vagy erősen kiszorulóban lévő kisnyugdíjasok (sőt egyiküknek még csak nyugdíja sincs) egymásból merítenének erőt ahhoz, hogy céltalanná lett sorsukon változtassanak. Az a mesterterv, hogy az örökös anyagi problémák elől majd egy olyan országba települnek, amelyben az otthon szűkösnek számító nyugdíj kényelmes(ebb) életet biztosít. Van ilyen filmje az angoloknak, Keleti nyugalom (John Madden, 2011, illetve a második rész 2015-ben), egy tinivígjáték gerontováltozata, abban tényleg el­­-utaz­nak az öregfiúk, -lányok életet élvezni Indiába, az nagyon népszerű. Di Gregoriónál viszont már az elején látszik, hogy itten nem lesz elutazva sehova. De még sok döntést kell meg nem hozni, sok dolgot el nem intézni, meg nem tanulni, számba venni a terv megvalósításának buktatóit, hogy elérkezhessenek végre oda, ahová mindig is szerettek volna: saját elhasznált, de reménytelenségében legalább otthonos életükbe. Ez a nagy igyekezettel folytatott egy helyben toporgás – amellett, hogy számos, kedvesen vicces jelenetben engedi feltárulni a három öreglegény gyengeségeit, az ember mindennapi túlélési stratégiáinak gyarlóságát – azt a felismerést tartogatja, hogy egy életút nem véletlenül vezet oda, ahová. Mégsem kudarc ez a sietős otthon maradás. Van benne önismeret, elfogadás, megbékélés – és egy meglepően nemes gesztus a saját életterét egészen más okból elhagyó afrikai menekült felé. Egy gesztus, amire csak kisemberek képesek.

Forgalmazza a Cirko Film

 

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.