Fény derült a Berlinale első igazgatójának náci múltjára

  • narancs.hu
  • 2020. január 30.

Mikrofilm

A fesztivál megszüntette a róla elnevezett díjat, amit Tarr Béla és Fliegauf Benedek is elnyert.

Azonnali hatállyal felfüggesztette az első igazgatója, Alfred Bauer nevét viselő Ezüst Medve-díjat a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál vezetősége – jelentették be a Berlinale honlapján.

A Die Zeit német hetilapban szerdán megjelent cikk forrásai "új fényben mutatták be Alfred Bauernek, a Berlinale első elnökének szerepét a nemzetiszocialisták filmpolitikájában. E források szerint Bauer jelentős pozíciókat töltött be a náci érában. Ezen új ismeretek alapján a Berlinale azonnali hatállyal felfüggeszti az Alfred Bauer Ezüst Medve-díját" – fogalmaznak közleményükben.

false

 

Fotó: MTI

Az Alfred Bauer-díjjal a különösen innovatív filmkészítést jutalmazzák a fesztiválon.
Bauer 1951 és 1976 között volt a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál első igazgatója. A díjat 1987-ben nevezték el róla.
Tavaly ezt a díjat Nora Fingscheidt rendező Systemsprenger (Rendszerrobbantók) című filmje nyerte el.- korábban Tarr Béla (A torinói ló) és Filegauf Benedek (Csak a szél) is kapott egy-egy Ezüst Medvét.

"A fesztivál nem volt korábban tudatában annak, hogy Alfred Bauer jelentős szerepet játszott a nemzetiszocializmusban. Üdvözöljük a Die Zeitben megjelent kutatást és annak közreadását, és felhasználjuk ezeket az új információkat arra, hogy megvizsgáljuk a fesztivál történetét külső akadémia kutatókkal együtt" – közölte Berlinale szóvivője.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.