Miképpen tört világhatalomra Peppa malac?

Peppa malac; Ben és Holly apró királysága

Mikrofilm

Az 1980-as években három animációs szakember, Phil Davies, Neville Astley és Mark Baker útjai összetalálkoztak a londoni Middlesex Universityn.

Ez Peppa malac, Ben manó és Holly tündérhercegnő meséjének kezdete. Bár a 80-as évek az animáció aranykora volt az Egyesült Királyságban, animátornak lenni már akkor sem volt kifejezetten jól fizető szakma. Astley és Baker több-kevesebb sikerrel házaltak ötleteikkel, de a szakma élvonalába sehogy sem sikerült betörniük. Bár a BBC szárnyai alá vette és sugározta The Big Knights című sorozatukat, a két esetlen óriásról szóló tízperces epizódok a szakértő gyerekszemek elől elrejtve, egy késő esti műsorsávban kerültek a képernyőre.

Hogy könnyebben érvényesíthessék érdekeiket, a három brit együtt megalapította az Astley Baker Davies nevű céget, amelyben Davies a produceri, Astley és Baker pedig az írói és rajzolói feladatokat látja el (londoni irodájuk pedig stílszerűen a The Elf Factory nevet viseli). A korábbi csalódás is hozzájárult, hogy a csoport már nem a „királyi” tévéhez vitte az 1999-ben megalkotott Peppa malac ötletét – a BBC pedig azóta a legkeserűbb elszalasztott lehetőségei között tartja számon a kurtafarkú óvodás Entertainment One-hoz szökését.

Jó malac

Peppa 2004-es debütálásakor a Pixar már javában ontotta a felnőtteket is lenyűgöző 3D-s animációs filmeket (ekkorra túl vagyunk már két Toy Storyn, a Szörny Rt.-n és a Némón), a Cartoon Network is csatasorba állította a maga amerikai szabású, vad történetvezetésű rajzfilmjeit (a brit animációs szakma képviselői, sőt Russell T. Davies, a Doctor Who egyik prominens írója is panaszkodott az amerikai rajzfilmek túlsúlyára).

Peppa malac

Peppa malac

 

 

Mire lehet képes egy négyéves malaclány a maga kétdimenziós, egyszerű vonalvezetésű, ötperces epizódjaival? Úgy tűnik, Peppa éppen minimalizmusával és brit realizmusával hódította meg a világot. A sorozatot nagyjából 180 országban vetítik, több „egész estés” film, karácsonyi különkiadás és egy vidámpark is született a szériából, a peppás merchandise termékek (könyvek, plüssök, matricák, kifestők stb.) pedig évi több száz millió fontot hoznak az Entertainment One-nak (a Hasbro épp’ az idén vette meg a céget nagyjából 4 milliárd dollárért).

Peppa kalandjai igen földhözragadtak, ám teljes tárházát nyújtják egy átlagos óvodás örömeinek, szorongásainak és egzisztenciális kríziseinek. A tűzrőlpattant (neve is az angol pepper szóból ered) malaclány anyjával, apjával és kisöccsével él, és kis nézőivel együtt tanul meg közösségben élni, barátokat szerezni, osztozkodni a testvérével és visszafogni önzőségét. Baker és Astley elismerik, hogy az állatszereplők (Peppa különös városában fajok sokasága él együtt, barátai között pónit, cicát, bárányt és zebrát is találunk) nagyobb szabadságot engednek nekik: egy kismalac lehet koszos és rendetlen – ahogy ez sokszor a kisgyerekekkel is megesik –, de a dorgálás mégiscsak egy kisállatot ér, nem egy igazi óvodást.

Az állatalak egyszerre fedi el jótékonyan a rassz-, etnikai és osztálykülönbségeket, de az állatfajok sokszínűsége ugyanígy lehet ezen diverzitás jelölője is – Peppa ideális közösségében senkit sem ér hátrányos megkülönböztetés a családi háttere miatt.

Ugyanakkor senki sem tökéletes: Peppa kissé akarnok és hebrencs, papája (aki a tohonya, de szeretnivaló rajzfilmapukák tradícióját követi Kovakövi Frédi, Homer Simpson és Peter Griffin nyomdokain) lusta és gyakran túlbecsüli saját képességeit, az apró fivér, George (a magyar változatban: Zsoli) pedig kicsinységét hisztije intenzitásával ellensúlyozza. Az alkotók azt is jó érzékkel felismerték, hogy a kicsik magukon kevésbé szeretnek nevetni, ugyanakkor szüleiken szívesen – a viccek céltáblája így leginkább a gömbölyű Papa malac, aki kissé ugyan bumfordi, de derekasan kiveszi részét a házimunkából és láthatóan igen odaadó családapa (az alkotók mindkét szülőt a háztartás és a munka kontextusában is ábrázolják).

Bakernek és Astley-nek az sem kerülte el a figyelmét, hogy milyen ritkák a lányhősök a korabeli brit rajzfilmekben (ne feledjük, ez épp Bob, a mester, Postás Pat és Thomas, a gőzmozdony virágkora), így sorozatuk főhősének egy öntudatos kislányt tesznek meg, s ő amellett, hogy szeret tündérhercegnőnek öltözni, szívesen játszik doktort is és nem fél kezébe venni az irányítást (fiúpajtásai pedig vele együtt balettórára járnak). Peppa szervez, delegál és kezdeményez – őt bizony nem lehet a sarokba állítani.

Rossz malac

Ennek ellenére számos kritika is érte a szériát. Egy ausztrál konzervatív újságíró például kifogásolta a Peppa malac által propagált állítólagos „feminista eszmeiséget”. Az országban az is felhördülést keltett, hogy a sorozat bátorította a pókokkal folytatott barátkozást (az egyik epizódban Peppa szívébe zár egy félénk, de barátságos pókot, akit Mr. Skinnylegsnek nevez el). Ez nyilván kevésbé veszi ki jól magát egy olyan országban, ahol számos mérgező pókfaj él, így ausztrál televízió inkább nem vetítette a szóban forgó részt.

A legizgalmasabb feszültség mégis az, hogy Kínában a kismalac az ún. söhujzsen szubkultúra ironikus szimbólumává vált. A kínai kommunista emberideál ellen lázadó fiatalok sokszor magukra is tetoválják a rajzfilmhőst, és kódolt mémeket gyártanak a kormányon élcelődve –, így a kínai vezetés gyorsan törölte is a #PeppaPig hashtaget a Douyin videómegosztó adatbázisából. A kínai szülők persze már az ellenkulturális kisajátítás előtt sem rajongtak Peppáért: sokan panaszkodtak, hogy gyerekeik röfögnek és pocsolyákban ugrálnak a brit kismalac hatására (sok amerikai szülő pedig arra panaszkodik, hogy gyermeke „brit akcentust” fejlesztett a sok Peppa-nézésnek köszönhetően – ami, lássuk be, ironikus visszhangja az amerikai angol terjedését kárhoztató szülőkének).

Mindez mégsem csorbította jelentősen a mesehős kínai népszerűségét, hiszen idén, a disznó évét ünnepelve az Alibaba Pictures és az Entertainment One közösen készített egész estés Peppa-filmet. Azonban egy valóban ijesztő jelenség is kapcsolódik Peppához: a YouTube-on (sőt még a gyerekeknek szánt, extra moderálás alá vont YouTube Kids szekcióban is) titokzatos eredetű, bizarr videók terjednek a közkedvelt karaktert is felhasználva. Ezekben hol groteszk, hol egészen sokkoló jelenetekben látható a mesefigura (pl. kínzás, gyilkosság vagy súlyos sebesülés) és a videómegosztó ajánlatokat koordináló algoritmusa sokszor képtelen elkülöníteni a valódi Peppa-epizódokat a megrázó kamuvideóktól, így azok könnyen a böngésző gyerekek elé kerülhetnek.

Sűrű szedercserjék közt

A kritikák ellenére a Peppa malac sikere a mai napig töretlen, de az alkotópáros 2009-ben új sorozatot készített Ben és Holly apró királysága (vagy Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága) címmel, mely minden szempontból továbbfejleszti a Peppa malacban kikísérletezett formulát. Már annak is megvolt a maga pikantériája, hogy az előző szériában egy hörcsög volt az állatorvos, és a „humán” orvos, Medve doktor is tulajdonképpen más állatokat gyógyított, ám az alkotókra jellemző abszurd humor a Ben és Hollyban még inkább ki tud bontakozni (a sorozat egyik sztárja kétségkívül a kutyatudatú Gaston katica).

false

 

Az epizódok hosszabbak, így több teret kaphatnak a szülőknek szóló rejtett utalások (pl. Tündérfalva polgármesterét egyértelműen Boris Johnsonról mintázták). A mese két főhősét adó népcsoport társadalmi felépítése máris több, felnőttek által felfejthető réteget rejt. A manók szorgos kétkezi munkások, míg a tündérek módos, varázslatot használó elitet alkotnak. A két kaszt/törzs/osztály (néhány szülő vérmérséklete szerint a feudalizmus vagy a kapitalizmus allegóriáját vélte felfedezni a sorozatban) békésen él egymás mellett az emberi szemek elől elrejtett Apró Királyságban, habár a tündérek valóban kihasználják a manók munkaerejét (velük gyártatják az embergyerekek karácsonyi ajándékait) és le is nézik őket.

Az uralkodót, Bogáncs királyt (aki mintha csak a bohókás Papa malac utódja lenne) is a tündérek adják, akik ékes irodalmi angolsággal beszélnek, míg a manók többsége valamilyen dialektusban szólal meg (találunk skótokat és Manchester környékieket is). Az integrált oktatás sem divat Apróéknál: a manók kétkezi mesterségeket tanulnak az érdes modorú Bölcs Öreg Manótól, míg a tündérek varázslatot a hebrencs Szilva dadustól. Ezen hagyományos, szegregált mesterségek elsajátítása formálja megfelelő állampolgárrá a kis manókat és tündéreket. Ezeken a felnőttek által fenntartott mesterséges határvonalakon lép át Ben és Holly, akik eltérő származásuk ellenére tökéletesen egyenrangú barátként tekintenek egymásra.

A legtöbb epizód arról (is) szól, hogy micsoda aktív erőfeszítésbe és kölcsönös kompromisszumokba kerül megtartani ezt az egyenlő, tiszteletteljes viszonyt (a sorozat egyik csodás tulajdonsága az is, hogy nem is veti fel a kettejük közti szerelem lehetőségét – így hitet tesz az ártatlan és kölcsönös megértésen alapuló fiú-lány barátság mellett). A két érzelmileg érett gyerek a felnőtteknek is leckét ad elfogadásból – a konfliktusok többsége (közülük talán az a legnagyobb, hogy Ben apjának apró hajóit rendszeresen megeszi egy hatalmas hal) csapatmunkával oldódik meg, amelynek során mindkét nép saját erősségeit egyesítve dolgozik a közös célért.

A Ben és Holly apró királysága egész epizódokat szentel összetett társadalmi és ökológiai problémák szemléletes és könnyen érthető bemutatásának. Az egész sorozat felfogható rasszizmusellenes manifesztumként, hiszen főhősei, Ben és Holly a minden epizód végén újra megerősített barátságukkal épp a bigott, szűk látókörű felnőttek által fenntartott faji megkülönböztetés ellen dolgozik.

Astley és Baker külön epizódokat szentel a komposztálás és az újrahasznosítás játékos feldolgozásának, de szó esik az őslakosok területeinek kisajátításáról is a marhatenyésztés számára (az egyik epizódban Apró Királyságot szó szerint letarolja egy embercsalád, hogy legelőt alakíthasson ki a teheneknek).

Ne tévesszen meg senkit a minimalista dizájn és az epizódok rövid volta, a Peppa malac és a Ben és Holly apró királysága valóságos narratív akrobatamutatványok. A földközeli (igaz, akadnak a Holdon vagy épp a víz alatt játszódó epizódok) és könnyed kis történetek valójában az óvodás lét teljes érzelmi spektrumát, eufóriáját és egzisztenciális szorongásait felölelik. Úgy mutatják meg, milyen kisgyermeknek lenni, hogy azzal maguk az érintettek azonosulni tudnak, a szülők pedig rengeteget tanulnak (és közben nem is mulatnak rosszul).

Figyelmébe ajánljuk