Még a magyar gyakorlatban is ritkaságnak számít, hogy egy filmet egy másik film címével hozzanak forgalomba. Vagy majdnem. A 2018-as év egyik (ha nem a) legjobb filmje, a Skin (Bőr) egy bőrfejű bűnöző nevelődéstörténete. Ebben a bőr mint szerv kulcsfontosságú motívum, ezért az a cím, ami. Az ugyancsak 2018-ban készült Farming (az itt használt értelemben kb. bérnevelés, gondozás) ugyancsak egy bőrfejű bűnöző nevelődéstörténete. Ebben a nevelés (hiánya), az elveszett identitás a kulcsfontosságú motívum, ezért az a címe, ami.
Persze, itt is meghatározó a bőrszín. Nigériai szülők angliai nevelésre kiadott gyerekéről van szó, aki bérgondozói számára csupán bevételi forrás, egyike a számos elhanyagolt kiskölöknek, akiket távoli országokból abban a hiszemben küldtek Angliába, hogy ott majd egy szebb jövőt alapoznak meg maguknak. A fekete fiú számára a vidéki kisvárost terrorizáló szkinhedek jelentik az erőt, az autoritást, a szabadságot. Önmagát megtagadva szegődik a nyomukba, lesz csicskásuk, bűntársuk, majd bizarr fordulattal a legkegyetlenebb, más feketék bántalmazásában legigyekvőbb bandatag. A családjától, kultúrájától végképp elidegenedett fiatalember gyűlölőihez törleszkedik. Szomorú történet, ilyen nincs is, mondanánk, ha nem a saját életét mesélné Adewale Akinnouye-Agbaje, a rendező. A film ereje nem szemléleti újításaiban van. Egyirányú, világosan végigvitt a sztori, benne a közlés, az átadás szándéka az erős: Stockholm-szindróma a hatványon, el lehet nevezni, de megérteni nem lehet. Felkavaró mű. Majdnem annyira, mint a Skin.
Forgalmazza az ADS Service
