Ferzan Özpetek (Törökfürdő, A Szaturnusz gyűrűjében) legújabb filmje sokáig megtéveszti a nézőt színpompás-fanyar meleg dramedy mázával. Arturo (Stefano Accorsi) és Alessandro (Edoardo Leo) házassága már nem a régi, nem vágynak egymásra, időnként könnyed kis kalandokba menekülnek. Nehezíti a dolgot, hogy Alessandro vízvezetékszerelő, ő hozza a pénz nagy részét a közös háztartásba, míg Arturo elszalasztott egyetemi-írói karrierjén kesereg. Ebbe a feszült családi fészekbe állít be Alessandro volt szerelme/barátja (a viszonyok Özpeteknél mindig kissé kuszák), Annamaria két gyerekével, akiket a párnál hagyna, amíg titokzatos kórházi kezelését tölti. A néző már szinte látja, mire megy ki ez az egész, a gyerekek minden konfliktust feloldanak, az elhidegült szerelmesek visszatalálnak egymás karjaiba.
Özpetek ennél földhözragadtabb, a Fortuna istennő inkább arról szól (nem kevés párás tekintetű pátosszal megbolondítva), hogy van, amit már nem lehet megmenteni. A bébiszittelés inkább az elkerülhetetlen és talán szükséges bomlási folyamatokat gyorsítja fel. Hiába a sok színes, hóbortos mellékszereplő, a film nem tudja sokáig titkolni drámai (vagy inkább melodrámai) elhajlásait. Hamar kiderül, hogy Annamaria bizony rosszabbul van, mint mondja és a boszorkányos nagymama-bárónő is feni a fogát az unokákra. A filmnek pont az a gyengesége, ami az ereje is: azzal, hogy nem hagyja magát teljesen belesüllyedni a fájdalomba, megtartja könnyed eleganciáját, de kissé súlytalan marad.
Forgalmazza a Cinenuovo Kft.
