Újra úton van

Nemterhes

  • SzSz
  • 2020. november 29.

Mikrofilm

Óh, azok a végtelen amerikai ország­utak, amelyeket látva akkor is halljuk hívogató szavukat és érezzük a száguldás közben hajunkba kapó, „szabadságot” suttogó menetszelet, ha soha nem léptük át a Nagykörút határát! Azt gondolná az ember, hogy ha valaki – teszem azt, két tinédzserlány – útnak indul ezeken a szürke betonszalagokon, akkor a rájuk váró kalandok és élmények száma és változatossága a végtelent karcolja. Ehhez képest valahogy mindegy, hogy kik és milyen körülmények között vágnak neki a road movie-juknak, és merre tartanak, nagy valószínűséggel mindig ugyanazon az úton kötnek ki.

Biztos például, hogy találkoznak egy bogaras figurával, aki a végén bölcsebbnek bizonyul, mint amilyennek a feltűnésekor tűnik; tuti, hogy valamilyen formában a szerelem is tiszteletét teszi; és még a második, vásznon megjelenő pisiszünet előtt valamilyen baljós kalandra, esetleg autós üldözésre – vagy épp mindkettőre – sort kell keríteni. És persze a legfontosabb: hőseink soha nem akkor, úgy és oda érkeznek meg, amikor, ahová és ahogy akartak, persze addigra a napnál is világosabb, hogy nem a cél számít, hanem az odáig vezető út, na meg az, hogy kivel tesszük meg azt.

A Nemterhes mindezeken a sablonokon sebészi pontossággal hajt keresztül. A sztori szerint a két tini azért vág neki az ezermérföldes útnak, mert saját államukban, Missouriban 18 év alatt szülői engedély nélkül tilos az abortusz – márpedig egy éltanuló gimnazistának nem lehet gyereke, ha pedig teherbe esik, nem avathatja be vallásos szüleit.

Ehhez képest tényleg csak semmiség, hogy a trip során szimpatikus hőseinknek régi barátságukat is fel kell újítaniuk, s természetesen a rettenetes felnövés is ott ólálkodik közvetlenül a horizont mögött. A kalandok során a mozi nem felejtkezik meg jól meglengetni a kalapját a derék filmtörténeti elődeinek: a Jutól kezdve a Sugarlandi hajtóvadászaton át a Thelma és Louise-ig mindenki előtt leróják tiszteletüket, ami szép és nemes dolog, de nézőként talán jobban örültünk volna, ha ahelyett, hogy pusztán idézik felmenőiket, hozzá is tesznek valamit ezek és társaik még esetleg érvényben lévő közléseihez – vagy legalább a szellemükhöz.

Elérhető az HBO-n

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.