Hasít az új Tarantino-film – csak a Bruce Lee-fanoknak nem jön be

  • Szabó Ádám
  • 2019. augusztus 10.

Mikrofilm

Pedig a rendező le is rövidítette a karatéka szenvedéseit.

Nagy feladat várt a Volt egyszer egy Hollywoodra: nem csak Tarantino, de az eredeti filmek becsületét is meg kellett mentenie.

A rendező előző filmje, az Aljas nyolcas ugyanis mindössze 57 millió dollárt szedett össze Amerikában; az idei nyári mozinaptár pedig ismét tömve van remake-ekkel és folytatásokkal – amíg pedig ezek sikeresek, egyre kevesebb stúdió fog pénzt áldozni eredeti mozikra. A Sony is nagyot kockáztatott a 90 milliós büdzséjű Volt egyszer…-rel, az eddigi eredmények azonban azt mutatják, bejött a dolog: a film első hétvégéjén 41 millió dollárt kasszírozott, ami 11 millióval több, mint amit az óvatos becslések vártak. Ezzel a Volt egyszer… vált

Tarantino legjobban nyitó filmjévé,

lenyomva a Becstelen Brigantyk 38 milliós debütját. Üröm az örömben, hogy a film még így is csak a hét második legjövedelmezőbb filmje tudott lenni legnagyobb ellenfele, Az oroszlánkirály mögött.

false

Ilyen számok után azonban mindenki azt várja, hogy a Brad Pitt-tel és Leonardo DiCaprióval felturbózott mozi a rendező legtöbb pénzt hozó filmjévé váljon – ehhez a Django elszabadul számait kell felülmúlnia, ami Amerikában 162, világszerte pedig összesen 425 millió dollárt hozott. A Volt egyszer… második hétvégéje sem volt gyenge: 20 millió dollárt jött össze, az 51 százalékos zuhanás pedig jobb, mint amit az elemzők vártak, főleg ha hozzátesszük, hogy a Hobbs & Shaw személyében erős konkurenciát is kapott. Mondanunk sem kell, ez is egy franchise-folytatás, a Halálos iramban-sorozat első spin-off-ja.

Nemcsak a közönséget nyerte meg magának Tarantino,

hanem a kritikusokat is. Bár Cannes-ból csalódást keltően, díj nélkül ment haza, a kritikákat összegző RottenTomatoes oldalon 85 százalékon áll a film, míg a Metacritic 84 pontra taksálja a százas skálán. Elismert, díjkedvenc rendező, közönség- és kritikai siker – bár még messze van, de máris megvan a film ajánlólevele a következő Oscarra. A legtöbben Brad Pitt esélyeiről suttognak, aki ugyan producerként elnyerte már az aranyszobrot, színészként azonban csak három jelölést tudott összegyűjteni. A filmben ő alakítja a megtört karrierű Leonardo DiCaprio barátját és kaszkadőrét – nem csodálkoznánk, ha végül mindkettőjüket nominálnák. DiCaprio régóta nem volt ilyen jó, hiszen végre megmutatta, hogy nincs szüksége egy medvére vagy a kegyetlen prérire ahhoz, hogy bemutassa, milyen is az igazi szenvedés. Pitt pedig soha nem volt még ilyen laza és megnyerő.

A film egyik sokat emlegetett jelenetében például magával Bruce Lee-vel különbözik össze – a Volt egyszer…-ben a 60-as évek Hollywoodjának számtalan ikonikus alakja feltűnik Steve McQueentől kezdve Roman Polanskiig, de senkivel nem bántak el úgy, mint a harcművészet mesterével. A nem épp kedvező ábrázolás nemcsak a rajongóknál húzta ki a gyufát: Bruce Lee lánya és a Lee-t alakító színész is tiltakozott, ráadásul magának Brad Pittnek sem tetszett, hogy így kell találkoznia A sárkány közbelép sztárjával – a hírek szerint neki köszönhetően Tarantino végül megkurtította a jelenetet.

A Volt egyszer egy Hollywood augusztus 15-én érkezik a magyar mozikba.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."