Janisch Attila: Tóth Janó halálára

  • Janisch Attila
  • 2019. augusztus 31.

Mikrofilm

Tóth János operatőr 1930-2019.

Tévedés azt hinni, azt tanítani, aszerint filmet készíteni, hogy a film lényege csak a dialóg, a narratíva, a cselekmény, a fordulópontok, a konfliktus, stb., szóval, ha a filmet úgy gondoljuk el, mintha regényt vagy színdarabot írnánk.

Nem. A film lelke a kép, a mozgókép, amely hatásának ritmizált összetettségében, rétegzettségében, nonverbális, érzéki voltában sokkal inkább hasonlítható a zenéhez – de legalább annyira –, mint bármilyen narratív irodalmi műfajhoz.

Irodalmi műfaji hasonlóságot keresve inkább a költészet említhető. Nem véletlen, hogy Tóth János olyan filmekben teremtett senkiével össze nem hasonlítható képi világot, amelyekben a zeneiség, a nonverbális érzékiség lényegi volt: Huszárik Zoltán rövidfilmjeiben (Elégia, Capriccio), a saját Balázs Béla Stúdióban készített, meghatározó jelentőségű experimentjeiben (Aréna, Poézis, Study I-II.) vagy Makk Károly emlékezet-filmjeiben (Szerelem, Macskajáték).

Fény, ritmus, forma – ez a film zenéjének érzéki lényege, lelke. Janó maga volt a fény, a ritmus, a forma. Halálával kihunyt a fény, megtört a ritmus, bizonytalanná lett a forma, elkomorult a lélek.

Makk Károly Szerelem című filmjének múlhatatlan képsoraival búcsúzom Tóth Janótól.

Neked ajánljuk