Marlon Brando rákérdezett Michael Jacksonnál, hogy molesztált-e gyerekeket

  • B.P.M
  • 2019. augusztus 31.

Mikrofilm

„Félt attól, hogy válaszoljon nekem” – mondta a színész még a kilencvenes években egy minap napvilágot látott ügyészségi dokumentum szerint.

Érdekes beszélgetést szellőztetett meg a Variety: állítólag Marlon Brando a 90-es években rákérdezett Michael Jacksonnál, hogy molesztált-e gyermekeket. Mindez az énekes 1994-es eljárása során történt, ugyanis az ügyben érintett ügyészek kihallgatták a színészt is.

„Megkérdeztem tőle, hogy szűz-e még. Csak nevetett és kuncogott” – mondta Brando, majd hozzátette, Jackson kényelmetlenül érezte magát, amikor az „f-world” („ef betűs szó” – a szerk.) elhangzott. „Túlságosan zavarban volt ahhoz, hogy nyíltan beszéljen a szexuális éltéről” – tette hozzá a színész.

Marlon nem hagyta ennyiben, és rákérdezett az akkor gyermekmolesztálással vádolt popsztárnál, hogy igazak-e a vádak, ami miatt Jackson sírni kezdett, és annyit felelt: „Gyűlölöm az apámat.”

„Ebből nem nehéz arra következtetni, hogy valóban zaklathatott gyerekeket. Úgy éreztem, hogy kerülte a témát, félt attól, hogy válaszoljon a kérdésre” – szögezte le Brando.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.