Készül a Shrek 5, Eddie Murphy megint szamár lesz

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. július 10.

Mikrofilm

A legutolsó Shrek-film 273 milliárd forint bevételt hozott a stúdiónak.

A DreamWorks Animation bejelentette, hogy elkészítik a Shrek ötödik epizódját, ami 2026 júliusában kerül a mozikba – számolt be róla kedden a Variety.com.

Ezt már nem először ígérik.

A stúdió közleménye szerint az eredeti Shrek szereplőgárdájából Mike Myers, Eddie Murphy és Cameron Diaz is visszatér karaktereik szinkronhangjaként.

A Csizmás kandúr szerepét játszó Antonio Banderas visszatéréséről azonban egyelőre nem tájékoztattak.

Az animációs filmet Walt Dohrn rendezi, aki korábban a Shrek 2. és a Harmadik Shrek forgatókönyvírója és színésze volt, valamint a Shrek a vége, fuss el véle írásában és szinkronizálásában is részt vett. A Shrek 5 társrendezője Brad Ableson, producere pedig Gina Shay és Chris Meledandri.

Murphy már júniusban elszólta magát arról, hogy megkezdte a hangfelvételeket a Szamár szerepéhez, és készül a karakterének szentelt külön produkcióra is.

2001. és 2010. között négy Shrek-film született. Az első produkció alapozta meg a DreamWorks Animation erős pozícióját a piacon, miután a film mintegy 487 millió dolláros (177 milliárd forintos) jegybevételt hozott a stúdiónak világszerte, és Oscar-díjat is kapott. A Shrek 2. globális bevétele elérte a 928 millió dollárt (337 milliárd forintot), a Harmadik Shrek 813 millió dollárt (295 milliárd forintot), a Shrek a vége, fuss el véle pedig 752 millió dollár (273 milliárd forintot) keresett a jegypénztáraknál.

A Csizmás, a kandúr 2011-ben és 2022-ben bemutatott két epizódja szintén kasszasiker lett.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.