Szeretetlen házasságban élt, illedelmes alakoskodásban, titokban lopva magának néhány boldog pillanatot – mely ellopott pillanatok természetéről ugyan fogalma sincs felnőtt, nyárspolgár gyermekeinek, de azért meg- és elítélik érte. Túl a hetvenen tiszta vizet kéne önteni a pohárba – mennyi lehet még hátra, egy kicsit boldognak lenni? –, elmondani a látogatásokkor életterére, tárgyaira s rá magára is tulajdonukként tekintő családnak, hogy elég volt, most elad mindent, elutazik messzire, mert szeretője van, szerelme van, igen, a szomszédasszony, aki csak azért bérel lakást éppen szemközt már évtizedek óta, hogy együtt lehessenek. De a pohárba nem lesz tiszta víz öntve, a fel nem oldott élethazugság pedig az ember életére tör. Mondjuk, sztrók formájában, megfosztva az embert nemcsak a cselekvés, de a kommunikáció lehetőségétől is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
