Szeretetlen házasságban élt, illedelmes alakoskodásban, titokban lopva magának néhány boldog pillanatot – mely ellopott pillanatok természetéről ugyan fogalma sincs felnőtt, nyárspolgár gyermekeinek, de azért meg- és elítélik érte. Túl a hetvenen tiszta vizet kéne önteni a pohárba – mennyi lehet még hátra, egy kicsit boldognak lenni? –, elmondani a látogatásokkor életterére, tárgyaira s rá magára is tulajdonukként tekintő családnak, hogy elég volt, most elad mindent, elutazik messzire, mert szeretője van, szerelme van, igen, a szomszédasszony, aki csak azért bérel lakást éppen szemközt már évtizedek óta, hogy együtt lehessenek. De a pohárba nem lesz tiszta víz öntve, a fel nem oldott élethazugság pedig az ember életére tör. Mondjuk, sztrók formájában, megfosztva az embert nemcsak a cselekvés, de a kommunikáció lehetőségétől is.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
