A vidéki társulat statisztáját azzal bízza meg az igazgató, hogy rendezze meg saját darabját, persze nem szívjóságból; a színház épületét ukrán maffiózók akarják megkaparintani, hogy wellnesshotelt nyissanak a polgármester áldásával. Csakhogy ehhez – indoklásképpen – előbb egy kapitális bukásra lenne szükség. A színházban a fásult direktoron kívül senki nem tud az ügymenetről, ami a Hetedik alabárdos című új magyar filmben a vígjátéki szituációk sora mellett azt is eredményezi, hogy a botcsinálta rendező, ahogy a beharangozóban is írják, „nemcsak saját álmaiért, hanem az egész társulatért is küzdeni kezd”.
| ||
Kinek ajánljuk?
Azoknak, akik még elhiszik, hogy egy rossz társulattal nemcsak a színpadon tehet csodákat egy lelkes rendező, illetve újszülötteknek, akiknek minden vidéki színházi büfé az újdonság erejével hat.
| ||
E heti nyomtatott számunkban egy hosszabb kritika mellett interjút is olvashatnak a film rendezőjével, Vékes Csabával. Íme egy részlet:
Magyar Narancs: A Hetedik alabárdos megnézésekor nem is annyira filmet látunk, hanem inkább színházat. Ez volt a cél?
Vékes Csaba: Az volt a cél, hogy amennyire csak lehet, az egészet járja át a színház, a színházi lét. Nagyon sok mindent ennek rendeltem alá. Például Kovács Mártont ezért kértem fel zeneszerzőnek, mert ő ízig-vérig színházi ember, de Bálint Dani operatőr felkérésében is nagy szerepet játszott, hogy a vérében van ez a valami.
MN: Mi indított arra, hogy az első film épp komédia legyen?
VCS: Nem számít a műfaj, bármilyen hihetetlen. Írok. Van egy stílusom és világnézetem, ami nem nélkülözi az iróniát. Ebből adódhat, hogy néha vicces lesz, amit írok. De sohasem az a cél, hogy nevettessek egyet. Persze szerencsés, ha mégis sikerül. Nézni sem bírok olyan filmet, amelyben nincs humor, szóljon bármiről.
