Guillermo del Toro az Oscarja után megelégszik immár annyival is, hogy karrierje hátralévő részében producerként minden olyan filmre ráragasztja a nevét, ahol feltűnik egy félelmetes gótikus torony, egy baljósan károgó holló vagy egy csípőre tett kezű madárijesztő.
Talán ezt kompenzálandó igyekezett a 80-as évek népszerű rémisztgetős könyvsorozatának laza adaptációjánál egy kis kortárs politika-társadalmi lábjegyzetet is odabiggyeszteni a szedett-vedett rémtörténetek közé: 1968-ban, a változó széljárások idején járunk egy amerikai kisvárosban, amikor a két jellegzetesen horrorisztikus nap, a halloween és Nixon (vagyis Trump – kacsint ránk a producer) megválasztása majdnem pontosan egybeesett.
Mindez a háttér ott áll a film minden ismertetőjében, de szerepe alig van – néhány kósza szereplő kommentálja a választást, de ezeket is csak azért vesszük észre, mert semmi más nem képes lekötni a figyelmünket.
| ||
Azok felett a címbeli lidérces mesék felett ugyanis már jócskán eljárt az idő. Főhőseink a bullying elől egy öreg házba menekülnek, ahol felélesztenek egy bosszúszomjas szellemet, aki maga is kénytelen volt végigszenvedni gyerekkorát. Az ő borzalmas történetei elevenednek meg: önjáró madárijesztő, saját, elhagyott lábujját kereső rém, végtagjait szétkapni képes szörny és társaik. Mivel mindegyik sztoriban nagyjából ugyanaz történik, a kreativitás pedig sem a lidércekből, sem a sztorikból, sem a figurákból nem akar előbújni, a film hamar egy unalmas és túlnyújtott, tábortűz melletti fáradt sztorizgatáshoz kezd hasonlítani.
Forgalmazza a Big Bang Media
