Film

Lidérces mesék éjszakája

  • Szabó Ádám
  • 2020. január 18.

Mikrofilm

Főhőseink a bullying elől egy öreg házba menekülnek, ahol felélesztenek egy bosszúszomjas szellemet, aki maga is kénytelen volt végigszenvedni gyerekkorát.

Guillermo del Toro az Oscarja után megelégszik immár annyival is, hogy karrierje hátralévő részében producerként minden olyan filmre ráragasztja a nevét, ahol feltűnik egy félelmetes gótikus torony, egy baljósan károgó holló vagy egy csípőre tett kezű madárijesztő.

Talán ezt kompenzálandó igyekezett a 80-as évek népszerű rémisztgetős könyvsorozatának laza adaptációjánál egy kis kortárs politika-társadalmi lábjegyzetet is odabiggyeszteni a szedett-vedett rémtörténetek közé: 1968-ban, a változó széljárások idején járunk egy amerikai kisvárosban, amikor a két jellegzetesen horrorisztikus nap, a halloween és Nixon (vagyis Trump – kacsint ránk a producer) megválasztása majdnem pontosan egybe­esett.

Mindez a háttér ott áll a film minden ismertetőjében, de szerepe alig van – néhány kósza szereplő kommentálja a választást, de ezeket is csak azért vesszük észre, mert semmi más nem képes lekötni a figyelmünket.

false

 

Fotó: Big Bang Media

Azok felett a címbeli lidérces mesék felett ugyanis már jócskán eljárt az idő. Főhőseink a bullying elől egy öreg házba menekülnek, ahol felélesztenek egy bosszúszomjas szellemet, aki maga is kénytelen volt végigszenvedni gyerekkorát. Az ő borzalmas történetei elevenednek meg: önjáró madárijesztő, saját, elhagyott lábujját kereső rém, végtagjait szétkapni képes szörny és társaik. Mivel mindegyik sztoriban nagyjából ugyanaz történik, a kreativitás pedig sem a lidércekből, sem a sztorikból, sem a figurákból nem akar előbújni, a film hamar egy unalmas és túlnyújtott, tábortűz melletti fáradt sztorizgatáshoz kezd hasonlítani.

Forgalmazza a Big Bang Media

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.