Film

Lidérces mesék éjszakája

  • Szabó Ádám
  • 2020.01.18 18:35

Mikrofilm

Főhőseink a bullying elől egy öreg házba menekülnek, ahol felélesztenek egy bosszúszomjas szellemet, aki maga is kénytelen volt végigszenvedni gyerekkorát.

Guillermo del Toro az Oscarja után megelégszik immár annyival is, hogy karrierje hátralévő részében producerként minden olyan filmre ráragasztja a nevét, ahol feltűnik egy félelmetes gótikus torony, egy baljósan károgó holló vagy egy csípőre tett kezű madárijesztő.

Talán ezt kompenzálandó igyekezett a 80-as évek népszerű rémisztgetős könyvsorozatának laza adaptációjánál egy kis kortárs politika-társadalmi lábjegyzetet is odabiggyeszteni a szedett-vedett rémtörténetek közé: 1968-ban, a változó széljárások idején járunk egy amerikai kisvárosban, amikor a két jellegzetesen horrorisztikus nap, a halloween és Nixon (vagyis Trump – kacsint ránk a producer) megválasztása majdnem pontosan egybe­esett.

Mindez a háttér ott áll a film minden ismertetőjében, de szerepe alig van – néhány kósza szereplő kommentálja a választást, de ezeket is csak azért vesszük észre, mert semmi más nem képes lekötni a figyelmünket.

false

 

Fotó: Big Bang Media

Azok felett a címbeli lidérces mesék felett ugyanis már jócskán eljárt az idő. Főhőseink a bullying elől egy öreg házba menekülnek, ahol felélesztenek egy bosszúszomjas szellemet, aki maga is kénytelen volt végigszenvedni gyerekkorát. Az ő borzalmas történetei elevenednek meg: önjáró madárijesztő, saját, elhagyott lábujját kereső rém, végtagjait szétkapni képes szörny és társaik. Mivel mindegyik sztoriban nagyjából ugyanaz történik, a kreativitás pedig sem a lidércekből, sem a sztorikból, sem a figurákból nem akar előbújni, a film hamar egy unalmas és túlnyújtott, tábortűz melletti fáradt sztorizgatáshoz kezd hasonlítani.

Forgalmazza a Big Bang Media

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.