tévésmaci

Lókor érkezett el

  • tévésmaci
  • 2021. április 14.

Mikrofilm

Sztupa és Troché kalandjai

Amikor Sztupa és Troché gyufa­szálakból építették meg az Országházat, szerencsére nem kellett az alapoktól kezdeni. Jó egynegyede már megvolt, összeállította előre a technikai csoport, Sztupa pedig részt vett egy háromórás tréningen a folytatást illetően. Mindebből az is elég tisztán látszik, hogy Troché milyen szinten vette ki a részét az építésből. Segített lecsipkedni a mérges végeket, mert azt bizony egyesével kellett. Igaz, hogy Sztupa látott már olyan gyufaszál-konstrukciót is, amely teljes gyufaszá­lakból állt, de az egyfelől baromi ronda volt, másfelől nem is az Országházat ábrázolta, hanem egy közönséges kalózhajót, és egy palackban lakott. Troché javasolta, hogy az Országházat is rakják bele egy palackba, mert úgy autentikusabb, de Sztupának nem tetszett az ötlet. Hol van ekkora üveg? – kérdezte Trochét. A nagyfaternak van egy akkora demizsonja, hogy majd’ letörött alatta a kezem, amikor lehajtott a pincébe, hogy hozzak neki egy kis itókát, alig tudtam inni belőle, amikor jöttem fel a lépcsőn. Jó, mondjuk, be van fonva kívülről, nem fahánccsal, raffiával vagy ilyesmivel, mint általában, hanem mindenféle színű kis műanyag szálakkal, tudod, mint az úgynevezett fonás, amit négy műanyag szálból fonsz, és utána felrakod a kulcstartódra. Tény, hogy nem átlátszó, de lehet, hogy az nem is baj. Jól mutatna benne az Országház, nem látná ugyan senki, de te tudnád, hogy benne van. És hát, csalni is lehetne, beleraknád így félkészen, úgysem látja senki. Sztupa elgondolkodott a lehetőségen, egyfelől azért, mert a tökéletes, önmagáért való műalkotás ideája az ő szeme előtt is megképzett, és nem is fukarkodott a szirénhangokkal, másfelől meg maga is elég rondának tartott minden gyufaszálból épített alakzatot, formázza az bár a Halászbástyát, az Országházat vagy akár Sir Francis Drake vezérhajóját, a Pelicant. Jobbat tesz a jellemfejlődésnek, ha az ember nem nézeget ilyeneket, bár a színes műanyag huzalocskákkal befont demizson sem az a kimondott Don Giovanni

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.