Megegyeztek a hollywoodi forgatókönyvírók, véget érhet a sztrájk

Mikrofilm

146 nap után fejeződhet be minden idők egyik leghosszabb munkabeszüntetése – a színészek azonban még mindig sztrájkolnak.

Öt napig tartó maratoni tárgyalássorozat után vasárnap megegyezett a hollywoodi forgatókönyvírókat képviselő WGA (Writers Guild of America, azaz Amerikai Írók Céhe) és a stúdiók és streamingek érdekeit képviselő AMPTP (Alliance of Motion Picture and Television Producers, vagyis Mozis és Televíziós Producerek Szövetsége). Az utolsó két nap már főleg ügyvédek véglegesítették a szöveget, a hírek szerint legutoljára a mesterséges intelligencia (MI) tartalomgyártásra történő felhasználása körüli szöveg végére került pont.

Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla, az írók a nekik járó kompenzáció átdolgozásáért, azaz a magasabb fizetésért sztrájkoltak. A streamingplatformok az elmúlt években alaposan felforgatták a filmipart, az írók fizetése azonban nem követte ezt a változást, munkakörülményeik és -lehetőségeik pedig inkább romlottak a rövidebb sorozatévadok, a kevesebb vetítés utáni részesedés (residual), vagy épp az olyan gyakorlatok miatt, mint az írói szobát felváltó mini-szoba. Szintén a követeléseik közé tartozott a MI használatának rendszabályozása, hogy az ne vehesse el a munkájukat. A május óta tartó sztrájk hatásairól ebben a cikkünkben írtunk.

„Büszkén jelenthetjük, hogy az alku kivételes, jelentős előnyöket és védelmet tartalalmaz az írói szektor minden tagja számára” – adta hírül a WGA tárgyalóbizottsága. A stúdiók előtti tüntetést ugyan máris felfüggesztették, a megegyezés azonban nem jelenti azt, hogy automatikusan véget ért a sztrájk: a céh vezetőinek még jóvá kell hagyniuk az új szerződést, amit csak ezután küldenek ki a szervezet több mint 10 ezer tagjának ratifikációra. A munkabeszüntetés végét a céhnek szintén meg kell szavaznia.

Úgy néz ki tehát, a producereknek, sikerült megegyezniük az írókkal, a színészek azonban július közepe óta továbbra is sztrájkolnak. A WGA-val való megállapodás azonban a szakértők szerint a velük való tárgyalásokat is megolajozhatja, így a filmipar a több hónapos kiesés után lassan visszatérhet a régi kerékvágásba.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.