Megvan, ki játssza Clintont és Lewinskyt, foroghat a botrányról szóló sorozat!

  • narancs.hu
  • 2019. november 23.

Mikrofilm

Jóval kényelmesebb róluk filmet csinálni, mint a Katrina hurrikánról.

Kevés hatalmasabb ember van jelenleg az amerikai tévébizniszben, mint Ryan Murphy. Olyan sorozatokkal alapozta meg hírnevét, mint a Kés/alatt, vagy a Glee – Sztárok leszünk!, de nevéhez köthető az immár 10. évadánál járó Amerikai Horror Story, vagy épp olyan kritikuskedvencek, mint a Viszály vagy a Póz. Nem is csoda, hogy a Netflix rekordösszegért szerződtette le, ahol jelenleg több projekten is dolgozik: a Száll a kakukk fészkére előzménysorozatán, vagy épp egy bukott
Broadway-darab adaptációján Meryl Streep főszereplésével.

Murphy talán legsikeresebb projektje

azonban az American Crime Story című antológiasorozat, melynek minden évada egy-egy hírhedt amerikai bűnesetet dolgoz fel. Az első felvonás 2016-ban érkezett és OJ Simpson ügyét dramatizálta – kevés sorozat szólt akkorát, mint a Cuba Gooding Jr. főszereplésével készült évad, a nézők és a kritikusok is odáig voltak érte. A második évad két évvel később érkezett, ez Gianni Versace meggyilkolásáról szólt: ugyan elmaradt az első sikerétől, de így is szépen szerepelt, két Golden Globe-ot és hét Emmyt is begyűjtött.

A harmadik évad Murphy Netflixes üzlete ellenére továbbra is az FX csatornára érkezik majd. Sokáig úgy tűnt, hogy a téma a Katrina hurrikán 2005-ös pusztítása és az azt övező tragédiák sora, illetve a zegész szörnyű káosz lesz, ami az eddigi évadokat tekintve minimum érdekes választás. „Azt szeretném, ha a műsor társadalmilag tudatos lenne, és ennek megfelelően vizsgálná meg a bűncselekmények különböző formáit szerte a világon” – magyarázta Murphy.

„Szerintem a Katrina egy kibaszott bűncselekmény volt, bűncselekmény azok ellen az emberek ellen, akik nem tudták hallatni a hangjukat. Épp ezért úgy fogjuk kezelni az eseményt, mint egy bűnesetet. Erről szól a sorozat” – tette hozzá.

A Katrina-évad munkálatai mégsem haladtak,

így év elején bejelentették, hogy a harmadik évad más témát boncolgat majd: a Bill Clinton elleni impeachmentről, vagyis arról az esetről szól majd, amikor a Monica Lewinsky-botrány miatt alkotmányos felmentést célzó eljárás indult az amerikai elnök ellen. Impeachment három elnökkel szemben indult eddig a történelemben: az első Andrew Johnson, a második Clinton, a harmadik pedig nemrégiben Donald Trump ellen.

Murphynek a botrány egyik főszereplőjét,

Lewinskyt is sikerült megnyernie

a projekthez: nemcsak áldását adta rá, de ő lesz a show egyik producere. A legfontosabb szerepek máris gazdára találtak. Visszatér az első évadért Emmyt nyerő Sarah Paulson, aki Linda Trippet alakítja majd – ő volt Lewinsky munkatársa, aki rögzítette az afférról szóló telefonos élménybeszámolókat. Magát Lewinskyt egy feltörekvő színésznő, Beanie Feldstein alakítja majd, akit két éve a Lady Birdben ismert meg a világ, legnagyobb dobása azóta az Éretlenségi című tinivígjáték volt. A napokban derült ki, hogy Bill Clintont Clive Owen játssza majd, akit Az ember gyermekéből, A belső emberből, a Golyózáporból, vagy épp a Sin Cityből ismerhetünk.

Hogy ki alakíthatja Hilary Clintont, azt egyelőre nem tudni. A sorozat Jeffrey Toobin könyvén alapul majd, a premier jövő szeptember 27-én lesz, néhány héttel az amerikai elnökválasztás előtt. Murphy bevallotta: az időzítés nem a véletlen műve, azt azonban nem árulta el, lesz-e bármiféle utalás a sorozatban Trumpra vagy az ellene folyó eljárásra.

A Clinton-botrányról szóló korábbi cikkünket itt olvashatja.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.