Miért ragaszkodunk ennyire a Jóbarátokhoz?

  • Szabó Ádám
  • 2019. február 3.

Mikrofilm

A tévéipar óriási változásokon ment át az elmúlt években, de ez a 90-es évekbeli sitcom még mindig tarol.

Közel 15 éve befejeződött, de a Jóbarátok még mindig minden idők egyik legismertebb és legnépszerűbb sorozata. Fináléjának nézettsége tévétörténelmet írt, de ez nem jelenti azt, hogy lekerült a műsorról – itthon például jelenleg is két adón peregnek Chandler és barátainak kalandjai.

Töretlen sikerének azonban nem is a tévés sugárzás az oka

– hogy mi, azzal cikkek sora foglalkozott a közelmúltban.

Ha a Netflix forradalmasította a TV-t, miért imádják még mindig az emberek a Jóbarátokat?
Tette fel a kérdést az egyik cikk. A válasz pedig ott van a kérdésben: részben épp a Netflixnek köszönhető, hogy ismét reneszánszát éli a sitcom.

false

 

A streamingszolgáltató kezdetben 30 millió dollárt fizetett a Warnernek a sorozat sugárzásáért, majd mikor internetes pánik tört ki, hogy hamarosan lekerül a kínálatból (a nem saját tartalmakat a Netflix általában csak korlátozott időre vásárolja, azaz veszi bérbe a gyártóktól és stúdióktól), a hírek szerint 100 millió dollárt (mások szerint „csak” 80 milliót) fizettek azért, hogy a Jóbarátok 2019-ben is elérhető legyen náluk.

A Netflix néhány kivételes esettől eltekintve nem árul el nézettségi adatokat, elég biztosak lehetünk benne, hogy ekkora pénzt csak akkor hajlandó áldozni egy több mint 20 éves show-ért, ha azt elég ember nézi. Márpedig a Jóbarátokat elegen nézik – igaz, ma már inkább mobilon.

A sitcom sikerét és nézőit is két részre bonthatjuk. Az egyik csoportot azok alkotják, akik most találkoznak először a műsorral – vagyis akik 1994 és 2004 között még túl fiatalok voltak, hogy a tévében kövessék Rachelt és társait.

false

 

Ők azok, akik a Netflixnek köszönhetően kaptak rá a sorozatra. Az Egyesült Királyságban például ez számít a legnépszerűbb televíziós programnak a fiatalok körében. Marta Kauffman, a sorozat egyik társalkotója árult el egy sztorit ezzel kapcsolatban a Vulture-nak: szerinte nemcsak hogy egy teljesen új generáció kezdte el nézni a Jóbarátokat, de ők ugyanúgy együtt rezonálnak a show-val, mint annak eredeti nézői. Kauffman 17 éves lányához egyik iskolatársa például így szólt: „Hé, van ez az új műsor, a Jóbarátok, láttad már?”. A mai tizenévesek ugyanúgy átérzik a szereplők problémáit, mint a 90-es években – sőt, talán még jobban is. Hiszen a tévében bemutatott bonyodalmak – kapcsolati gondok, munkahelyi problémák, megtegyem-e a következő nagy lépést az életemben – ugyanúgy jelen vannak ma is, csak épp más formában.

Az édes nosztalgia

A nézők másik csoportját pedig azok alkotják, akik már az eredeti sugárzások során is követték a sorozatot – ők azok, akiket korunk egyik legmeghatározóbb szórakoztatóipari hajtóereje, a nosztalgia vezérel.

Az emberek ismét megőrülnek a Szellemirtóktól

Az eredeti klasszikust még mindig rajongás övezi, az újabb folytatások viszont óriási elégedetlenséget váltottak ki. Év elején érkezett a hír, hogy Jason Reitman rendezésében 2020-ban új Szellemirtók-film érkezik, ami az ígéretek szerint az eredeti univerzumban játszódik majd - jelentsen ez bármit. A hír óriási vitákat váltott ki internet-szerte, csak úgy, mint a legutóbbi rész.

A Jóbarátokban nincsenek okostelefonok, nem használják a Tindert, nem chatelnek vagy netflixeznek. A szereplők kávézókban ücsörögnek és beszélgetnek, ha pedig rendezni akarják vitáikat, nem írnak rá a másikra Messengeren, hanem bekopognak az ajtajukon. Ezek azok az élmények, amelyekre a mai két- és háromikszes generáció még emlékszik, de már nem része életüknek.

Egy brit kutatás szerint a milleniumi generációban a FOMO-életérzést (Fear Of Missing Out – attól való félelem, hogy kimarad valamiből) felváltotta a JOMO (Joy Of Missing Out), vagyis hogy az emberek kifejezetten élvezik, hogy nem vesznek részt valamiben; bárok, bulik vagy koncertek helyett inkább otthon maradnak, és belövik a Netflixet – hogy például megnézzenek néhány Jóbarátok-epizódot, és azon merengjenek, milyen jó volt, amikor még eljártak valahova a barátaikkal.

A Jóbarátok-mánia mindenütt jelen van

A Warner Bros. stúdiótúráján a Central Park díszlete népszerűbb, mint a virtuális száguldás A sötét lovag Batmotorján, vagy egy kék háttér előtti repülés Harry Potter seprűjén. A Buzzfeed letarolja a netet az olyan listákkal, mint „A 23 legikonikusabb Monica Geller-szöveg”, vagy „72 igazság, amit a Jóbarátok tanított a 20-as éveidről”. A The Hollywood Reporter 2015-ben 2800, a filmszakmában dolgozó szakembert kérdezett a kedvenc tévéműsorukról – igen, a Jóbarátok végzett a toplista legelején.

false

 

Napjainkban a vígjátéksorozatok egyre sötétednek, és már alig lehet megkülönböztetni őket a drámáktól – gondoljunk csak a legnépszerűbbekre, mint az Atalanta, a Master of None, a GLOW, a Barry vagy a The Marvelous Mrs. Maisel. Klasszikus sitcomokat már csak elvétve találunk a tévében. Így hát, ha ma valaki önfeledten akar nevetni, vagy épp konzervkacajt hallgatni, nem az új műsorokra kapcsol, hanem inkább elővesz egy klasszikust.

Ugyanakkor a MeeToo és a TimesUp korában egyre többen fedezik fel a Jóbarátok „sötét oldalát” is. Hiszen részben épp azért változtak meg a komédiák, mert rengeteg vicc, ami a 90-es években még ült, ma már szalonképtelennek számít. Az Independent újságírója véleménycikkben vette sorra, miért is problémás ma a Jóbarátok: a multikulti New Yorkot úgy mutatja be, mintha kizárólag fehérek laknák; poénjai gyakran szexisták, hímsoviniszták, homofóbok és transzfóbok. Visszatérő viccek tárgya például Monika korai kövérsége, Chandler melegsége, vagy Ross első feleségének leszbikus volta.

false

 

Mások pedig épphogy védelmükbe veszik a sorozatot: neki köszönhetően először szerepelt LBGTQ-esküvő egy országos tévéműsorban (Ross ex-neje, Susan és Carol révén); olyan témák jelentek meg benne, mint a meddőség és a lombikbébi-program (Phoebe és méhének esete); végre nemcsak a férfiak vallották be benne, hogy szeretnek kötöttségek nélkül szexelni, hanem a nők is; sőt, a női szereplők szinte mindenben egyenlők voltak benne férfi társaikkal: nekik is volt jellemük, figurájuk, karrierjük és szerelmi életük – és nem csak a vágy tárgyaként szerepeltek.

false

 

A cikkíró szerint bár ez ma már megszokottnak mondható, mindehhez szükség volt a Jóbarátokhoz is – még akkor is, ha közben mai szemmel nézve sokan sértőnek is találják a műsort. Másoknak talán épp ez a vonzó benne.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.