Egyfelől jól illeszkedik az egyik oszlopos producer, a szappanoperai regiszterre igen érzékeny Greg Berlanti életművébe (pl. Dawson és a haverok, Riverdale, Chilling Adventures of Sabrina, Kszi, Simon), másfelől pedig jól idomul a DC univerzum szintén szappanoperába hajló darabjaihoz. A kettő persze nem független egymástól, hiszen Berlanti jelentősen hozzájárult a CW csatorna Arrowverse univerzumának bővítéséhez – a Batwoman pedig épp ezen univerzum legfrissebb hajtása.
Bár a sorozat erősen igyekszik, hogy magát felvilágosult Batman-olvasatnak álcázza, hamar kiderül, hogy A zöld íjászhoz hasonlóan egy külsejét tekintve sötét és cool, de lelke mélyén érzékeny darabbal van dolgunk. Az akciók és a kosztümök csak rövid ideig leplezik a tényt, hogy valójában egy szappanoperát nézünk: az ellenállhatatlan Kate Kane (Ruby Rose paradox módon karizmatikus, de színészileg kevéssé lehengerlő alakításában) Bruce Wayne/Batman félárva unokatestvére, aki nemrég szakított a katonai akadémián megismert szerelmével, most visszatér Gothambe.
| ||
A maszkos igazságosztó titokzatos módon eltűnt a városból, és Kate úgy érzi, át kell vennie a helyét. Sokat ki lehetne hozni abból a politikailag telített helyzetből, hogy az önbíráskodó szerepét egy Crows nevű magánrendőri különítmény vette át (tehát egy állami ellenőrzés alól kiszabadult zsoldos seregé a legitim erőszak kizárólagos joga), de Berlanti és csapata nem sokat töri a buksiját ilyen bonyolult dolgokon. Sokkal élvezetesebb nézni, ahogy a könnyen fogyasztható feminizmus jegyében Ruby Rose fenéken billent néhány rosszfiút és elcsábít egy-két pultoslányt.
A dráma már jobban megfekszi a színészgárda gyomrát (egyedül a Kate apját alakító Dougray Scottra nem lehet panasz), de ezt még időben felismerik az alkotók, és nem engedik, hogy a sorozat túl komolyan vegye magát. A teátrális testvérviszály és Kate teátrális belső vívódása mind kissé önironikusak maradnak. Ez pedig a nézők szórakozását is megmenti.
Az HBO műsorán
