Tévésorozat

Egy szappanopera, ami magát felvilágosult Batman-olvasatnak álcázza

Mikrofilm

A Batwoman kétféle szempontból is igen tipikus alkotás.

Egyfelől jól illeszkedik az egyik oszlopos producer, a szappanoperai regiszterre igen érzékeny Greg Berlanti életművébe (pl. Dawson és a haverok, Riverdale, Chilling Adventures of Sabrina, Kszi, Simon), másfelől pedig jól idomul a DC univerzum szintén szappanoperába hajló darabjaihoz. A kettő persze nem független egymástól, hiszen Berlanti jelentősen hozzájárult a CW csatorna Arrowverse univerzumának bővítéséhez – a Batwoman pedig épp ezen univerzum legfrissebb hajtása.

Bár a sorozat erősen igyekszik, hogy magát felvilágosult Batman-olvasatnak álcázza, hamar kiderül, hogy A zöld íjászhoz hasonlóan egy külsejét tekintve sötét és cool, de lelke mélyén érzékeny darabbal van dolgunk. Az akciók és a kosztümök csak rövid ideig leplezik a tényt, hogy valójában egy szappanoperát nézünk: az ellenállhatatlan Kate Kane (Ruby Rose paradox módon karizmatikus, de színészileg kevéssé lehengerlő alakításában) Bruce Wayne/Batman félárva unokatestvére, aki nemrég szakított a katonai akadémián megismert szerelmével, most visszatér Gothambe.

false

 

Fotó: HBO

A maszkos igaz­ság­osztó titokzatos módon eltűnt a városból, és Kate úgy érzi, át kell vennie a helyét. Sokat ki lehetne hozni abból a politikailag telített helyzetből, hogy az önbíráskodó szerepét egy Crows nevű magánrendőri különítmény vette át (tehát egy állami ellenőrzés alól kiszabadult zsoldos seregé a legitim erőszak kizárólagos joga), de Berlanti és csapata nem sokat töri a buksiját ilyen bonyolult dolgokon. Sokkal élvezetesebb nézni, ahogy a könnyen fogyasztható feminizmus jegyében Ruby Rose fenéken billent néhány rosszfiút és elcsábít egy-két pultoslányt.

A dráma már jobban megfekszi a színészgárda gyomrát (egyedül a Kate apját alakító Dougray Scottra nem lehet panasz), de ezt még időben felismerik az alkotók, és nem engedik, hogy a sorozat túl komolyan vegye magát. A teátrális testvérviszály és Kate teátrális belső vívódása mind kissé önironikusak maradnak. Ez pedig a nézők szórakozását is megmenti.

Az HBO műsorán

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.