Tévésorozat

Egy szappanopera, ami magát felvilágosult Batman-olvasatnak álcázza

Mikrofilm

A Batwoman kétféle szempontból is igen tipikus alkotás.

Egyfelől jól illeszkedik az egyik oszlopos producer, a szappanoperai regiszterre igen érzékeny Greg Berlanti életművébe (pl. Dawson és a haverok, Riverdale, Chilling Adventures of Sabrina, Kszi, Simon), másfelől pedig jól idomul a DC univerzum szintén szappanoperába hajló darabjaihoz. A kettő persze nem független egymástól, hiszen Berlanti jelentősen hozzájárult a CW csatorna Arrowverse univerzumának bővítéséhez – a Batwoman pedig épp ezen univerzum legfrissebb hajtása.

Bár a sorozat erősen igyekszik, hogy magát felvilágosult Batman-olvasatnak álcázza, hamar kiderül, hogy A zöld íjászhoz hasonlóan egy külsejét tekintve sötét és cool, de lelke mélyén érzékeny darabbal van dolgunk. Az akciók és a kosztümök csak rövid ideig leplezik a tényt, hogy valójában egy szappanoperát nézünk: az ellenállhatatlan Kate Kane (Ruby Rose paradox módon karizmatikus, de színészileg kevéssé lehengerlő alakításában) Bruce Wayne/Batman félárva unokatestvére, aki nemrég szakított a katonai akadémián megismert szerelmével, most visszatér Gothambe.

false

 

Fotó: HBO

A maszkos igaz­ság­osztó titokzatos módon eltűnt a városból, és Kate úgy érzi, át kell vennie a helyét. Sokat ki lehetne hozni abból a politikailag telített helyzetből, hogy az önbíráskodó szerepét egy Crows nevű magánrendőri különítmény vette át (tehát egy állami ellenőrzés alól kiszabadult zsoldos seregé a legitim erőszak kizárólagos joga), de Berlanti és csapata nem sokat töri a buksiját ilyen bonyolult dolgokon. Sokkal élvezetesebb nézni, ahogy a könnyen fogyasztható feminizmus jegyében Ruby Rose fenéken billent néhány rosszfiút és elcsábít egy-két pultoslányt.

A dráma már jobban megfekszi a színészgárda gyomrát (egyedül a Kate apját alakító Dougray Scottra nem lehet panasz), de ezt még időben felismerik az alkotók, és nem engedik, hogy a sorozat túl komolyan vegye magát. A teátrális testvérviszály és Kate teátrális belső vívódása mind kissé önironikusak maradnak. Ez pedig a nézők szórakozását is megmenti.

Az HBO műsorán

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.