Nincs bocsánat: senki sem hajlandó kiadni Woody Allen memoárját

  • Szabó Ádám
  • 2019. május 5.

Mikrofilm

Volt, aki még elolvasni sem akarta a kéziratot.

Az egykor ünnepelt író-forgatókönyvíró neve ma már inkábbszitokszónak számít Hollywoodban: a vele kapcsolatos pedofilvádak és botrányok eddig is széles körben ismertek voltak, és ő volt a „Szét lehet-e választani az alkotást az alkotótól” diskurzusok egyik állandó példája. A MeeToo és a nőjogi mozgalmak hajnalán azonban úgy néz ki, bármit is tettvagy nem tett,

 

a közvélemény immár képtelen megbocsátani neki.

 

Főleg, ha még ő maga is olajat tesz a tűzre az olyan megjegyzéseivel, mint hogy az áldozatok mellett mennyire sajnálja Harvey Weinsteint is, akinek romokban hever az élete – az Amazon gyorsan ki is hátrált mögüle, amiért Allen pert indított ellenük, a színészek pedig versenyt nyilatkozva fordulnak el tőle.

A New York Times szerint ráadásul Allent még az ág is húzza: tavaly megpróbálta kiadatni memoárját, ám négy nagy kiadó is elutasította a könyvét, amiért pár éve még valószínűleg licitháborút folytattak volna. Volt, aki nem volt hajlandóelolvasni sem a kéziratot, máshol az Allent övező utálat miatt

 

egyszerűen mérgezőnek bélyegezték az írást.

 

A könyvet eddig sikerült teljes titokban tartani, így azt sem tudni, abban a rendező beszél-e az őt ért vádakról.

Nem ez lett volna Woody Allen első írói próbálkozása: karrierjét is viccek és reklámok írásával kezdte, majd hosszú ideig a The New Yorkerben is publikált. Első könyve, a Getting Even 1971-ben jelent meg, ezt számos humoros hangvételű kötet követte – magyarul 9 könyve is olvasható, köztük a 2007-es Kész anarchia, melyből Amerikában több mint 40ezer példányt adtak el.

Életéről és karrierjéről is több könyv született, ő maga viszont korábban nem írt még önéletrajzot –a Penguin kiadó 2003-ben kész lett volna 3 millió dollárt fizetni neki ezért, de akkor kevesellte az összeget. Ma valószínűleg ennek e töredékével is kiegyezne.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.