Nincs bűnösebb élvezet a tévében Amerikáról

  • Gábor Áron
  • 2020.11.29 17:18

Mikrofilm

A Kijelölt túlélő nemcsak kiváló guilty pleasure, de igazi, 2020-ra való sorozat: zavaros, kapkodó és esetlen műsor, amiben minden, de tényleg MINDEN rossz megtörténik – hogy aztán mégis győzzön az optimizmus.

A remake-ek, adaptációk, előzmény- és spin-off műsorok korában kevés az olyan eredeti sztorijú sorozat, mint amilyen a Kijelölt túlélő volt 2016-ban. Eszerint az elnöki évértékelő beszéd, vagyis a State of the Union során a teljes kabinet életét veszti egy terrortámadás következtében. Egyedül Tom Kirkman, az Egyesült Államok lakásügyi és városfejlesztési titkára – vagyis a kormányzat egyik legalacsonyabb rangú tagja – nem tartózkodik a Capitoliumban, ő ugyanis az úgynevezett kijelölt túlélő: azért nem vesz részt az eseményen, hogy ha ott bármi, hasonló probléma történne, ne maradjon az ország vezető nélkül. Hasonló tragédiára a történelem során még nem volt példa, ám a kijelölt túlélő egy nagyon is létező intézmény: a 60-as évek óta van gyakorlatban, az első ilyen, Samuel R. Pierce Jr. pedig ugyancsak Reagan elnök lakásügyekért és városfejlesztésért felelős kormányzati tagja volt. A Business Insider cikke szerint a kijelölt túlélők azon túl, hogy a Capitoliumtól távol tartózkodnak az esemény során, meglehetősen átlagos dolgokkal múlatják az időt: pizzát rendelnek, a gyerekükkel játszanak, vagy épp meccset néznek. 9/11 után azonban ezt a jelképes szerepet is elkezdték komolyan venni: szabadprogram helyett immár egy szigorúan titkos helyre szállítják a jelölteket, ahol szigorú őrizet alatt állnak. 2010-ben, Obama alatt két kijelölt túlélőt is kineveztek: Hillary Clinton külügyminiszter a State of the Union alatt épp külföldön tartózkodott, így ő volt az egyik – de mivel az ő tartózkodási helye ismert volt, Shaun Donovant is kijelölték, aki szintén lakásügyekért és városfejlesztésért felelős államtitkár volt. Idén a kijelölt túlélő David Bernhardt belügyminiszter volt.

Sok-sok epizód – a színvonal rovására

Az alapötlet tehát kiváló, azonban szemmel láthatóan körülbelül az első évad feléig – tehát egy mai, a streamingeken bevett sorozathosszig tartott ki. A Kijelölt túlélő egy hagyományos csatornától, az ABC-től kapott megrendelés, mely a három nagy amerikai tévéadó (a másik kettő a CBS és az NBC) közül talán a leginkább mainstream: jellemzően családbarát komédiák (A Goldberg család; A semmi közepén) és hagyományosan nagyot menő kórházi sorozatok (A Grace klinika, A jó doktor) "szülőhazája". A bevett eljárásmóddal ellentétben nem pilot-epizódot rendeltek a politikai drámából, hanem azonnal egy komplett, 21 részre szóló évadot. És épp ez a probléma: egy ilyen, egyetlen truvájra épített, high-concept sorozatot egyszerűen képtelenség ennyi epizódon keresztül cibálni.

Épp ezért ahogy peregtek a részek, úgy szappanoperásodott a műsor. Az első 8-12 rész még valóban az alapötlettel foglalkozott, és rengeteg izgalmas kérdést felvetett: készen áll-e egy fehér házi csinovnyik az ország irányítására? Mi történik, ha egy állam egyszerűen nem fogadja el legitimnek a szükség szülte elnököt, és az Egyesült Államokból való kilépéssel fenyegetőzik? Ezek a problémák annak ellenére elég hajtóerőt jelentettek a dramaturgiának, hogy már ekkor is szembetűnő volt: az írószobában zajló brainstrormingokon sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek az ilyen fordulatok kiötlésére mint arra, hogyan is lehetne ezeket megoldani. Gyakorlatilag az egész sorozatot jellemző probléma – a remek felvetés után hova tovább? – részről részre visszatért, ugyanis az alkotók rendszeresen sarokba írták magukat.

A folyamatos színvonalesést leginkább az átvezető szálak jelezték: minden összeesküvés mögött rejlett egy még nagyobb összeesküvés; a főgonosz kinyírása után pedig rendszeresen kiderült, hogy ő is csak egy apró alkotóelem volt egy NAGY, még gonoszabb tervben. A titkosszolgálati Hannah Wells-sztorik (őt Maggie Q alakítja, aki egy egész karriert épített fel hasonló figurákra) már a kezdetektől rettenetesen erőltetettek voltak és úgy festettek, mintha azokból a történetekből állították volna össze, amelyeket a 24 és a hasonszőrű krimik írói az első körben dobtak ki a kukába.

A Kijelölt túlélő legnagyobb erőssége ugyanis egyértelműen Kiefer Sutherland és az ő elnöki figuája. A színészt elsősorban még mindig Jack Bauerként ismerik a nézők, Tom Kirkmanként azonban legalább olyan meggyőző, mint amikor terroristák baját igyekszik ellátni: ő a megtestesült jó, a független elnök, aki akkor is őszinte és szálegyenes marad, ha a világ épp összeomlik körülötte Márpedig a sorozatban gyakorlatilag ez történik: részről részre válogatott borzalmakkal kell szembesülnie az oroszokkal és koreaiakkal való, atomháború-közeli diplomáciai vitáktól kezdve a népirtásokon át a bioterroristákig. Sutherland azonban egy szemöldökráncolással begombolja méretre szabott öltönyét, kiosztja a feladatokat, és 30 perc alatt a világ összes apokaliptikus válságát rendezi – ha nagyon nagy a gond, esetleg visszafogottan káromkodik egyet, neadjisten, olvasószemüvegét is felteszi. Tom Kirkman alakja néha már-már komédiába illően igyekszik jó lenni, a második-harmadik évadra pedig a figura gyakorlatilag teljesen elszakad a valóságtól: egyetlen katonája vagy munkatársa megmentéséért képes az egész ország sorsát kockára tenni, mindeközben viszont kínosan igyekszik kivonni magát bármiféle szövetségkötés vagy hátsó alku alól – vagyis épp attól irtózik a legjobban, amit képvisel: a politikától.

A végén persze a jó győz

A Kijelölt túlélő így egy idő után egészen furcsa állatorvosi lóként kezd el viselkedni: egyszerre akar Az elnök emberei lenni annak minden díszletével és körítésével, de kerülve Aaron Sorkin sorozatának valódi mélységét – a hiányzó tökösséget pedig azzal pótolja, hogy a másik oldalon a 24 című sorozat nyomába ered gyilkosságokkal, terroristákkal és James Bondba illő, világuralomra törő gonoszokkal. Előbbi formájában még a gyenge lábak ellenére is jobban működik: a Fehér Ház remekül néz ki, az Ovális Irodában zajló kedélyes csevejeknek pedig az ürességük ellenére is megvan a sajátos bájuk; ráadásul Sutherlanden kívül kabinetjének tagjait is jól castingolták. A pozíciók folyamatosan változnak, de három alak állandó: Aaron Shore (Adan Canto) macsó, jóképű politikus latin gyökerekkel; Emily Rhodes (Italia Ricci) a keményen dolgozó, lelkes segítő, akinek rendszeresen főnöke helyett kell megvívnia a morális csatákat; Seth Wright (Kal Penn) pedig a kommunikációs szakember, akinek jobbára a sajtónak magyarázkodás marad. Idővel mindegyikük kap egy-egy magánéleti drámát, és mintha a karakterük is fejlődésnek indulna, de az elkezdett történeteik jellemzően néhány rész után félbemaradnak. Mert ez egy ilyen sorozat.

 

Szétszórt, esetlen, bicegő – és mégis szórakoztató. És ebben hatalmas szerepet játszik, hogy a sztori több, elnagyolt csavarja remekül rímel a valósággal: pusztító vírus több epizódban is felüti a fejét, de a fake newshoz és az elnökválasztás árnyoldalaihoz hasonlóan főleg a harmadik évadban válik hangsúlyossá. Van itt a másik besározását célzó, kiszivárogtatott felvétel és rosszban sántikáló stábtag is, de a sorozat még így is a valóság után kullog, ami az idei őrült amerikai eseményeket illeti. Másfelől viszont épp azért nyújt bűnös élvezetet, mert a valódi, húsbavágó problémákat épp csak annyira érinti, hogy utána bemutassa: mindig győz a jó. 2020-ban pedig mindannyian szeretnénk ebben hinni.

A Kijelölt túlélő első két évadát az ABC sugározta, aki többet nem kért a műsorból. A Netflix nyújtott mentőövet, aki berendelt egy harmadik, 10 epizódos felvonást is. A jelek szerint Sutherlandék nem hozták a kívánt számokat, ugyanis a streamingplatform ismét kaszálta a sorozatot. Jelenleg azonban minden része elérhető a Netflixen.

false

Neked ajánljuk