Nincs bűnösebb élvezet a tévében Amerikáról

Mikrofilm

A Kijelölt túlélő nemcsak kiváló guilty pleasure, de igazi, 2020-ra való sorozat: zavaros, kapkodó és esetlen műsor, amiben minden, de tényleg MINDEN rossz megtörténik – hogy aztán mégis győzzön az optimizmus.

A remake-ek, adaptációk, előzmény- és spin-off műsorok korában kevés az olyan eredeti sztorijú sorozat, mint amilyen a Kijelölt túlélő volt 2016-ban. Eszerint az elnöki évértékelő beszéd, vagyis a State of the Union során a teljes kabinet életét veszti egy terrortámadás következtében. Egyedül Tom Kirkman, az Egyesült Államok lakásügyi és városfejlesztési titkára – vagyis a kormányzat egyik legalacsonyabb rangú tagja – nem tartózkodik a Capitoliumban, ő ugyanis az úgynevezett kijelölt túlélő: azért nem vesz részt az eseményen, hogy ha ott bármi, hasonló probléma történne, ne maradjon az ország vezető nélkül. Hasonló tragédiára a történelem során még nem volt példa, ám a kijelölt túlélő egy nagyon is létező intézmény: a 60-as évek óta van gyakorlatban, az első ilyen, Samuel R. Pierce Jr. pedig ugyancsak Reagan elnök lakásügyekért és városfejlesztésért felelős kormányzati tagja volt. A Business Insider cikke szerint a kijelölt túlélők azon túl, hogy a Capitoliumtól távol tartózkodnak az esemény során, meglehetősen átlagos dolgokkal múlatják az időt: pizzát rendelnek, a gyerekükkel játszanak, vagy épp meccset néznek. 9/11 után azonban ezt a jelképes szerepet is elkezdték komolyan venni: szabadprogram helyett immár egy szigorúan titkos helyre szállítják a jelölteket, ahol szigorú őrizet alatt állnak. 2010-ben, Obama alatt két kijelölt túlélőt is kineveztek: Hillary Clinton külügyminiszter a State of the Union alatt épp külföldön tartózkodott, így ő volt az egyik – de mivel az ő tartózkodási helye ismert volt, Shaun Donovant is kijelölték, aki szintén lakásügyekért és városfejlesztésért felelős államtitkár volt. Idén a kijelölt túlélő David Bernhardt belügyminiszter volt.

Sok-sok epizód – a színvonal rovására

Az alapötlet tehát kiváló, azonban szemmel láthatóan körülbelül az első évad feléig – tehát egy mai, a streamingeken bevett sorozathosszig tartott ki. A Kijelölt túlélő egy hagyományos csatornától, az ABC-től kapott megrendelés, mely a három nagy amerikai tévéadó (a másik kettő a CBS és az NBC) közül talán a leginkább mainstream: jellemzően családbarát komédiák (A Goldberg család; A semmi közepén) és hagyományosan nagyot menő kórházi sorozatok (A Grace klinika, A jó doktor) "szülőhazája". A bevett eljárásmóddal ellentétben nem pilot-epizódot rendeltek a politikai drámából, hanem azonnal egy komplett, 21 részre szóló évadot. És épp ez a probléma: egy ilyen, egyetlen truvájra épített, high-concept sorozatot egyszerűen képtelenség ennyi epizódon keresztül cibálni.

Épp ezért ahogy peregtek a részek, úgy szappanoperásodott a műsor. Az első 8-12 rész még valóban az alapötlettel foglalkozott, és rengeteg izgalmas kérdést felvetett: készen áll-e egy fehér házi csinovnyik az ország irányítására? Mi történik, ha egy állam egyszerűen nem fogadja el legitimnek a szükség szülte elnököt, és az Egyesült Államokból való kilépéssel fenyegetőzik? Ezek a problémák annak ellenére elég hajtóerőt jelentettek a dramaturgiának, hogy már ekkor is szembetűnő volt: az írószobában zajló brainstrormingokon sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek az ilyen fordulatok kiötlésére mint arra, hogyan is lehetne ezeket megoldani. Gyakorlatilag az egész sorozatot jellemző probléma – a remek felvetés után hova tovább? – részről részre visszatért, ugyanis az alkotók rendszeresen sarokba írták magukat.

A folyamatos színvonalesést leginkább az átvezető szálak jelezték: minden összeesküvés mögött rejlett egy még nagyobb összeesküvés; a főgonosz kinyírása után pedig rendszeresen kiderült, hogy ő is csak egy apró alkotóelem volt egy NAGY, még gonoszabb tervben. A titkosszolgálati Hannah Wells-sztorik (őt Maggie Q alakítja, aki egy egész karriert épített fel hasonló figurákra) már a kezdetektől rettenetesen erőltetettek voltak és úgy festettek, mintha azokból a történetekből állították volna össze, amelyeket a 24 és a hasonszőrű krimik írói az első körben dobtak ki a kukába.

A Kijelölt túlélő legnagyobb erőssége ugyanis egyértelműen Kiefer Sutherland és az ő elnöki figuája. A színészt elsősorban még mindig Jack Bauerként ismerik a nézők, Tom Kirkmanként azonban legalább olyan meggyőző, mint amikor terroristák baját igyekszik ellátni: ő a megtestesült jó, a független elnök, aki akkor is őszinte és szálegyenes marad, ha a világ épp összeomlik körülötte Márpedig a sorozatban gyakorlatilag ez történik: részről részre válogatott borzalmakkal kell szembesülnie az oroszokkal és koreaiakkal való, atomháború-közeli diplomáciai vitáktól kezdve a népirtásokon át a bioterroristákig. Sutherland azonban egy szemöldökráncolással begombolja méretre szabott öltönyét, kiosztja a feladatokat, és 30 perc alatt a világ összes apokaliptikus válságát rendezi – ha nagyon nagy a gond, esetleg visszafogottan káromkodik egyet, neadjisten, olvasószemüvegét is felteszi. Tom Kirkman alakja néha már-már komédiába illően igyekszik jó lenni, a második-harmadik évadra pedig a figura gyakorlatilag teljesen elszakad a valóságtól: egyetlen katonája vagy munkatársa megmentéséért képes az egész ország sorsát kockára tenni, mindeközben viszont kínosan igyekszik kivonni magát bármiféle szövetségkötés vagy hátsó alku alól – vagyis épp attól irtózik a legjobban, amit képvisel: a politikától.

A végén persze a jó győz

A Kijelölt túlélő így egy idő után egészen furcsa állatorvosi lóként kezd el viselkedni: egyszerre akar Az elnök emberei lenni annak minden díszletével és körítésével, de kerülve Aaron Sorkin sorozatának valódi mélységét – a hiányzó tökösséget pedig azzal pótolja, hogy a másik oldalon a 24 című sorozat nyomába ered gyilkosságokkal, terroristákkal és James Bondba illő, világuralomra törő gonoszokkal. Előbbi formájában még a gyenge lábak ellenére is jobban működik: a Fehér Ház remekül néz ki, az Ovális Irodában zajló kedélyes csevejeknek pedig az ürességük ellenére is megvan a sajátos bájuk; ráadásul Sutherlanden kívül kabinetjének tagjait is jól castingolták. A pozíciók folyamatosan változnak, de három alak állandó: Aaron Shore (Adan Canto) macsó, jóképű politikus latin gyökerekkel; Emily Rhodes (Italia Ricci) a keményen dolgozó, lelkes segítő, akinek rendszeresen főnöke helyett kell megvívnia a morális csatákat; Seth Wright (Kal Penn) pedig a kommunikációs szakember, akinek jobbára a sajtónak magyarázkodás marad. Idővel mindegyikük kap egy-egy magánéleti drámát, és mintha a karakterük is fejlődésnek indulna, de az elkezdett történeteik jellemzően néhány rész után félbemaradnak. Mert ez egy ilyen sorozat.

 

Szétszórt, esetlen, bicegő – és mégis szórakoztató. És ebben hatalmas szerepet játszik, hogy a sztori több, elnagyolt csavarja remekül rímel a valósággal: pusztító vírus több epizódban is felüti a fejét, de a fake newshoz és az elnökválasztás árnyoldalaihoz hasonlóan főleg a harmadik évadban válik hangsúlyossá. Van itt a másik besározását célzó, kiszivárogtatott felvétel és rosszban sántikáló stábtag is, de a sorozat még így is a valóság után kullog, ami az idei őrült amerikai eseményeket illeti. Másfelől viszont épp azért nyújt bűnös élvezetet, mert a valódi, húsbavágó problémákat épp csak annyira érinti, hogy utána bemutassa: mindig győz a jó. 2020-ban pedig mindannyian szeretnénk ebben hinni.

A Kijelölt túlélő első két évadát az ABC sugározta, aki többet nem kért a műsorból. A Netflix nyújtott mentőövet, aki berendelt egy harmadik, 10 epizódos felvonást is. A jelek szerint Sutherlandék nem hozták a kívánt számokat, ugyanis a streamingplatform ismét kaszálta a sorozatot. Jelenleg azonban minden része elérhető a Netflixen.

false

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."