Mi történik egy sellővel, miután megöregedett? Múló bájjal, de változatlan elszántsággal csábítja a halálba a matrózokat, esetleg szögre akasztja szoprán énekhangját? Traub Viktória animációs rövidfilmjében sellő nagymama egy fürdőkádban pancsikol, sellő anyuka a cirkuszban csavarja el a nézők fejét. De mit tapasztal mindebből kislánya, aki még épp a sellőlét előtt áll? Leginkább a zavarodottságot, a társtalanságot és a magányt. Felszarvazott édesapja ugyanis megvadult rinocéroszként járja az erdőt, és próbál olyan vastag bőrt növeszteni, mely alatt már nem fáj neki, hogy megfosztották férfiasságától.
Ez így, leírva meglehetősen egyszerű metaforacsokornak tűnik – csakhogy a Sellők és Rinocéroszok nem áll meg a férfi és a női nem ily bárdolatlan összevetésénél. Negyedórás játékidejét szemkápráztatóan kreatív ötletekkel tömi tele, miközben bőven hagy szabad helyet a legkülönfélébb nézői értelmezéseknek. A 8 éves Tilda élményei és emlékképei szürreális karnevál keretei közt tekerednek össze, majd bomlanak ki újra. Bár az idősíkok a színek szintjén jól elkülönülnek, mégis könnyű összemosni őket. Mindegyiket a mélabús tehetetlenség és a szeretetre vágyás leggroteszkebb megnyilvánulásai jellemzik. Nem csoda, ha maga a kislány is teljes identitászavarral küszködik: családján és azon kívül is esendő nőket lát, akiket csupán szexualitásuk jellemez. Egyedül ezzel tudják felhívni magukra a figyelmet. A kisfilm mégsem teljes pesszimizmussal zárul, hiszen van megoldás – még ha az a címbeli metaforához hasonlóan kissé közhelyes is.
Forgalmazza a Vertigo Média
