Film

Tranzit

  • Szabó Ádám
  • 2019. február 17.

Mikrofilm

Képzeljük el kedvenc történelmi filmjeinket a mai viszonyok közepette! A Ryan közlegény megmentése valószínűleg úgy festene, mint a Keresés című techno-thriller: a drónok és hackerek bizonyára hamarabb elérnék a célszemélyt, mint Tom Hanks és csapata. Na és a Casablanca? Egymás fényképeit az applikáción jobbra húzó figurák találkozása, majd Rick zárómondata – Messenger-üzenet formájában.

Christian Petzold ennyire azért nem ragadtatta el magát, második világháborús melodrámáját csak bizonyos megkötésekkel ültette át a jelenkorba: a helyszínek kortársak, de híre-hamva sincs mobiltelefonnak vagy internetnek, a szereplők hajóval igyekszenek elmenekülni a nácik megszállta Európából. Az idő zárójelbe tételének célja a cselekmény középpontba helyezése – és persze mint minden második világháborús film, ez is arra int: a történelem bármikor megismételheti önmagát. Mégis, a gimmick inkább a film ellen dolgozik. Kosztümök és díszletek hiányában ugyanis egyedül a szereplőkre hagyatkozhatunk, akik a film végén sem válnak hús-vér figurává. Egész játékidő alatt keresik ugyanis identitásukat: a főhős egy öngyilkosságot elkövető író gúnyáját ölti magára, amivel eljut Marseille-be, a tranzitzónába, majd menne tovább Mexikóba – de a szerelem közbeszól. Marie, az álcának használt író felesége két, sőt, három férfi között őrlődik, e dráma stációi adnak végül ívet és tartást a filmnek. Csak éppen az izgalom hiányzik meg a hősök iránti nézői elköteleződés, ami elengedhetetlen egy ilyen zárt és intim drámánál, s ami Petzold korábbi filmjeiben még megvolt.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.