Sorozatot készít a Nobel-díjas Gabriel García Márquez Száz év magány című regényéből a Netflix

  • narancs.hu
  • 2019. március 6.

Mikrofilm

A streamingszolgáltató szerdán jelentette be, hogy megszerezte a mű megfilmesítésének jogát.

Ez az első alkalom, hogy az 1967-ben publikált regényből film készül – írja a The New York Times online kiadása.

A Nobel-díjas író fia, Rodrigo García, aki fivérével, Gonzalóval együtt vezető producerként vesz részt a projektben, elmondta, hogy apja nagyon sok ajánlatot kapott az évek során a könyv filmes adaptációjára. Gabriel García Márqueznek azonban kétségei voltak afelől, hogy a történet megfelelőképpen bemutatható egyetlen – vagy akár két – filmben.

Emellett Márquez ragaszkodott ahhoz is, hogy a spanyol nyelven szóljon a történet, így sok ajánlat nem is jöhetett szóba. A produkciót a mostani megállapodás szerint elsősorban Kolumbiában forgatják.

Francisco Ramos, a Netflix spanyol eredeti nyelvű filmekért felelős alelnöke elmondta, a cég korábban próbálkozott már a könyv jogainak megszerzésével, de ellenállásba ütközött. 
Mint kiemelte, az olyan sorozatok, mint a Narcos és az olyan filmek, mint a Roma – mely megnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat – bebizonyították, hogy "csinálhatunk spanyol nyelvű tartalmakat a világnak".

A Száz év magány 1967. május 30-án, Argentínában jelent meg, melyen a kolumbiai szerző mindössze 13 hónapig dolgozott, megszállottan, napi 60 cigarettával, a lemezjátszóban Debussyvel, Bartókkal és Beatlesszel. Amikor befejezte, attól félt, hogy a könyve megbukik, ehelyett az irodalomtörténet egyik legnagyobb sikere lett: 44 nyelvre fordították le, 45 millió példányban adták el, és közben megváltoztatta a Latin-Amerikáról és a regényről alkotott képünket. Nem azért, mert valami látványosan újat talált ki, hiszen nagyban épített elődei és kortársai munkáira, hanem mert a mágikus realizmus eszköztárából neki sikerült megalkotnia a Nagy Művet, az utolsó univerzális nagyregényt, amely az egész nyugati világ közös ügye, élménye, ihletője lehetett.

Az író fiával, Rodrigo Garcíával 2016-ban interjúztunk:

„A dinoszauruszok miatt" - Márquez westernjéről az író fiával beszélgettünk

A harmincas évei végén járó, ígéretes forgatókönyvírónak, Gabriel García Márqueznek 1966-ban jó éve volt: ekkor mutatták be a Tiempo de morir (Ideje meghalni) című mexikói westernfilmet, melynek Carlos Fuentes és ő írta a forgatókönyvét. Az idén fél évszázados westernről az író fiát, a jó nevű filmrendezőt, Rodrigo Garcíát kérdeztük.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.