Tarantino tovább bővíti a Volt egyszer egy… Hollywood főhősének életrajzát

  • narancs.hu
  • 2023. május 26.

Mikrofilm

A Leonardo DiCaprio alakította képzeletbeli színész elmondása szerint nemrég halt meg, és hiába szeretett volna szerepelni A dolog című klasszikus sci-fi-horrorban, John Carpenter elutasította.

Quentin Tarantino amellett, hogy utolsónak tervezett filmjére készül, vissza-visszakacsint eddigi alkotásaira is. Nemrég azzal háborította fel stúdióját, hogy a kriptopiacon tervezte kiárusítani a Ponyvaregény bizonyos jeleneteit NFT-ként, manapság pedig 2019-es filmjéhez, a Volt egyszer egy… Hollywoodhoz nyúl, hogy utólag bővítse annak univerzumát. A film egy hanyatló hírnevű tévészínészről, Rick Daltonról (Leonardo DiCaprio), valamint kaszkadőréről, Cliff Booth-ról (Brad Pitt) és Sharon Tate-ről (Margot Robbie) szól, akik mind Hollywood aranykorának hajnalán, 1969 Los Angelesén lavíroznak végig.

Tarantino nemrég bejelentette: ez év május 19-én 90 éves korában elhunyt a DiCaprio alakította Dalton. A rendező egy podcastbeszélgetésen vett részt Roger Avaryvel, akivel annak idején együtt írták a Ponyvaregény forgatókönyvét – ebben emlékezett meg az általa kitalált karakterről annak halála okán. „Daltont nagyon szerették a Bounty Law című sorozatának rajongói, amelyben egy Jake Cahill nevű fejvadászt alakított öt évadon keresztül. Emellett ikonikus szerepei voltak még Eddie Karpinski, a lángszórós igazságosztó a The Firemanben, a The Fireman 2-ben és a The Fireman 3: CIA Crackdown-ban. De ennél sokkal több volt ő, karrierje több mint 20 évet ölelt fel” – fogalmazott. A rendező kifejtette: a The Fireman 2-t Dalton kaszkadőre, a Brad Pitt alakította Booth rendezte, mivel Walter Hill az 1979-es A harcosok után lepasszolta a feladatot. Szintén megtudhattuk a beszélgetésből, hogy Dalton esélyes volt Garry szerepére John Carpenter 1982-es, klasszikus A dolog című sci-fi-horrorjában, ám Carpenter végül Donald Moffatnak adta a szerepet.

Dalton elképzelt élete azonban ezeken túl is érdekesen alakult: Tarantino szerint a 60-as években három, eszét vesztett, felfegyverzett hippi betört hozzá. Kettőt kaszkadőre intézett el, a harmadikat pedig maga Dalton, mégpedig azzal a lángszóróval, amit a The 14 Fists of McCluskey című filmjében használt. Azt is megtudhattuk, hogy Dalton ugyan demokrata, de meghívták őt a Republikánus Párt konvenciójára. Ezt követően szerepelt Johnny Carson showműsorában, ami akkora siker lett, hogy elkezdett jobb tévészerepeket kapni: szerepelt a Land of the Giantsben, a The Green Hornetben, sőt, a Mission: Impossible-ben is. Ha ez nem lenne elég: maga Tarantino egy panelbeszélgetésen vett részt vele 1997-es Jackie Brown című filmjének bemutatója után.

Nem ez az első eset, hogy Tarantino kiteregeti Rick Dalton múltját: a magyarul is megjelent Volt egyszert egy Hollywood című könyvében részletesebben is kifejtette a figura hátterét. Egy korábbi interjúban elmondta, hogy Rick Dalton filmjei címmel egy egész könyvet írt róla, összefoglalva életművét ahogy a nagy színészekkel szokás. Annyira komolyan vette a karakter megalkotását, hogy még kritikusoktól származó idézetekkel is illusztrálta mozijait.

Tarantino eddigi filmjeit ebben a cikkünkben rangsoroltuk.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.