Agatha Christie-t 1976-ban látták élve utoljára – úgy tudtuk, eltűnésének oka könyveinek visszatérő szereplője, a halál volt, de most már világos, a kedélyes krimikirálynő megviccelt mindenkit. Nem halt meg ő, hanem
Rian Johnsonként élt tovább és várta az alkalmat, hogy leleplezze a turpisságát. A tisztázás ideje most jött el: a Rian Johnson néven alkotó Agatha végre nem Star Wars-folytatást, időutazásos Bruce Willis-mozit vagy átverő művészekről szóló műfaji akármit rendezett, hanem Agatha Christie-ként coming outolt. A Tőrbe ejtve megengedő humorral megy neki az örökzöld agathás elemeknek, azzal senki sem gyanúsíthatja Agatha Johnson művét, hogy túlságosan komolyan venné magát és annak felgöngyölítését, hogy közreműködtek-e idegen kezek Christopher Plummer koporsóból kikacsintó családfőjének elhalálozásában. Ezzel oda ugyan a feszültség jó része, ami az általános vélekedés szerint a krimik kívánatos velejárója, de ez legyen azok baja, akik komoly drámát vártak egy olyan filmtől, amelyben Daniel Craig egy pajkos Poirot-utánérzés XL-es akcentussal. Egy új Roger Moore van születőben. De nem csak Craiget, mindenki mást is beavattak a viccbe: most komoly arccal komolytalant nyomunk. A mindenki mást a potenciális nyakelnyisszantókat alakító híres színészek jelentik: sokan vannak, hagyjuk is a névsorolvasást, a lényeg, hogy mindenki – még Don Johnson is – tudja, mit vár tőle e szórakoztató, jól kiagyalt színjáték. Van benne kis ez, kis az, itt egy trumpista rasszista, ott egy nyikorgó lépcsőfok, persze minden csak finoman, az íze kedvéért.
Forgalmazza a Freeman Film
